Utazásaink

Navigation
Összefoglalók az utazásainkról
Navigation

 

Utazásaink 2017

a városka a német demokrácia bölcsöjée ... becsben tartják a fekete-vörös-arany színü lobogót "Németország újjászületése" felirattal voltak köztük rómaiak, egyházi emberek, mezögazdasági dolgozók, elökelö dámák széles kalapokkal és urak, mintha egyenesen az epsomi derbyröl jöttek volna, ... 129 évvel ezelött elöször tett meg valaki, mégpedig egy hölgy, hosszabb utat gépjármüvel, és mindjárt kétszer száz kilomtéteres távolságot Manheimböl Pforzheimbe és vissza. hatással vannak, vizuális élményt nyújtanak, békét, nyugalmat sugalnak, padjaik pihenésre, elmélkedésre, gondtalan szemlélödésre ösztönöznek...

Körülbelül 145 brummi találta meg az utat az MSC Philippsburg 7500 négyzetméter kiterjedésü pályájához. Hagytuk magunkat elkápráztatni az autóóriásoktól... Ha Mannheimböl Pforzheimbe autózunk és egy másik úton vissza, akkor sokhelyütt felállított emléktáblákon Bertha Ringer nevét olvashatjuk ... Ha már úton voltunk nem hagyhattuk ki, hogy Traben-Trarbach után egy másik nagyon híres karácsonyi vásárt meg ne tekintsünk a Mosel ennek a szakaszának csaknem önmagába visszatérö kanyarokat leiró partján. Bernkastel-Kues is egy páros város mint Budapest, vagy mint a fentiekben említett, vagyis a folyó két partján helyezkedik el. Bernkastel-Kues is egy tündéri városka.

A barokk kastélyt az 1800-as évek elején történt szekularizá- cióig a fejedelemséget vezetö föpapok sora építette és alakította
Mi közös a walldorfi Astor ház, egy kirrlachi napszámos ház, az augsburgi Fuggerei és egy neibsheimi emlékhely esetében?
A szorványgyümölcsös-kertek reményteli életteret biztosítanak veszélyeztetett állat- és növény- fajnak, hogy unokáink is láthassák... Kiderült, hogy 1500 éves sírt találtak egy férfi és egy nö földi maradványaival...

Forma 1-es versenyeiröl közismert Hockenheim községben is található egy százéves, messze földön híres szecessziós templom ... Itt nyugszik Heuschmidt József (*Budakeszi 1921 - †Elzász 1945) a 31-es parcellában (Block-ban) a 166-os számmal megjelölt sírban... Ahogy Buda és Óbuda Pesttel, úgy egyesült nagyvárossá St. Johann, Malstatt-Burbach és a folyó túlsó oldalán lévö Alt-Saarbrücken... A romantikus várkapukon, - három egymás után -, áthaladva felértünk a felsö szintre, ahonnan csodás körpanoráma tárult elénk...

2017

        Karácsonyi vásárok a Moselnél, Rheinland-Pfalz


            Egyik pult a sok közül a pincerendszerben, óriási húsdarabbal                   Fotó: Albrecht Klári

Amikor egy francia rendszámú teherautó a Rajnavidék-Pfalz tartományi Traben-Trarbach belvárosában lassan betolatott egy utcasarkon a karácsonyi vásár közepébe, rögtön az jutott az eszembe, hogy akár jöhetett volna ez a szinesbörü sofför velünk szeben is mégpedig nagy tempóval, mint korábban például Nizzaban, Londonban és egy éve pont karácsony elött a berlini Breitscheid téren.

Erröl jut eszembe, hogy a gyilkos gázoló nevét (A.A. nem visz rá a lelkem, hogy kiirjam) nem tudjuk elfelejteni, mert újabb és újabb biztonsági hiányosságokat fedeznek fel vele kapcsolatban és tesznek közzé a médiákban, amik különbözö hatóságoknál történtek. Nem biztos, hogy minden az ott dolgozók hanyagságából adódott, hanem többek között a kezüket megkötö adminisztrativ rendszabályok és a rosszúl értelmezett jogállamiság lehet az oka.
karácsonyi vásárfia
Fotó: Albrecht Klári

Egy példa erre a számtalan közül: Németország beengedte, söt behívta az Európába illegálisan, papirok nélkül érkezöket, akik tudatosan eldobálták az okmányaikat elönyösebb elbirálás érdekében, de kifelé papirokkal tudják csak kitoloncolni öket. Miért? Miért kell betartani a játékszabályokat olyanokkal szemben, akik mindezeket tudatosan felrúgják? Ha A.A.-nak, (aki egyébként tízenegynéhány alkalommal jelentkezett a német hatóságoknál mindig más névvel és születési adatokkal, ami önmagában is szegénységi bizonyítvány a német hatóságokra nézve, bizonyítván a szervezetlenségüket, a tartományi- és a szövetségi részlegek összehangolatlanságát), rögtön kiteszik a szürét függetlenül attól, hogy van-e útlevele, vagy nincs (ami hosszas idöhúzás után pont a merénylet napján érekezett meg Tunéziából), akkor már rég nem tartózkodhatott volna Németországban és nem követhette volna el ezt a szörnyü tettét. Ártatlan emberek maradtak volna életben és nem tett volna tucatnyi sebesültet részben életük végéig nyomorékká, munkaképtelenné.

A hét évvel ezelötti duisburgi tragikus, 21 halálos áldozattal és többszáz részben súlyos sérülttel végzödö loveparade körülményeinek, felelöseinek megállapítása és felelöségrevonása a mai napig tart. Ezzel szemben az ellenörizetlen migrációáradattal együtt érkezö roszszándékuak által elkövetett merényletek közvetett felelösei a mai napig büntetlenül a poziciókban maradhattak, söt folytathatják politikai pályafutásukat. Nyugodtan ezt is kettös mércének nevezhetjük.

Angela Merkel egy évvel ezelött a halálos áldozatok hozzátartozóinak és a sérülteknek mindent megigért. Azóta semmi sem történt és nem lehetett hallani róluk. Az évforduló közeledtével azonban egyre többen csalodottságuknak adnak hangot, hogy öket méltatlanúl elfelejtették. Nyilt levelet küldtek a kancellárnak. Ilyenkor felmerül a kérdés, hogy milyen borzalomnak kell még történnie ahhoz, hogy megállítsák a bevándorlást, hogy azonnal kitoloncolják a jogos menekült indok nélkül itt-tartózkodókat és azokat is, akik a legkisebb szabálysértést vagy bünt is elkövetik.

Erröl jut eszembe, hogy a fenti merénylö A.A.is nyakig benne volt a kábítószerkereskedelemben. Azt lehet hallani, hogy Berlinben muszlim származású klánok, egyenként többszáz fös nagycsaládok tartják a kezükben az alvilág vezetö pozicióit. Hogy lehet az, hogy a vallásuk megtiltja például az alkoholfogyasztást, elitélnek, söt küzdenek minden nyugati életforma ellen, és pont ök azok, akik uralják és terjesztik a szervezett bünözés legsúlyosabb velejáróit?
pult a pincében finom falatokkal
Fotó: Albrecht Klári

A rendörökkel szembeni tiszteletlenségeket is ezzel torolnám meg. Az utcán leköpik, sértö, söt vérlázító szavakkal illetik öket, például a nöi rendöröket lekurvázzák, beleharapnak a kezükbe, ha meg akarják bilincselni öket. Nem ritkán elöfordul, hogy a bíróság is inkább az „áldozatok” mellé áll, mintsem a velük együtt állami alkalmazásban tevékenykedö rend öreit venné védelmébe. Érdemes elolvasni Tania Kambouri Németország kék fényben (Deutschland im Blaulicht, Notruf einer Polizistin) címü még 2015-ben megjelent könyvét, amit a Piper idén újból kiadott kiegészítve rövid összefoglalójával, hogy mi történt azóta. Sajnos semmi változás. Vagy mégis? Igen, a közbiztonság tovább romlott. A figyelmeztetése pusztába kiáltott szó volt.

