Budakesziek

Navigation
Holl Antal
Navigation

 

Holl Antal

2005 Kirrlach, Baden-Württemberg, 2005

A budakeszi származású Holl Antalt (mindenki Holl Tóniját) és feleségét a pomázi születésü Könösy Gizellát Baden-Württembergben található Kirrlachban, nyugodt, jó levegöjü, kellemes környezetben fekvö saját házukban kerestük fel és tettük fel a következö kérdéseket.
a szülök, Róza és János

-Tóni! Beszéljen egy kicsit önmagáról, szüleiröl, nagyszüleiröl!
-1925. szeptember 3.-án születtem Budakeszin. Édesapám Holl János, Édesanyám Wegmann Róza volt. Édesanyámról néhány fényképfelvételen kívül sajnos nincsenek emlékeim, mert alig négy éves voltam, mikor elveszítettem. Apám egyedül nevelt bennünket. Hamar árvaságra jutottunk, mivel Édesapám szintén meghalt, amikor én mindössze a hatodik életévemet tapostam. Örá is csak nagyon halványan emlékszem. Nagyszüleimet egyáltalán nem ismeretem. Sem szüleim, sem nagyszüleim foglalkozásáról nem maradtak fenn irásos dokumentumok. Apám halála után 1931-ben
Wegmann Katalin
Anyám egyedülálló testvéréhez kerültünk bátyámmal és növéremmel. Nagynénénk, Wegmann Katalin, nagyon jó volt hozzánk. Úgy nevelt minket, mintha saját gyerekei lennénk. Emlékszem rá, hogy Nagynénénk nagyon finoman tudott fözni és mi jó etvággyal mindig mindent felfaltunk.

-Milyen rokonságban van a Gondelsheimben lakó szintén budakeszi születésü Müller Jánossal?
-A nagybátyja vagyok. Müller János édesanyja, Holl Anna az én növérem.

-Hol volt a ház, ahol laktak?
-Az Erdö utcában laktunk közel a templomhoz. A ház még áll, bár nagyon sok mindent módosítottak rajta, például a két kisméretü ablakot egy nagyra alakították át. Furcsa érzés volt, amikor elöször arra jártunk. Az új lakók kedvesek voltak, mikor kiderült kik vagyunk. Az elöszobát és a konyhát is láttuk belülröl, ahol jöttünkre még bor is elökerült.

-Milyen emlékei vannak a gyermekkoráról, iskoláról, tanárairól?
-Gyremekkoromból sok mindenre emlékszem. Föleg a templomra, a plébános úrra, elsö szentáldozásra, bérmálásra. Iskolatársaimmal jól összebarátkoztam, de tanítóim körében nem voltam igazán népszerü, mert nem voltam jó tanuló.
Budakeszin, jobbról negyedik kalapos Holl Tóni

-Miért nem?
-Mert lusta voltam. Késöbb bebizonyosodott, hogy valóban nem a szellemi képességeimmel volt probléma. Magyarországon sikerült német bankban elhelyezkednem, majd ezzel a gyakorlattal és papirokkal Németországban is bankban folytathattam a pályámat. Istem megáldott olyan fellépéssel és szónoki képességgel, amivel késöbb a Budakesser Gemeinschaft helyettes elnökeként, majd a falunk, Kirrlach dalárdájának szóvívöjeként legtöbbször én vezettem le németül a rendezvényeket, mert sokan magas képzettséggel nem vállalták a nyilvános szereplést. Ugyanakkor nem felejtettem el a magyart sem, bár Budakeszin és itt Németországban is nem csak a munkahelyemen (ameddig nem mentem nyugdíjba) és a környezetemben, de otthon is szinte kizárólag németül beszélünk. Igy hasznomat tudták sokszor venni testvérvárosi látogatásokkor, legkülönbözöbb szituációkban mint tolmács.

-Hogyan töltötte szabadidejét Budakeszin?
-Nagyon szerettem táncolni. Eleinte a vendéglökben jöttek össze a fiatalok, majd jelentkezni lehetett Lantai tánctanárhoz némi fizetség ellenében elsajátítani a különbözö lépéseket. Minden jól ment, kivéve a keringöt. Pont a legszebb táncot nem tudtam csinálni, mert szédülékeny vagyok. Ilyenkor leültem és néztem a többieket. Késöbb a MADISZ-hoz jártunk, ahol kosztümös táncokat is elöadtunk. Egy ilyen alkalomról tanúskodik egy csoportkép is. (Jobbról a negyedik kalapos vagyok én.)

