Találkozó

Navigation
Budakesziröl 70 éve kitelepített svábok és vendégeik találkozója
Navigation

 

Kiritog, Neckarsulm (Baden-Württemberg) 2016


Kiritog = Kirchweih = templomszentelés ünnepnapja
Budakesser Gemeinschaft tagjai és vedégeik a kitelepítés 70. évfordulóján Neckarsulmban

    Az ünnepség hivatalos megkezdése elött néhány zeneszámmal megalapozták a hangulatot a gemmingeni Schlosspark zenészei     Fotó: Albrecht Klári

A Budakesser Gemeinschaftnak és vedégeinek évente helyet adó neckarsulmi (Baden-Württemberg) terem furcsa nevéröl (Ballei) néhány szót. Talán vannak, akik elöször hallanak erröl.

A Német Lovagrend igazgatási kerületeiröl kapta a nevét, hiszen Neckarsulmban is volt székhelye. Egykori kastélyukat a város múzeumnak használja. Csak dióhélyban: A Német Lovagrendet, több hasonló rendhez hasonlóan a keresztes háborúk során Jeruzsálemben alapították több, mint 800 évvel ezelött. Volt idö, amikor önálló országrészt alakítottak ki maguknak, például
Schwaigern, de Ponte József temetése
Fotó: Albrecht Klári
baltikumi területen melynek valamikori pogány (porosz) lakosága nyomtalanúl eltünt. Hazafelé tartva a Szent Földröl II. András letelepítette öket Erdély délkeleti részén, a Barcaságban. Eleinte minden rendben ment, de amikor önállósodni akartak, akkor kitessékelte öket az országból. A rend a mai napig létezik, egyházi-karitativ tevékenységet folytat.

Amikor 2006-ban ifj. de Ponte József temetésére mentünk Schwaigernbe (Baden-Württemberg) meglepve vettük észre, hogy a gyászolók között szokatlan, szinte földig érö köppenybe burkolózó férfiak is megjelentek. Fehér alapon fenyegetöen hatott a hatalmas fekete kereszt, pedig békés, nyugodt emberek kinézetét keltették és biztosan azok is voltak. Persze köztünk elkezdödött a találgatás, hogy kik lehetnek és miért jöttek. Kiderült, hogy ifj. de Ponte József is tagja volt ennek a társaságnak. Koporsóját is letakarták egy ilyen keresztes lepellel a temetési szertartás hangulatát a középkorba áthelyezve.

2016. szepbember 18-án voltunk ezen a kerek, 70. (templomszentelöi, Kirchweihtreffen, budakeszi sváb szóval Kiritog) találkozón. Ugyanezen a napon volt Neckarsulmban a föpolgármester választás, ezért a jelenlegi városvezetö, a párton kivüli Joachim Scholz nem tudott részt venni az ünnepségen. A voksolók azonban nem öt, hanem a 47 éves jogászt, Steffen Hertwiget (SPD) választották meg.

Vagyis ezentúl Budakeszi vezetöségének új kapcsolattal kell majd a partnervárosi együttmüködést folytatni. A találkozón Neckarsulm városát elsö tanácsnokuk Herbert Emerich (CDU) képviselte, olyan személyiség, aki testközelböl érti a kitelepítettek és azok leszármazottainak sorsát, hiszen felesége budaörsi gyökerekkel bir.
Franz Huber elnök beszél
Fotó: Albrecht Klári

Délelött a neckarsulmi Miasszonyunk templomában istentiszelettel kezdödött az ünnepség, ezt a Ballei csarnokban az ebéd követte. Valamivel délután kettö után kezdödött a hivatlos rész, melyet Franz Huber, a Budakesser Gemeinschaft elnöke nyitott meg. Egy helyen megszakította beszédét és a helyettese Angela Gorzawski mesélt édesanyja emlékeiröl a kitelepítést követö idöszakból. Öt követte Herbert Emerich Neckarsulm tanácsnoka, majd Schrotti János a Budakeszi Város Német Önkormányzatának elnöke.

Ezekben az ünnepi beszédekben kiemelték a kitelepítéskor még gyerekek, illetve fiatalok és közvetlen 1946 után már itt születettek nehézségeit a nyelvben, az iskolában, a beilleszkedésben. Többeknek könnyet csaltak ezek a visszaemlékezések a szemükbe, köztük a neckarsulmi tanácsnok felegénél, valamint Tiszecker Mancinál, Klári unokanövérénél, akik átélték ezeket a nehéz idöket, de talán még soha nem hallották, föleg nem nagyobb hallgatóság elött, hogy másokat is súlytotta az ami, velük megtörtént, amit magukbazárva cipeltek egész életükben.