Talán soha nem lesz már teljesen felhötlen karácsonykori hangulatunk, amilyen azelött volt. Azonban a karácsonyi vásárok magas látogatottságából itélve sem a terroristák sem a saját polgáraikat kellöen meg nem védö vezetö politikusok nem tudták elvenni az emberek kedvét a társasági élettoö, hiszen vásárolni alig láttam valakit, viszont az inycsiklandozó falatoknál és italoknál továbbra is fokozottabb éreklodést lehetett tapasztalni a többszörös gyürüt alkotó csoportokban vidáman beszélgetö emberek körében.

Tévés beszámolóból értesültünk, hogy van Németországban olyan karácsonyi vásár is, ahol a gyilkos szándékkal teherszállítóval érkezö terroristákat megállítandó beton kockákat bevonták csomagolóanyaggal és szalaggal átkötötték. Úgy néznek ki, mint óriási ajándékcsomagok. Kedves ötlet, de ezzel sem tudják teljesen elfeljtetni a látogatók félelmét.

Traben-Trarbachban gázolásos merényletre ugyan nem lehet igazán számítani, mondjuk csak a kisebb, egyedi bódéknál áldogáló embereknél, mert ebben a városban vélhetöleg a világon egyedülálló módon a föld alatt rendezik be a vásárt. Ugyan többek között a portugál Portóban is vannak ilyen óriási pincerendszerek, de nem tudok arról, hogy ott ilyenkor a hordókat valahova elguritanák és vásárt rendeznének. Úton-útfélen osztogatott kis tájékoztatókon feltüntetik egytöl négyig azokat a helyeket, ahol le lehet menni a város központjában lévo borospincék labirintusába.
pincerendszer egyik bejárata
Fotó: Albrecht Klári

Mindensetre fokozott érdeklödés kiséretében tényleg különleges élményben volt részünk. Bár ki van táblázva, hogy hol vannak a bejáratok, ennek ellenére sokszor nem egyszerü megtalálni ezeket. Van amelyiket egy hosszú boltíves sziklafolyósón lehet csak elérni, a másiknál pedig egy házhoz tapasztott jelentéktelen kis fa kalyiba ajtaját kell kinyítni, hogy a pincébe levezetö lépcsök elötünjenek. Leginkább úgy találtuk meg ezeket, hogy néztük honnan jönnek, és hova mennek a legtöbben, azokat követtük.

Hihetetlenül hangulatos a pincék fala, a sok-sok csillogó tárgy, rafináltan elhelyezett fényforrások, öles oszlopok, vidám hangulat, sürgés-forgás. A bor tárolására rendkívül alkalmas pala-közetbol (hö és nedvességtartó) kivájt pincék félreesö szögleteiben itt-ott lehetett elvétve boroshordókat is látni. Ezek emelték a vizuális élményt. De hogy a szeretet ünnepén se feledkezzünk meg szörnyuségekröl az egyik pincerendszer bejáratánál többszörös, zsilipszerüen kialakított ajtókat vettem észre, köztük egy páncélajtót is, amibol arra lehet következtetni, hogy nem csak boroshordók számára, hanem más célokra is használták, vagy felkészülnek esetleges jövöbeli légitámadásra.

Bár a pincerendszer megvédi a karácsonyi vásár látogatóit a gázolásos merényletektöl, de nem az öngyilkos robbantóktól, ha erre vetemednének. Miközben mi az ország nyugati felén incidens nélkül élveztük a vásári forgatagot, addig Potsdamban az egyik, a karácsonyi vásárhoz közel esö gyógyszertár küldeményt vett át, amiben gyanús kábeleket, szögeket, csavarokat, port találtak. Szerencsére nem robbant fel, állítólag nem volt benne gyújtószerkezet. (Ezt hogy tudták utólag megállapítani, ugyanis egy robottal a helyszínen megsemmisítették). Hogy ez csak egy rossz vicc volt-e, vagy szerencsére ügyetlen támadó, nem lehetett tudni. Azt sem, hogy ez volt-e az egyetlen, vagy még számítani lehetett volna további kisérletekre is. Mindenesetre a rendörség biztonsági okokból Potsdam karácsonyi vásárának egy részét evakuálta. Megnyugtató. Ugye?

A Mosel áradásai által sokszor emeletmagasan elöntött városban feltünöen sok a szecessziós (Jugendstil) épület. Ázsiai motivumoktól kezdve a pezsgös szálloda-külsöig sok minden megtalálható. Idegenvezetö hívta fel erre az utóbbira a figyelmünket. Egy kis fantáziával észre is lehet venni, hogy az egyik torony pezsgösüveg nyakára emlékeztet, ahol láthatóak még a dugó fém huzalai, valamint a szénsavas buborékok is. Az egyik erkélysor vaskorlátai pedig pezsös poharakat imitálnak ugyancsak szénsavbuborékokkal.

A páros városka cimerében mindkét városrész szimbóliumai szerepelnek (ló és városkapu), valamint a folyó. De a színe zöld. Hogy lehet ez? A vizeket még a térképeken is kékkel jelölik, de például a Duna természetben is leginkább kék. A magyarázat erre, hogy mig a Duna, vagy a Rajna olyan széles, hogy az ég kékjét tükrözi vissza, addig a hegyek közé szorult Mosel keskeny és a partjainál böségesen található vegetáció zöld árnyalatát adja vissza.

Ha már úton voltunk nem lehetett kihagyni, bár jó fáradtak voltunk addigra, hogy egy másik nagyon híres karácsonyi vásárt meg ne tekintsünk a Mosel ennek a szakaszának csaknem önmagába visszatérö kanyarokat leiró partján. Bernkastel-Kues is egy páros város mint Budapest, vagy mint a fentiekben említett, vagyis a folyó két partján helyezkedik el.
piactér az advent házzal
Fotó: Albrecht Klári

A nevének egyik tagjából már következtetni lehet arra, hogy nem csak a kelták, de a rómaiak is megfordultak ezen a területen, hiszen a kastell katonai tábort jelentett. A folyót akkor még nem mélyítették ki, ezért kedvezö gázlót találtak itt a másik partra való átkeléshez. Igazi fellendülését a bortermelésének köszönheti. Itt is, mint a Moselnél szinte kizárólag, minden ekörül a nedü körül forog. Nem is tudom mit csinál ezen a környéken egy sörkedvelö vendég?

Bernkastel-Kues is egy tündéri városka. Kanyargó folyó, magasba törö hegyeken várak, illetve várromok, szeszélyesen kanyargó szük utcácskák, középkori favázas házak között meghúzódó köépületek, szorosan egymás mellé épített templomok mint a Szt. Sebestyén és Szt. Mihály.

Kétségkívül a piactér és környéke a legfestöibb. Talán itt van a világon az egyetlen olyan ház, amit adventi naptárnak alakítottak át. Naponta délután azonos idöben Karácsonyig mindig kinyílik egy-egy ablak. A piactéri házak egymagukban, de összességükben is lenyügözöek. Azt hiszem, ha mindenkitöl csak egy eurót kérnének, akik itt fényképeznek, az öslakók attól is nagyon gazdagok lehetnének. Az idegenforgalom valószínü a legnagyobb bevételük a bor mellett.

Ilyen kulissza mellett nem is lehet csodálkozni, hogy kisebb és nagyobb jármüvek folyamatosan ontják a látogatókat. Péntek este volt amikor ott jártunk és már a buszok sem találtak könnyen helyet maguknak a nekik kijelölt nagyvonalú parkolóhelyen.

Az úgynevezett csúcsos házacska (Spitzenhäuschen) hasonlóan ferde, mint a pisai torony. A felsöbb szintjei az alapterületét meghaladják. Ez nem különleges, miután ehhez hasonlót rengeteget látni máshol is favázas házak sorában de ki tudja miért, (talán nem voltak jóban az egyik szomszédjukkal?), a ház felsö része nem mindkét oldal felé, hanem csak ez egyikre terjeszkedik. Olybá tünik, mintha az évszázadok terhét már nem tudná igazán tartani.