-Mit jelentett Önnek Budakeszi annakidején? És most? Honvágy?
-Budakeszi a szülöföldem és még mindig nagyon szeretem. Talán már nem lehet honvágynak nevezni, amit érzek. Szívesen mentem mindig Budakeszire, de ugyanolyan jó is volt visszajönni. A kitelepítésünk után egyszer, ha jól emlékszem 1947-ben, kalandos úton, a határt illegálisan átlépve mentem egy barátommal haza Budakeszire. Öt elkapták, lecsukták, meghurcolták. Nekem a Budapesten élö bátyámnál sikerült egy éjszakára megúznom magamat és másnap Hegyeshalomig szóló jeggyel elutaznom. Újból illegálisan át a határon. Valahogy eljutottam Passauig, ott a nyugatnémet határörök kaptak el. Egy hazugság segítségével sikerült kibeszélnem magam. Szegény már 1929-ben elhunyt Édesanyám biztos megbocsátott érte. Azt füllentettem, hogy Anyám meghalt és az ö temetésére mentem haza. Erre elengedtek.
esküvöje Könösy Gizellával 1949-ben

-A kitelepítéséig a német banknál dolgozott?
-Sajnos nem, pedig ott jó pénzt kerestem. Több bankalkalmazottat letartóztattak. Engem idöben figyelmeztettek, hogy kerüljem el még a pénzintézet környékét is. Hogy meg tudjunk élni valahogy, néhány barátommal fát vágtunk és azt adtuk el. Emelett dolgoztunk Nagynéném földecskéjén is.

-Volt katona?
-Nem. Az utolsó évfolyam az 1924-es volt, akit behívtak és én szerencsére az azt követö évben születtem.

-Mi volt a legszomorúbb esemény az életben?
-Legszörnyübb élményem a Hazámból való elüzés volt. Isten büntetésének tartottuk, de az embrek gonoszsága volt. Isten volt az aki itt Németroszágban jobbra fordította a sorsunkat.

-Önt, mint árvát, miért telepítették ki? A fiatalokat általában a szüleikkel együtt utasították ki.
-Nem tudom a miértjét. Nekem is furcsa volt. Listákat függesztettek ki. Aki a listán szerepelt, annak mennie kellett. A pótmamánk, azaz a Nagynénénk, aki nem beszélt magyarul, érdekes módon ö maradhatott. Nem került fel a listára. Magáról a kitelepítésröl senki sem gondolta komolyan, hogy ez végleges. Biztosak voltunk benne, hogy úgyis hamarosan visszajöhetünk szeretett Budakeszinkre.

-Milyen volt a kitelepítettek élete kezdetben Németországban?
-Személy szerint nem panaszkodhatok, jó helyet találtam. Általában azonban nagyon nehéz volt. Féltek tölünk. Flüchtlingeknek, azaz menekülteknek neveztek bennünket. Kényszerelszállásolásokat hajtottak végre. Gondoljanak csak bele, hogy egyszer megjelenik maguknál a hatóság és megszámlálja hány szobával rendelkeznek. Ennek alapján akár tetszik, akár nem, egy, vagy több idegen családot szállásolnak be magukhoz, gyerekekkel, idösekkel, betegekkel ahogy jön. Maguk sem lennének boldogok.

A legtöbben vagy magyarul, vagy az ittenieknek számára érthetetlen tájszólással beszéltük a németet. De a szorgalmas kitelepítettek hamar saját lábra álltak, beilleszkedtek, német barátokra, ismerösökre leltek. Nekünk is csaknem kizárólag németek a barátaink. Én már több mint 50 éve vagyok a helyi dalárda tagja. 1949-ben feleségül vettem a pomázi származású Könösy Gizellát. Amikor az elsö gyerekünk született, még csak egy szobácskánk volt. Ez volt a nappali, a háló, a konyha. Azaz minden. A második gyerekünk már szoba-konyhás lakásba született. Nehéz idöket éltünk, de 1962-63-ban már saját házat építettünk. Összesen öt gyerekkel ajándékozott meg bennünket a Jóisten. Négy lánnyal és egy fiúval. A nagymamával együtt igy nyolcan laktunk már a házban. Örömünket leltük a gyerekeinkben, akik soha nem okoztak számunkra gondot. Mind az öt gyerekünknek sikerült szakmát adni a kezébe, egyikük még diplomás üzemgazdász is lett. Teljesen asszimilálódtak az itteni környezethez. Helybéli férjeket illetve feleséget találtak maguknak. Büszkék vagyunk rájuk, valamint hét unokánkra és két dédunokánkra.