A találkozó leginkább kellemes, vidám hangulatban folyt, de elöfordult, hogy elfogta egyiküket másikukat az érzelgösség az emlékek felidézésénél, a már eltávozott ismeröseik, házastársaik felemlítésénél, vagy például egy újságcikknél.

Elvittem magammal egy rövid részletet Kolozsi Ádám a kitelepítés megkezdése, vagyis az elsö, 1946. január 19-i budaörsi „sváb” vagonok indítása alkalmából irt remek cikkéröl. Amikor a 85 éves Holl Jakab rápillantott a címre

„Mi svábok, jó magyarok voltunk”,
könnybe lábadt szemmel mondta:
-Úgy van! És még a mai napig is.

Amikor beléptünk a Ballei épületébe nem a szokásos kép fogadott bennünket. Eddig mindig már az elötérben élénk nyüzsgést tapasztaltunk, most teljesen kihaltnak tünt. A teremhez közeledve sem hallottuk a korábban megszokott madárházszerü élénk beszélgetések zaját. Talán mégsincs találkozó? – ijedtünk meg. De volt. Csakhogy a nagyterem nem volt tele, mint szokott, hanem pusztán a középsö asztaloknál ültek a korábbiakhoz képest ijesztöen kevesen. Mindig elhesegettük magunktól azt a nyomasztó gondolatot, hogy elöbb utóbb a kitelepítést elszenvedett generáció létszáma annyira lecsappan, hogy alig jönnek össze majd páran. Feltünö volt, hogy mennyien hiányoznak, akik egészségi állapotuk miatt már nem tudják megtenni ezt a némelyiküknél ötven-száz kilometeres, vagy még annál is nagyobb utat: Ederle Józsi, Deberle Tóni és Évi, Müller Jani, Nátto Rici és még lehetne sorolni.
a Tiszecker lányok
Fotó: Albrecht Klári

Klári unokanövére Mancika, aki 6 éves korában került Budakesziröl kitelepítésre és húga Helga, aki már itt született elöször voltak életükben ezen a rendezvényen. Mondogattuk is egymásnak, hogy éppen ideje, mert lehet, hogy ez volt az egyike a legutolsó ilyen rendezvénynek.

De láss csodát! A reménysugár mégiscsak felragyogott ezen a délutánon Budakeszi és Neckarsulm városok további együttmüködésének egén.

A hivatalos ünnepség után a remek sramlit játszó gemmingeni fuvószenekar szüneteiben tudtunk szót váltani – különben mindent elnyomott a zene - Schrotti Jánossal. Nagy lelkesedéssel ecsetelte nekünk, hogy miként lehet a fiatalokat megszólítani, bevonni a rendezvényekbe csak meg kell találni a hozzájuk vezetö útat, módszereket, csak tudni kell az ö nyelvükön beszélni. Erre nagyon sok javaslatot tett, példákat mondott, hogy kultúrális, sport és zenei téren miként lehetne felkelteni a fiatalok érdeklödését testvérvárosi rendezvényeken való részvételekere és nem csak a kultúrházban nyakkendösen összejönni, hanem városi rendezvényeken, mint például Neckarsulmban az éves Ganzhornfesten, ahol jó hazai zene vagy kórus, netán egy-egy pohár sör mellett sokkal jobban tudnának összejönni a fiatalok és folytatnák az idösek által kitaposott kapcsolati mesgyét, ahol már nem a kitelepítés,az egyébként rendkívül szomorú, de a fiatalokat már nem annyira érintö témák lennének a legfontosabb beszédtémák.

A találkozóra szóló meghívóval elküldött tájékoztatóban olvasható, hogy a Budakesser Gesellschaft Heimatstube-je, vagyis múzeuma, aminek megvalósításáról itt sokan évtizedekig álmodtak, viszont a tárgyak valahol csak raktár(ak)ban porosodtak, már megvalósíthatatlan és kérik azokat az adományozozókat, akik vissza szeretnék kapni tulajdonukat, hogy 2016. év végéig jelentkezzenek.