Gondolom annakidején (1416) az utca végén lévö egyetlen még szabad helyre az építtetö nem túl nagy örömmel préselhette be az elkeskenyedö sarkán oly szük favázas épületet, ahova keresztbe talán csak egy gyerekágy férne be. Valószínü a ma borozónak (mi másra ezen a szölömuvelésre kiválóan alkalmas könyéken) helyet adó épületrészt nem hálószobának használták, hanem a piactéren történö eseményeknek legalább egy kis szegletét innen az ablakból figyelemmel lehetett kisérni. Nem is sejthette az építtetö, hogy évszázadokkal késöbb a szomszédságában nagyobb házhellyel rendelkezö módosabb polgárházakkal ellentétben, pont ez ö „félresikerült” házacskája fog igazi mágnesként hatni a távoli jövö vendégeire és a mindent okostelefonnal, fényképezögéppel megörökíteni igyekvo látogatókra.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

kolbász kolbász hátánevangélikus templomkarácsonyi díszek
a szecessziós "pezsgö" háza régi pályaudvarmúzeumalapító dr. Spies
Traben-Trarbach címere zöld folyóvala szeszélyesen kanyargó Moselkarácsonyi vásárt hirdetö tábla Bernkastel-Kues helységben
                   
csúcsházacska (Spitzhäuschen)Szt.Sebestyén és Szt.Mihály templomokszük utcácskákHofgarten

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


            Neustadt és Hambach, Pfalz


                A hambachi várkastély                   Fotó: Albrecht Klári

Azon goldolkozom, hogy miként fogalmazhatnám meg milyen is a jelenlegi (2017. november) német helyezet. Jó lenne tisztán látni, de azt hiszem mi halandók csak abból itélhetünk, ami információ hozzánk elér. Független, hogy ezeket a médiákból, vagy magánbeszélgetésekböl szürjük le. Hogy az takarja-e a valóságott? Ki tudja? Ha az ember a manipulált hírekböl vonja le a következtetéseit és azt hiszi, hogy ennek alapján a logikájára támaszkodva jól itéli meg a helyzetet, az szerintem óriásit téved.
neustadti Föutca (részlet)
Fotó: Albrecht Klári

Szeretnék olyan lenni, mint Machiavelli, aki korának politikai összefüggéseit kristály tisztán látta. Ez nekem nem adatott meg. De ha belegondolok ö sem tudott olyan receptet adni, amit egy-az-egyben alkalmazni lehetne egy államnak. Vagy nem is próbálták meg. Mindenesetre a téziseit a mai napig emlegetik, sokszor sajnos pejorativ értelemben, nem fogva fel azt, hogy ö nem okozója volt a problémáknak, hanem elemzöje. Nem veszik észre az ilyen véleménnyel vagdalkozók, hogy nem a diagnosztizáló orvost kell hibáztatni betegségekért, hanem a kórokozókat.

November második felének egyik napján remek idöt fogtunk ki. Már napok, tán hetek óta szürke volt az ég, esett, esett és csak esett. Fújt a szél, nemszeretem idö volt. Igy jó kedvvel, vidáman elmentünk a közeli (kb. 35 km) Neustadtba (Pfalz), ahol gyönyörködtünk a szebbnél-szebb favázas és köbe álmodott épületekben. Nem tudom (utána nézhetnék, de nincs szívem), hogy mit tettek tönkre itt az angolszász bombázók, de az utókor szeretettel rendbe hozta a várost, ha voltak is káraik. Voltunk már itt, de nem sokszor, igy újra rácsodálkoztunk erre a pfalzi gyöngyszemre. Csak néhány szó erröl a már több, mint 700 éve városnak kikiáltott településröl. Üzlet-üzlet hátán, vendéglöböl talán még több. Egy kis közben, ahol az utcácska szemben lakó háziasszonyai szinte az ablakon keresztül is átadhatják egymásnak az ebédhez éppen hiányzó hozzávalót, nos ebben a szük sikátornak az elején az egyik oldalon bemegy valaki egy vendéglátó helyre és ha az nem tetszik, akkor átmegy a szemben lévöhöz. Ha az sem, akkor srégen a másik oldalon találhatóba. És ezt szinte megszakítás nélkül tehetné cikk-cakkban az utca végéig, feltéve, ha annyira birná azt a sok-sok kisfröccsöt, amit mindenhol elfogyasztott.
Alapítványi templom Neustadtban
Fotó: Albrecht Klári

Milyen látnivalókat lehetne még kiemelni? Nagyon kevés törököt és muzulmánt láttunk az utcán. Annál inkább kiegyensúlyozott helybélit. Azt az életigenlést sugározták, amire az ember nem tud mást mondani, mint hogy legszívesebben itt szeretne élni. Sajnos én a bajlóslatú felhöket is látom, hogy milyen óriásit fognak majd zuhanni, ha más vallású, mentalitású. kultúrájú emberek teszik majd ki itt is a többséget, amire a jelenlegi uniós tervek alapján több, mint számítani lehet.

Olyan nagyon nincsenek messze attól, mert az egyik német vezetö bank ablakán, hogy mindenki jól láthassa, nem angol, vagy francia, netán magyar útmutató olvasható, hanem török.

Megint eltértem attól, hogy mi volt érdekes ebben a tündéri kis városban. Néhány még eredeti állapotában lévö polgárháznak az udvarába is bemerészkedünk. Évszázados lépcsök, árkádok, tetö-összevisszaságok, díszítések, giebeles házoromzatok. Csodás, romantikus látvány, de ott lakni? Sok helyre prizmával lehetne csak behozni a napsugarat.

Meghökkentö a valamikor (14. és 15. században) épült alapítványi templom, amit a katolikusok építettek, tele freskóval, amit a protestánsok igyekeztek eltakarni, de manapság a békülésük jeléül feltárják, saját istentiszteletüket katolikus rituálé szerint is tartanak. Éppen, amikor ott jártunk megkondult az idöt elöjelzö harang és válaszolt rá a gyönyörü mély hangjával a világ legnagyobb, legsúlyosabb acélöntvényü harangja, amit nemes egyszerüséggel "Császár-harang"-nak neveztek el.

A felemás templomtoronyba fel is lehet mászni, de ezt nem vállaltuk. Feltételezem, hogy az erkélyekröl lesték az ellenséget és a tüzet, hogy kellö idöben riaszthassák a lakókat.

A neustadti beszámolómmal csak látszólag tértem le a politizáló irányról, hiszen a városkát a német demokrácia bölcsöjének tartják. Neustadtban lakott az a bizonyos Johann Philipp Abresch, akinek családja állítólag elsö izben varrta meg a ma is becsben tartott fekete-vörös-arany színü lobogót "Németország újjászületése" felirattal. Mindenesetre ö volt a fesztivál szervezöinek egyike, valamint zászlóvivöje az elhíresült, közelben lévö 1832-es úgynevezett Hambach-i
német trikolor a bástyán
Fotó: Albrecht Klári
pikniken résztvevö 20.000-30.000 látogatói közül. A háromszínü zászlót választotta nemzeti szineinek az 1848-as frankfurti, a Pál templomban tartott nemzetgyülés is. A zászló azóta kisebb kihagyásokkal (fekete-fehér-vörös volt például 1871-ben, illetve 1933-tól szintén eltérö), a mai napig ott lebeg a kastély legmagasabb pontján. El lehet képzelni, hogy a várpalota udvarán és a hegy lejtöin is mennyire hemzseghettek a Németországból, Franciaországból, Lengyelországból és máshonnan idesereglett emberek. Annakidején ez a szám óriási tömegnek számított, hiszen Frankfurt is csupán 45.000 lakost számlált.