-Milyen nyelven beszélnek, ha maguk között vannak? Magyarul vagy németül, budakeszi, pomázi, vagy a helyi, kirrlachi tájszólásban?
-Csak németül. Ha mi ketten vagyunk, akkor az otthoni sváb, ha a gyerekek jelen vannak, vagy mások, akkor pedig az itteni tájszólásban. A pomázi és a budakeszi tájszólás nagyon hasonlít egymáshoz, sokkal jobban, mint itt eltérnek alig néhány kilóméterre lévö faluk nyelvjárásai egymástól. Itt pillanatokon belül meg lehet állapítani valakiröl, hogy melyik faluból való.
Holl Anna, Ferenc, András

-Ha jól tudom, volt magyar személyiigazolványa és buszbérlete?
-Igen. A személyi igazolványból nem származott elönyöm, mégis jó érzés volt, hogy van egy ilyen okmányom. Sajnos lejárt. Valószínü a rendeletek is megváltoztak igy nem lehet egyszerüen meghosszabbíttatni, hanem újat kéne csináltatni. A buszbérletet pedig nekem autó nélkül egy óriási könnyebbség. Nem kell minidig külön jegyet váltanom, kényelmesen utazhatok, ha otthon vagyok.

-Tehát a magyar kapcsolatai nem szüntek meg?
-Nem egyáltalán. Söt itt Németországban is minden érdekel, ami otthon, vagy az ide kikerültekkel történik. Közremüködtem a Budakeszi Hírmondó szétosztásában. Folyamatosan gyüjtöm az Unsere Postban megjelent cikkeket, amelyek Budakeszivel, budakesziekkel kapcsolatosak. Egy nagyobb adagot átadtam a Budakesser Gemeinschaftnak azzal a céllal, hogy juttassák el megörzési és kutatási célokra a Budakeszi Könyvtár részére. Még személyesen láthattam Mindszenty hercegprímást. Újságban olvastam, hogy 1971 pünkösdjén Frankfurtban fog misét celebrálni. Megkértem a fiamat, hogy vigyen fel erre az eseményre. (Egy felvétel is készült, ahol mindketten, Mindszenty és én is láthatóak vagyunk). 1991-ben sikerült hozzájutnom egy gyönyörü kiállítású emlékapra, amit Mindszenty József hamvai hazahozatalakor adtak ki.
Mindszenty mögött
jobbra Holl Antal

-Hogyan alakult a kitelepített budakesziek egyesülete?
-A kezdeményezö Dr. Gödrösy (Gruber) ügyvéd volt. Kezdetben nem volt még Budakesser Gemeinschaft. A területen szétszórtan élö volt budakesziek címeivel sem rendelkeztünk. Fritz Janival lakóbússzal ketten jártuk a környéket, elmentünk egy-egy faluba, ahol felkerestünk egy-egy Budakesziröl származót. Segítségükkel, valamint a telefonkönyvek böngészésévell több mint 900 címet rögzítettünk. Természetesen mindenkihez nem jutottunk el személyesen, mert akkor még most is úton lehetnénk. Ez a címtár még a mai napig rendelkezésre áll, de már sokan elköltöztek, nemcsak a címröl, hanem sajnos az élök sorából is. A Budakesser Gemeinschaft 1987-ben alakult Menzingenben. Én 11 évig voltam a második elnöke. Késöbb áttettük a székhelyünket Neckarsulmba. Kezdetben Budakeszivel nem volt igazán kapcsolatunk, nem sok támogatást kaptunk otthonról. Akkor még nem müködtek olyan szervezetek, mint a Szépítö egylet, és hasonlók.

-Mi az ami zavarja Önt, ha Budakeszin jár és mit szeretne látni?
-Sok az idegen és ismeretlen ember, ami természetes ennyi év után. Azonban ami igen bánt és amelyek megszüntetése nem mindig pénz kérdése, a sok gaz és a piszok, ami a mi idönkben nem volt. Emlékszem egy akkori polgármesterre, aki bekopogott a portákra ha nem tetszett neki valami és modta, hogy ha visszafelé jön, addiga ezt és ezt a szemetet nem szeretné ott találni. Nagyon sok szép új és renovált régi ház van Budakeszin. De nem kevés azoknak a száma sem, amelyeket 50-60 éve egyáltalán nem gondoz a tulajdonosa. Szomorú látványt nyújtanak.

-Milyen kivánsága lenne a jövöre nézve?
-A Jóisten segítsen, hogy sem háborút, sem elüzetést a gyerekeinknek, unokáinknak, utódaiknak ne kelljen elviselniök.

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


      

      Az alábbi e-mail címen vagyunk elérhetök:

   

 

 

© 2014 Georg Albrecht    

Swish Templates