A talákozón vehettük kézbe a budakeszi helytörténeti folyóiratot, az „Értesítö” augusztusi számát, melyböl kiderült, hogy a budakeszi Tájház örömmel venné át az összegyüjtott anyagot, de elötte több akadályt még el kell hárítani. Reméljük, hogy ezek megoldódnak, föleg a tájház kapacitásának bövítése, és ezek a múltat idézö tárgyak nem tünnenek el végleg.

Itt szeretném megemlíteni, hogy nagyszerü kezdeményezés, vagy már akár hagyománynak is lehet mondani, hiszen már két éve igy adja ki a Budakeszi Helytörténeti Egyesület ezt az Értesítöt, vagyis, hogy két nyelven. A gyerekkorban kitelepített budakesziek még birják a magyar nyelvet, de egyre kevesebben vannak és az öket követö generációk már nem, igy öket is meg lehet szólítani az otthoni hírekkel.

Ugyanezt tapasztaltuk a találkozón nagyobb mennyiségben szétosztott Siklósi Gyula budakeszi temetöröl írt füzet esetében is, ami a Budakeszi Szépítö Egyesület kezdeményézésére és támagatásával került 2002-ben ugyancsak két nyelven kiadásra.
Szépítö Egyesület, 2015
Fotó: Albrecht Klári

Szépitök 1940-böl

Német-magyar az az emlékfüzet is, amit a fenti szépítö egyesület 2015-ben adott ki, mégpedig a 30 év képekben cimüt. Nagyon hasznos kiadvány, hiszen legtöbbször a felvételek sokkal többet mondanak mint bármilyen hosszú szöveg. Ennél a füzetnél az is pozítivum, mert megmutatja az ittenieknek mennyi mindent tettek lelkes, önfeláldozó emberek Budakeszi szépítésére, mert ezekröl a pozítiv változásokról itt nem értesülnek azok, akik nem utaznak gyakran haza. Föleg, ha már régen voltak otthon és az akkori állapotokat akaratlanúl is összehasonlítják az elmúlt évtizedekben rendezett körülményekhez szokott szemük az ittenivel és feltünnek nekik a nem éppen jó állapotban lévö budakeszi mellékutcák, járdák. Ezek elraktározódhattak bennük. Nátto Ricit (Kronau, Baden-Württemberg) például egyik otthoni látogatásakor megkérdezték, hogy mi tetszik neki és mi nem Budakeszin. Erre azt válaszolta, hogy amit akarok látok, amit nem, azt nem veszem észre. Ebben is benne volt a csöndes kritika.

Még érdekességként megemlítem, hogy a helyi Kurier újságban 2016. Szeptember 15-én megjelent egy cikk az 1946-os és azt követö évekröl, arról hogy a 12 millió Németországba menekült és kitelepített közül Kirrlach faluba mintegy 1600 föt (szudéta, magyarországi, jugoszláv) irányítottak. A cikk beszámol aról, hogy milyen nehéz idöket éltek akkor, mert mindenböl szükén voltak, ami az élethez szükséges. Az ország szét volt bombázva, nagyon kemény tél volt az 1946-os, az alultápláltság és betegségek miatt nagyon sokan halálukat lelték. Ami megelepö volt, hogy a cikk megemlékezett az 1996-os évfordulón elkészült emlékmü felavatásakor Anton Hollra, vagyis a budakeszi születésü Holl Tónira, aki megható beszédet mondott a kitelepítettek hányattatásairól, akik végül is Kirlachban új otthonra leltek. Azért érdekes ez, mert Holl Tóni már jó ideje a kirrlachi temetöben nyugszik.

A neckarsulmi ünnepi beszédekben is elhangzott, hogy eleinte a kitelepítettek nem akartak integrálódni, mert mindenki abban bízott, hogy ezt a velük történt égbekiáltó igazságtalanságot nem hagyhatják igy, biztos megváltoztatják és hamarosan hazatérhetnek. De ahogy telt, múlt az idö, rá kellett jönniük, hogy ez nem egy átmeneti, hanem tartós állapot, igy ki hamarabb, ki késöbb, de beilleszkedett, hasznos, szorgalmas állampolgárai lettek a nulláról gazdaságilag megerösödö Németországnak.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

Schrotti János elnök beszélAlbrecht György és Holl JakabGeszler házaspár néhányan táncra perdültek
Kreisz Irma és a Schultz házaspárEsterle házaspárSchmalzhaf Rosina és férje

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


      

      Az alábbi e-mail címen vagyunk elérhetök:

   

 

 

© 2014 Georg Albrecht    

Swish Templates