Hogy mi is volt ez a hambachi piknik és milyen hatással volt az 1848-ban Európában futótüzként elterjedt forradalmakra, szabadságharcokra, azt meg lehet nézni az interneten. Inkább arról szólnék, hogy milyen gondolatokat ébresztett bennem. Bár még azt megjegyezném, hogy a már évtizedek óta, - az európai békét, együttmüködést, a status quo-t szorgalmazó Metternich berzenkedett is miatta - fortyogó elégedetlenséget szerintem nem csak a társadalmi feszültségek okozhatták, hanem egy óriási vulkánkitörés a Föld túloldalán, ami sürü felhövel borította be a bolygónkat, talán egy, ha nem több évre meggátolva a mezögazdasági termelést globális éhinséget okozva. Szerintem a biciklit is ennek köszönhetjük, hiszen már a lovakat sem tudták etetni, söt öket falták fel egyéb élelem híján. Hogy segítsen a közlekedésen a karlsruhei születésü Karl Drais feltálálta a lábhajtású kétkereküt, amivel könnyedén megtehetett olyan távolságot, ami gyalog nehezebb lett volna. (Csak mellékesen jegyzem meg, hogy szerintem a feltalálások legtöbbje kényelemszeretetünkböl táplálkozik.)

A hambachi várkastély egyik falán a következö felirat olvasható: "Európa itt kezdödik."

Ez nagyképü kijelentés. Hiszen az európai demokráciát nem ök és nem ott és nem akkor találták fel. Görögországban például már jóval elöbb alkalmazták. Túl ezen itt demokráciáról nehéz beszélni. Maximum puha demokráciáról, mint valamikor a magyar "puha diktatúráról".

A poroszok nagyon hamar leverték a forradalmat és a szabadságharc csak a badeni tartományban tartott majdnem olyan hosszan, mint a magyar. Majd hosszú ideig semmi. A háború utánit sem lehet igazán annak nevezni, mert az amerikai csapatok még mindig itt állomásoznak. Igaz, kevesebben és azt a látszatot keltve, hogy ök csak elöretolt támaszpontot tartanak fenn. De ki látja igazán, hogy mi lenne a szerepük, ha nem számukra megfelelöen viselkedne Németország? Nem csoda, hogy lehallgatták(-ják) többek között a kancellár telefonját, amire igazán nem is reagáltak a németek, csak valami ejnye-bejnyét rebegtek, hogy barátok között igazán nem illik az ilyesmi.
török nyelvü tájékoztató
Fotó: Albrecht Klári

Azt is demokráciának hiszik itt, hogy négyévente megkérdezik a véleményüket szavazás formájában. De eddig nem volt szinte semmi változás, hiszen alig politizált valaki. A munkahelyemen, baráti-, ismerösi körben évtizedekig azt sem tudtam, hogy ki milyen világnézetü. Egyszerüen nem volt téma. Ha mégis valaki felhozta, a többiek leszólták, nem azért, mintha zavarta volna öket, hanem mert érdektelennek tartották és igy csirájában elfojtották ezeket a társalgási kezdeményezéseket. A pártok a választások elött irdatlan sok pénzt költenek a plakátokra, hogy meggyözzék a választókat az igazukról. De miért csak akkor? - kérdezem én. Ha megkapják a bizalmat, akkor elfeledkeznek az igéreteikröl és azt csinálnak szinte, amit akarnak. A demokráciához leginkább a svájciak vannak közel, ahol népszavazással csaknem a legkisebb kérdésekben is kikérik a polgárok véleményét.

Itt négyévente szinte autómatikusan mentek szavazni. Nem kötelezö, de a legtöbben kötelességüknek tartották. És rossz szemmel néztek azokra, akikröl kiderült, hogy nem választanak. Szerintem idén valamelyest eltértek az eddigi gyakorlattól, de még nem fordult túl nagyot, sokan csak rutinból voksoltak a megszokott pártokra. A jövöbe is látó ingadozók és az általában nem szavazók közül mentek el sokan a liberálisokat és az AfD-ét támogatni, akik ma leginkább odafigyelnek a polgárok véleményére. De mindezt úgy teszik, hogy a szomszédok, barátok, ismerösök meg ne tudják. Senki sem szeretné magát exponálni, kitenni magát csípös megjegyzéseknek. Ez igy volt itt is, ebben a faluban. Azt hittem, hogy itt az AfD nem fog az élvonalban szerepelni. Ezzel szemben meglepetéssel láttam a választás utáni statisztikát, hogy a CDU mögött a második helyen végzett. Jó ez a titkos választás, a szavazófülkékben felszabadulnak a gátlások.

Magyarországot elmarasztalták azért, amikor még úgy volt, hogy nincs ellenzék, hogy a kormányzó pártok kétharmados többséggel birnak. De az nem zavarta öket, hogy itt a nagykoalició már kit tudja mióta szinte kizárja a kis pártokat az ország irányításából. A támogatottság földcsuszamlásszerü csökkenése érzékenyen érintette a néppártokat, most fejvesztve próbálják a hatalmat megtartani. Nem tudom, hogy igy volt-e, de szerintem az SPD számíthatott arra, hogy nem lehet négypárti (a CSU a negyedik) koaliciós egyezményt kötni, annyira eltéröek a választóknak adott igéretek. Most ahelyett, hogy valami új, pezsdítö jönne, a régi poshadt víz dominál és újra a nagykoaliciót fogják eröltetni. Persze az SPD most nyeregben van, hiszen a kegyeiért fog esdekelni a CDU/CSU unió. Ebben a helyzetben akár zsarolni is tudja öket, mint Törökország a migráns-paktum miatt Németországot.

Európának és persze Magyarországnak jobb lenne egy erös, stabil Németország. Eddig az volt, pedig az utolsó évtizedben csak gazdaságilag maradt vezetö helyen, a politika
kétnyelvü kiadás
amazon.de

Recenzió
terén nagyon ingadozott és csak a német-francia érdekeket tartották szem elött. Ha mondjuk Angela Merkel két kormányzati ciklus után távozott volna, akkor esetleg bekerülhetett volna a nagyok panteonjába. De azt követöen csak halogatta a döntéseket, mint egy angolna kisiklott minden szorításból és annyit hatott rá a legerösebb kritika, mint egy vastagbörü rinocéroszra.

Hogy mit hoz a jövö, azt nehéz lenne megjósolni. Elképzelhetö, hogy különbözö ideológiák, akár nemkivánatosak is teret nyerhetnek, ezt ismerjük a történelemböl. Az AfD nem a legmegfelöbb, de nincs más, aki a nép érdekeit valamennyire képviselné. Ezért egy úraválasztásnál akár megelözheti az összes pártot országszerte, nem csak a szász tartományban. Talán látják ezt a néppártok vezetöi és ezért félnek az elörehozott választásoktól, mint a tüztöl.

Azt nem értem, hogy mi, ki és miért befolyásolja Angela Merkelt föleg a migránsválságban tanúsított magatartásában, vagy hogy a még vezetö néppártok miért nem veszik fel a programjukba azokat a követeléseket, amiket a nép hangoztat. Máris kifognák a szelet az AfD vitorlájából. Ha továbbra is ilyen szemellenzösek, akkor tényleg a földböl, mint gombák nöhetnek ki olyan pártok, amelyek Európában senkinek sem lennének jók.

Ez pofon egyszerü, mert ha mi szürke kis emberkék is látjuk, akkor miért nem látnák azok, akik a néppártokban második vonalban vannak, akik alig várják, hogy szóhoz juthassanak, hogy tehessenek is valamit a változásokért, nagy szavakkal élve a népért, Európáért? Miért nem lépnek elö követelözöen a homályból? Talán félnek? De mitöl? Lehet, hogy itt is csak egy katonai puccs segítene? De arra aztán igazán senkinek sincs szüksége.

Mivel nem tudunk a világon semmit sem tenni ellene, vagy a jobbrafordulásáért, ezért csak drukkolni tudunk. Vagy nem is annyira. Roger Reyab könyve, amit lefordítottam tele van azzal a mondattal: Angela Merkel mondjon le! Tehát ha Magyarországon többen kezükbe vennék ezt a könyvet, talán látnák, hogy vannak itt még józanúl gondolkodó németek is.

A nyomatatott könyv megrendelhetö
Az e-könyv megrendelhetö

Hosszú lére eresztettem ezt a firkálmányomat, talán nem is olvassák el végéig, meg is tudom érteni. Mindenesetre jó volt kiereszteni a biztonsági szelepet, lefaragni valamennyit a pattanásig feszült idegekböl, könnyiteni borulátó lelkemen.

Ezt az irásomat is feltettem ide a honlapomra, mint a 2015 szeptemberében irtat, ami a mai napig megállja a helyét:

Quo vadis Europa? Irány Eurábia?

Azért is, hogy egy-két év múlva vissza tudjam olvasni és megállapíthassam mit láttam már jócskán elöre.

Sokszor azt szeretném, hogy ne legyen igazam.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

a Fekete oroszlánhoz címzett fogadó udvaraAz Altstadtkeller étterem bejáratasikátor
egy polgárház udvaraScheffel ház a piactérena katolikus St. Mária templom oltára
a hambachi várkastélymasszív várfalakpanoráma a várból (a távoli toronynál Philippsburg)

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Elsö philippsburgi (Baden-Württemberg) Truckmeeting

                                                       (Idén már 63 éves a helyi Motoball Sport Club)


                Egy résztvevö pilóta Philippsburg trikóval és az általunk készített táskával hirdeti kis városunkat
                  Fotó: Albrecht Klári

Rendszerint útközben, vagy a benzinkutak parkolóiban láthatunk nagy számban teherautókat, kamionokat, nyerges vontatókat, de ilyen koncentráltan még soha és egyik szebb volt, mint a másik. Látszik, hogy nagyon
Truckmeeting # 1
Philippsburgi emléktrikó
a legtöbb résztvevön
Fotó: Albrecht Klári
szeretik a sofförjeik, mindegyik csillog-villog, apró kis kiegészítök teszik hangulatosabbá, otthonosabbá kedvenc munkaeszközüket, vagy talán második otthonuknak is lehetne nevezni. Tekintélyt parancsolnak, erötöl dúzzadók, gondolom némelyik elérte az 1000 lóeröt is, ha meg nem haladta.

Julius végén tartották meg az 1. Truckmeetinget Philippsburgban. Már jó elöre kérték a környéken lakók türelmét és megértését a szokatlanúl megnövekedett kamionforgalom és az azzal járó zajok miatt.

A helyi újságban olvastunk erröl az eseményröl igy napközben el is mentünk megtekinteni, pedig a leglátványosabb a sötétség beálltával lehetett, mert akkor az összes világítótestet bekapcsolták, ami a
Nemcsak távolról jöttek, hanem
a helyi Hoffmann szallítmányozó
cég is képviseltette magát
Fotó: Albrecht Klári
teherautókon található, és az általában nem kevés, ami a képekböl is kiderül. Ezt az esti eseményt mi már csak videóról láttuk. Érdemes megnézni a cikk végén megadott youtube linken.

Hagytuk magunkat elkápráztatni az autóóriásoktól, részleteknek utánaolvastunk a philippsburgi Stadtanzege 32. kiadványában:

Körülbelül 145 brummi találta meg az utat az MSC Philippsburg 7500 négyzetméter kiterjedésü pályájához. Péntek este megkezdödött a terület feltöltése. A szervezök mutatták a helyet, hogy az egyes gépek hova álljanak.

Enni, innivalóról az MSC Philippsburg szorgos klubbtagjai gondoskodtak. Pénteken is jöttek a látogatók, hogy megszemléljék a már felsorakozott csodákat. A még hátralévö résztvevök szombaton délelött érkeztek meg. A philippsburgi tüzoltóság is képviseltette magát egy új oltókocsival.

Este kezdödött el a DJ zene és késöbb az össz-dudálás. De ezek nem is dudák voltak, hanem hajókürtök, mert a mintegy két kilométerre lévö lakásunkban is kiválóan lehetett hallani. De milyen fülsiketítö lehetett a környék lakóinak?

Érdemes megnézni a youtube-on egy videót, amit nappali fényben készítettek, de talán még ennél is érdkesebb az MSC Philippsburg klub által 2017. július 30-án közzétett sötétben forgatott film. Olyan, mint egy éjszakai vidámpark Las Vegasban, hiszen a fényesre pucolt dukkók tükörszobaként végtelenül megsokszorozták a fényeket.

Varázslatos!

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

egyik szebb, mint a másik:
Volvo, MAN
továbbiak: Volvo, MercedesSCANIÁK DAF és SCANIA
komplett "keritéssel" az orrukon
sárgák egymásköztszínkavalkádismeretlen "hókotró"ez is jó alacsony komoly müvészi alkotás

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Rheinzabern, Pfalz


                A klubbunk kis csapata korabeli (Harmincéves háború) ruhákban
                  Fotó: Albrecht Klári

Erröl a kirándulásunkról késön, jó fáradtan, de élményekkel teli értük haza. A klubbunkkal (Rheingraf von Salm) Rheinzaberben voltunk (vagy 35 km ide a pfalzi tartományban), ahol városi fesztilvált rendeztek rengeteg résztvevövel és még több látogatóval, érdeklödövel. A "fiúk" a harmincéves háború Katolikus Liga egyenruháiba, mig a "lányok" markotányosnönek voltak beöltözve.

Mintha meg lett volna szervezve, az elözö napon az addigi óriási höség (egész héten 37 fok fölé kúszott a hömérö higganyszála, persze árnyékban, nekünk meg a tüzö napon kellett volna felvonulnunk) alábbhagyott és igy az inkább téli, mint nyári ruházatunkban csak mérsékelten, elviselhetöen volt melegünk.
vidám felvonulók
Fotó: Albrecht Klári

Klárival elöször vettünk részt ilyen eseményen, ennyi évtizedet kellett ehhez megélnünk! Eddig csak a nép soraiból integettünk, vagy tapsoltunk a szereplöknek. Szokatlan, de nagyon jó érzés volt most belülröl látni ezt a színes forgatagot. Voltak köztük rómaiak, egyházi emberek, mezögazdasági dolgozók, elökelö dámák széles kalapokkal és urak, mintha egyenesen az epsomi derbyröl jöttek volna, elsö világháborús katonák rohamsisakban, oldtimer motorok és autók korhü ruhás vezetöikkel, az európai egységet és békét hirdetö, országok zászlait lobogtató csoport (Klári meg is szólította a magyar cimerest vivö hölgyet magyarul, de nem értette szép szavunkat, akkor németre váltott) feldíszített traktorok, utánfutón állatok, gyerekek bajor rövid börnadrágban, lányok pöttyös retró ruhákban akkori zeneszó mellett, amerikai katonai jármüvek beöltözött legénységgel és még lehetne sorolni.

Az egyik képen kakukktojás van köztünk, vagyis a tavalyi elsö világháborús kiállításunkon résztvevö hagyományörzö csapatból az egyik katona felismert bennünket és odajött, igy készült az a "történelmi" felvétel, amikor is csaknem háromszáz év különbség mutatkozik meg az egyenruhákban. A kép további érekessége, hogy egy már nyugállományban lévö fötiszt és egy aktiv hadnagy között állok én, aki csak sima közkatona voltam. Az is milyen csapnivaló.

A két éves kötelezö katonaság minden pillanatát gyülöltem és tessék. Most meg katonák között pompázok karddal az oldalamon. Ki gondolta volna, hogy ilyesmiben lesz részem és még tetszeni is fog?

Persze az volt a jó, hogy nem kellett egyszerre lépnünk, nem kellett formációban menetelnünk, mint utánunk az ulánusoknak, mert azt nagyon utáltam volna. Valami kis, laza felállást azért betartottunk, de inkább hatottunk egy megvert sereg utolsó még életbenmaradt, magukat vonszoló, de azért rendkivül vidám kis csapatnak.
kakukktojás köztünk
Foto: Albrecht Klári

Volt is sikerünk. Klubbelnökünk, mint a Philippsburg valamikor komoly stratégiai eröt jelentö eröd parancsnoka, Bamberger ezredes, idönként megállitva a menetet kihúzott karddal éltette a birodalmat és Ferdinánd császárt; mi meg, a talpasok, vagyis a közkatonák háromszoros viváttal válaszoltunk. Sikerünk volt, tapsoltak nekünk. Különös élmény volt ezt megélni.

A markotányosnöink pedig a tábori gulyáságyú helyett letakart hütöládákkal, eleséggel, innivalóval jól megtöltött kis kocsit húztak, ami a katonák ellásátát biztosította. (A harmincéves háborúban egész családok kisérték a hadseregeket. Többek között Bertolt Brecht világhírü „Kurázsi mama és gyermekei” drámája jól mutatja az akkori szörnyüségeket, erkölcsi helyzetet. Egyik legsikekeresebb háború ellenes mü.)

A város szervezöi is kitettek magukért. Egy egész utánfutó tele volt hideg italokkal, ásványvizzel, dobozos sörrel. Igy semmiben sem szenvedtünk hiányt. Amikor az útvonal végére értünk visszamentünk a parkolóba és akinek volt váltóruhája az visszavedlett civillé és betértünk a belvárosban kialakított számos "fogadó" egyikébe. Többek között a helyi horgászegyesület vendégelte meg a fáradt felvonulókat és a nézöközönséget. Szerencsére a 12-es sorszámot kaptuk, igy hamar túljutottunk a fárasztó várakozáson és a gyalogláson. Mi már javában iszogattunk, ettünk, pihengettünk, mig a felvonulás még a közepénél tartott, annyian voltak.

Nagy élményben volt részünk. Volt mit elmesélni az unokáinknak.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

menetel kis csapatunkmarkotányosnöinkcimeres magyar zászlórómai katona
rheinzaberni temploma nézök egy csoportjaulánusokamerikai katonai dzsip

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Bad-Schönborn, Baden-Württemberg


                Vauxhall Hurlingham, 1929-es évjárat, 60 lóerös, Frank Schädlich pilóta és Horst Daubert
                  Fotó: Albrecht Klári

A napokban tartottak egy emlékútvonalat, amit természetesen megnéztünk. Érdekessége, hogy 129 évvel ezelött elöször tett meg valaki hosszabb utat gépjármüvel. A feltaláló ugyanis olyan engedéllyel rendelkezett, hogy a szerkezetét Mannheim határán belül próbálhatta csak ki.

Már túl volt két prototipuson és a harmadik feljavítottnál tartott, de még mindig tele volt kétségekkel. Részben állandó anyagi gondjai miatt, részben mert nem volt biztos, hogy tartósan üzemképes. Ezt únta meg a felesége és két kamaszkorú fiát is elvitte magával, férje tudta nélkül elkötötte a járgányt.
1888, elsö távolsági út az autótörténelemben.
Bertha Benz a fiaival.
A 3-as számú model hegymenetben.
Forrás: ARD Mediathek

Nem volt még út, nem voltak közúti jelzötáblák. Folyók, vasúti sínek adtak támpontot, hogy merre kell menjen. Emelkedön felfelé a fiúknak be kellett segíteni, hogy felérjenek, lefelé meg állandóan fékezni kellett, mert nem volt még annyira hatásos, hogy nagyobb tempóntál is meg tudja állítani a járgány.

Az uticél a 100 kilométerre lakó édesanyja volt. Ja, még nem árultam el a hölgy nevét? Bertha Benz, született Ringer, férje pedig az elsö autó felalálója Dr. Karl Benz, aki mellesleg Karlsruheban született. Úgy mint a másik közlekedési eszköz feltalálója, Karl Drais, aki a futókerékpárt, a bicikli ösét találta fel. Karlsruhe kreativ emberek termékeny táptalaja volt.

De térjünk vissza Bertha Benzhez. Mannheimböl kalandos úton jutott el Wiesloch határáig, ahol kifogyott az üzemanyag. Nem lévén akkor még benzinkút, Bertha Benz bement egy patikába és kért tisztítószert, Ligroin-t, ami megfelelt hajtóanyagnak. Kérdezte a gyógyszerész, hogy egy fiolával? Nem, az egész készletet kérem - mondta Bertha a patikus legnagyobb megdöbbenésére. Mai napig üzemel ez a gyógyszertár, az emlékút útba is ejti és eljátszák ezt a jelenetet.

Ezek után Bad-Schönbornon is keresztülhajtott, ott vártuk mi is a konvojt. Bertha Benz szerencsésen megérkezett a 100 kilométerre lévö Pforzheimbe, ahol az édesanyja lakott. Onnan küldött aggódó férjének egy táviratot. "ELSÖ TÁVOLSÁGI ÚT SIKERÜLT STOP SZERENCSÉSEN MEGÉRKEZTÜNK PFORZHEIMBE STOP HOLNAP JÖVÜNK STOP BERTHA STOP"

Az úton akadt szerelni való is, a gyújtásnál rövidzárlat keletkezett, azt harisnyakötöjével szigetelte, eldugult az üzemanyagot szállító csö, kalaptüjével oldotta meg a problémát, sok fékezéstöl a fából készült fék csaknem teljesen elkopott, útközben egy mesteremberrel bört szegecseltetett rá.

Az elsö ember, mégpedig egy nö, aki hosszú útat tett meg az elsö autóval és ö volt a fékbetét feltalálója is.
Benz Viktoria, 1893, 3 lóerös
Fotó: Albrecht Klári

Nem ugyanazon az úton mentek vissza Mannheimbe, ezt követve a jelenkori emléktúrák résztvevöi is más helységeket érítenek a helybéliek és az idezarándokoló látogatók legnagyobb örömére. A "versenyzök" sorszámát úgy osztották ki, hogy az 1-es rajtszámot a legrégebbi járgány kapta, vagyis az évszámokkal együtt növekedtek. Az egyes megtisztelö számot egy Benz Viktoria kapta 1893-as évjáratával és 3 lóerejével. A második, egy Benz Velo Comfortable csak két évvel volt fiatalabb viszont egy lóerövel kevesebb.

Persze ezek érkeztek el Bad-Schönbornba a legkésöbb, a fiatalabbak nagyobb tempóval jócskán megelözve öket, hosszabb pihenöt engedélyeztek maguknak és jármüveiknek. Hetvenen felül volt a résztvevök száma, az utolsó rajtszám a lóeröt is jellemzi, 3444 cmł-böl 70 lóeröt hoztak ki.

Úgy látszik, hogy a térfogatból nem mindig sikerült nagyobb lóeröt kicsikarni. Például egy 1911-es évjáratú Renault CE 5000-es köbcentimétere szerény 20 lóeröt produkált. Vagy egy 1916-ban készült Locomobile Speed Car M48-as 8600-as ürtartalmával "csak" 90 lóeröt adott le. Nagyon sok gyönyörü és különleges jármü kapott óriási tapsot, de ez a versenyautó talán a legviharosabbat. A pilóta és felesége nagyon hozzáillö overálban pompázott ebben a hosszú autóban. Alig tudta bevenni az útról a parkolóba vezetö eléggé szük kanyart.

Volt olyan járgány is, amelyiket nem kormánnyal, hanem botkormánnyal kellett irányítani (Oldsmobile R, 1902-böl). A müszerfalak puritánsága, ami szintén megfogott bennünket. De a színek, a technikai megoldások, a szeretett-teljes ápoltságuk, friss lakkozásuk, apró részletek, tükrök, külsö böröndtartók, korhü ruhák is, egyszóval minden.

Színes kavalkád volt, szemünknek is csodás élmény. Látszik, érezni, hogy ezek az emberek élnek-halnak a kedvenceikért és milyen nagyszerü dolog, hogy ezeket az emberi kéz alkotta remekmüveket még üzemképes állapotban tartják feledhetetlen élményt szerezve nekünk, nézöknek. Csak ezen az egy helyen, ahol mi is megszemléltük a felvonulást, rengetegen voltak. Kétszáz kilométerre elosztva, több pihenöhelyet beiktatva bizonyára óriási tömegnek nyújtottak emlékezetes vasárnapi látványosságot ezekkel a mozgó múzeális csodákkal.
Ford T Roadster, 1917, 20 lóerös
Fotó: Albrecht Klári

Nem tudom, hogy hány embernek jutott eszébe az, hogy a felvonultatott technikákhoz mennyi magyar szellemi erö is hozzájárult. Mondjuk a detroiti Ford üzemben a világon elöször vezették be a futószalagot a korábbiakhoz képest lényegesen nagyobb termelékenységet biztosító sorozatgyártáshoz. És ki volt az, aki ezt a Fordnál megvalósította? Úgy van! Galamb József, a gyár konstruktöre, akinek kimagasló szerepe volt a Ford T-model, vagyis az elsö népautó megalkotásában is.

Erröl jut eszembe, hogy Detroitban a Ford gyárban dolgozott a késöbb repülögépszerencsétlenség áldozatává vált Horthy István is, aki nem átalott gépészmérnök létére beállni egyszerü szerelönek, hogy elsajátítsa az akkori magasabb technikát és munkaszervezést. Nem tudott ebben az inkognitójában megmaradni, hamar rájöttek, hogy konsturktörként is kiválóan tudják alkalmazni. Késöbb a tapasztalatait kamatoztatni tudta többek között, mint a MÁV tervezöje, majd vezetöje.

De ki emlékszik már Barényi Béla nevére, akiröl pedig utcát is elneveztek Sindelfingenben? Pedig nagyon sokak életét mentette meg a biztonságosabb közlekedés kifejlesztéséért. Nem tudom, hogy van-e odahaza hasonló emléktúra mondjuk a teljesen magyar tervezésü Magomobilokkal. Van-e egyáltalán mutatóban példány, hiszen annakidején, az 1920-as években még exportra is jutott belölük. Emlékeztem egy magyar tervezésü katonai terepjáróra, a Botondra is. Megnéztem az interneten és találtam is egy képet róla. De itt említhetnénk Csonka János porlasztóját is, amit Bánki Dónáttal együtt fejlesztett ki, jóval azelött, hogy Wilhelm Maybach megalkotta a sajátját. Helytelenül az utóbbit tartják a karburátor feltalálójának.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

botkormányos Oldsmobile R,
1902-es évjárat, 5 lóerös
utánpótlás biztosítva. Braiser, 1911, 15 lemegédemelte a tapsot: Locomobile Speed Car M48, 1916-ban készült,
8600 köbcentis, 90 lóerös
tempósan érkezik az Opel Torpedo, 1914, 17 lóerösDaimler Motoren Ges., 1925, 70 lóeröspuritán cockpit: Adler 10/17, 1910, 17 lóerös

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Schwetzingen, Baden-Württemberg


                A nagyvonalú park egy kis részlete a kastély középsö traktusával
                  Fotó: Albrecht Klári

Eddig magunk között megszóltuk azokat, akik elönyben részesítik a távoli uticélokat miközben a közvetlen közelben lévökröl nem sok ismerettel rendelkeznek. Hogy mindjárt valamennyire védelmembe is vegyem öket, ez egy picit érthetö is, hiszen rettenetesen vonzóak a szomszédok, ismerösök, kollégák által – akár rendszeresen is - meglátogatott és színes beszámolókkal ecsetelt egzótikus vidékek mondván, hogy a közelben lévöket bármikor, akár egynapos kirándulás során is útba ejthetnénk.
A kastély elötti hangulatos tér
Fotó: Albrecht Klári

Most viszont meg kell követnem öket. Az történt ugyanis, hogy már több, mint negyed évszázada itt élünk Délnyugat-Németországban és velünk is megtörtént ugyanez, pedig igyekszünk becserkészni a regió látványosságait, érdekes, történelmi, festöi helyeit, de egyet eddig mindig kihagytunk, mégpedig Schwetzingent.
A kastély madártávlatból
Forrás: NürnbergLuftbild

Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy nem voltunk ebben a városkában, söt. Nem is tudom visszaidézni, hogy hányszor. De. Schwetzingen belvárosában egy széles, vendéglökkel, boltokkal övezett hangulatos térröl ugyan rálátni az egyszerü vonalú barokk kastély homlokzatának egy kis szeletére, de ez kivülröl nem különösen hivogat a belépésre.

Nemrég felfedeztük az interneten a baden-württembergi kastélyokat bemutató sorozatot, ahol megállapítottuk, hogy csaknem mindegyiket ismerjük, ha nem is személyesen, akkor sokszor látott képekröl, de egyet nem ismertünk fel. Hol lehet ez az épületekkel, mesterséges vonalú patakokkal, tavacskákkal, ember magasságát felülmúló pedánsan nyírt bokor-labirintusokkal tüzdelt nagyvonalú kert?

Bingó. Schwetzingenben. Hogy-hogy nem láttuk ezt eddig? Lelet, hogy úgy voltunk tudat alatt ezzel, mint a kedvenc ételünkkel, amikor a finom falatokat a végére hagyjuk? Nem. A föútról, ahol már számtalanszor áthaladtunk csak egy hosszú kökerítés-rész figyelhetö meg, de a bokrok és évszázados fák sürüje megakadályozza a kiváncsi tekintetek behatolását a kert belseje felé. Igy nem is tudtuk, hogy mit rejt magában. Valahogy az ismeröseink sem hívták fel rá a figyelmünket. Vagy lehet, hogy ök sem látogatták még meg? Ki tudja? Mindenesetre mi a napokban céltudatosan felkerestük.
Az Orangerie és a furcsán vágott fák
Fotó: Albrecht Klári

Hogy pestiesen fejezzem ki magam, mázlink volt, mert viszonylag jó idöt fogtunk ki. A kastélyban egyórás idegenvezetést ajánlottak. Szerencsére nem vettük igénybe, majd legközelebb! - felkiáltással. Azért szerencse, mert a hatalmas körbekerített kertben igy is négy órán át sétáltunk és a végén állapítottuk csak meg, hogy nem mindent láttunk, mert nem volt belsö térképünk, hogy mit és hol keressünk. Csak kifelé menet találtuk meg egy kicsit eldugott ablakmélyedésben a tájékoztató anyagot. Ez azt jelenti persze, hogy újból meg fogjuk látogatni ezt a kertépítészeti remeket. Aminek már elöre örülünk, mert idöröl-idöre még akkor is meg fogunk majd tenni, ha már mindent töviröl-hegyire ismerni fogunk, hiszen a máshol sehol nem látható, római aquaductok mintájára vágott fák, a tudatos növény-kiválasztás, elhelyezés/ültetés, a sétányok, a kapuk, kis hidacskák, padok nemcsak hasznosak, hanem ténylegesen érezhetö hatással vannak a látogatókra, vizuális élményt nyújtanak, békét, nyugalmat sugalnak, padjaik pihenésre, elmélkedésre, gondtalan szemlélödésre ösztönöznek. A sok zöld, a mégtöbb színes virág, az ágyások geometriai mintái – amiket van aki titkos szabadkömüves jeleknek tulajdonít – minden-minden igy összességében.
lerombolt heildelbergi kastély (részlet)
Fotó: Albrecht Klári

Azt hiszem a lelkesedésünket nem lehet igazán szavakba önteni, hiába iparkodok megfelelö jelzöket találni. Egyszerüen ezt látni kell. Minden összehasonlítás sántit egy kicsit, de sok balatonparti sétány, Margitsziget bizonyos részei, Versailles parkja, Prater, Martonvásári Brunszvik kastély parkja és még sok más hasonló kombinációja.

A kastély elödjét már 1350-ben irásban említik, majd ahogy ez lenni szokott lerombolták, utána felépítették, a harmincéves háborúban újból csak a föfalak alapjai maradtak meg. A valamennyire helyrehozottat a franciák a pfalzi örökösödési háborúban újra a földdel tették egyenlövé.

Ez azért érthetetlen, mert a Napkirály, XIV. Lajos egyrészröl a csodás Versailles kastélyt és annak Európa uralkodóinak mintáúl szolgáló kertjét építtette, másrészröl egy a kurpfalzi választófejedelemmel rosszúl megkötött szerzödés be nem tartása miatti haragjában a Rajna völgyi területet (a világhírü Heidelberggel egyetemben) leromoltatta. A tábornokainak kiadta a parancsot: „Brulez le Palatinat!” Perzseljétek fel Pfalzot! Hogy lakozhat ugyanabban az emberben egyidejüleg határtalan alkotókedv világraszóló remekmüvek létrehozására és a fékeveszett rombolás, pusztítás hajlama.
gyönyörü kertépítészet
Fotó: Albrecht Klári

A jelenlegi barokk kastélyt durván kétszázötven évvel ezelött Matteo Alberti vezetése alatt építették Karl Theodor választófejedelem nyári rezidenciájának. Ez divat volt az akkori föurak köreben azért, hogy állandó székhelyük mellett (Karl Theodor esetében Mannheim) legyen egy olyan kastélyuk is, ahol nem köti öket a nyomasztóan terhes udvari elöirás, elengedhetik magukat, mint a nyakkendöhöz, zakóhoz, protokoláris elöirásokhoz kötött mai politikusokat a hétvégi nyaralójuk, kertjük, ahol esetleg trikóban és rövid nadrágban is fogadhatnak vendégeket.

A világraszóló kertet a lotarinigiai Nocolas de Pigage tervezte és alakította ki, mégpedig francia és angol mintára. A ki tudja hány hektár nagyságú kert enyhén szólva eklektikus, (biztos lenne, aki giccsesnek tartaná), vagyis az összes stilusirányzatot alkalmazta, mint Alpár Ignác a budapesti Vajda Hunyad épületcsoportnál. Föleg római és görög mitológiára támaszkodó Minerva-, Merkur-, Apollotemplom is, vagy szobrok, mint a vadászat istennöje, a Duna- és Rajna istene, a pásztorok pánsípot fújó istene és még lehetne sorolni.
Schwetzingen testvérvárosa Pápa
Fotó: Albrecht Klári

Érdekesség a központi téren kialakított szükökút. A legenda szerint a szobor névadója az idöszámításunk elötti hetedik században élt Leszboszi Arion kivételes énekhanggal volt megáldva. Sziciliában részt vett egy versenyen, ahol elhalmozták kincsekkel. Hazafelé tartva az értékeit megkaparintani akaró hajósok feltették neki a kérdést, hogy mit akar inkább: megöljék, vagy a vizbe veti magát. Arion ez utóbbinál maradt és utolsó kivánságként kérte öket, hogy énekelhessen még egyszer. Megengedték. Gyönyörü hangjára odasereglettek a delfinek. Egyiknek a hátára ugorva épségben kijutott a partra.

A kertépítö de Pigage Angliában vásárolt urának, Karl Theodornak egy phaetont, vagyis egy ló nélküli hintót, amit a lakályok lábbal hajtottak mechanikus áttétellel. Miért volt erre szükség, hiszen volt elegendö lovuk? Pont azért. Nehogy a kerti sétányokon a lócitromok zavarják a választófejedelmet.

Amikor összesen vagy ötórás csatangolásunk után - hiszen a kastélykert meglátogatását követöen még a városban is sétálgattunk, mert Schwetzingen éppen a 25. éves partnervárosi jubileumát ünnepelte a magyarországi Pápával jófajta pálinkával, kürtöskaláccsal, lángost árusító sátrakkal, zenével, kerékpárversennyel tarkítva -, végre a fáradtságtól az autóülésbe roskadtunk még mindig volt annyi erönk, hogy egy útbaesö ásatást megkeressünk.

Nincs véletlen! Azon kivül, hogy megtaláltuk Reilingen 12-13. századbeli várának (Wersau) romjait, amit annakidején a vámok beszedésére építettek, néhány kutatót a helyszínen találtunk. Miért akkor, épp egy szombat délutánjukat fordították erre a sziszifuszi munkára, amikor mi odaértünk? Megfejthetetlen.

A vezetöjük készségesen mesélt a történelemröl. Ittuk a szavait. Közben megemlítettük, hogy Schwetzingenböl tértünk be hozzájuk hazafelé menet, vagyis a német Versaillesböl. Erre a szimpatikus hölgy feltette a kérdést, hogy tudjuk-e, hogy a schwetzingeni kastélyegyüttes nagyobb, mint a versaillesi.
- Hogy-hogy? – kérdeztük.
- Egy ablakkal több.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

római aquaduct szerüoldalról jobban látszanak a lenyirt fákmesterséges patakApolló templomApolló templom részlet
számtalan hidak egyikeDuna istenének szobramecset a parkbanpécsi kürtöskalács

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Bruchsal, Baden-Württemberg


                Az eredeti lépcsöházterv nem felelt meg az építtetö céljainak. Ekkor jött a kor sztárépítésze Balthasar Neumann, aki remekmüvet alkotott.
                  Fotó: Albrecht Klári

Március elsején hüvös, de szép tiszta napra ébredt egy kis barokk városkának, Bruchsalnak (Baden-Württemberg) a lakossága. Reggel mindenki sietett a dolga után nem sejtve, hogy aznap mi vár rájuk. Az asszonyok igyekeztek az ébédhez valamit szükös lehetöségeik keretén belül összehozni, hogy gyerekeik, idösebb családtagjaik
B-17 Flying fortress, hatósugár
2,7 tonna bombateherrel 3200 km
Forrás: af.mil

kinzóan korgó gyomrát valamennyire csillapítani tudják. A férfiak zöme már évek óta nem tartózkodott otthon. Nemsokra rá, hogy elfogyasztották szerény étküket távoli, furcsa zajra lettek figyelmesek. Eleinte arra gondoltak, hogy valami korai tömeges bogár-rajzás kezdödhetett úgy, mint terjedelmes, frissen virágzó repceföldek fölött, de a monoton brummogás egyre erösödött. Nemsokra rá megszólaltak a szirénák. Úgy gondolták, hogy az évek óta rettegett, de eddig át nem élt légitámadásnak nézhetnek elébe 1945 tavaszán. Hallottak a két héttel azelötti szörnyü drezdai tüzorkánról, de még most sem akarták elhinni, hogy velük is megtörténhet valami hasonló borzalom. A gyerekekkel a légópincékbe rohantak, de az öregek közül voltak olyanok, akik letargikusan néztek elébe, történjen velük aminek történnie kell.

Elsöre csak néhány gép jelent meg a fejük fölött. Valamit ledobtak, de az nem sok mindent okozott. Már-már azt remélték, hogy ez megint csak egyike a fölöttük végrehajtott átrepüléseknek és megusszák, mint eddig mindig. De a viszonylag nyugodt helyzet hamarosan megváltozott. Szinte fekete lett az ég amikor végtelen hosszúságban egymásutáni alakzatban repülö gépek mögöttük fehér csikokat húzva föléjük értek. Addigra már csak a puszta életükkel törödtek. A túlélök késöbb megtudták, hogy amerikai B-17-es úgynevezett repülö erödök támadták meg a várost. Hallották, hogy távolabb robbannak a bombák. Egy-ketö-hat-tíz ... lehetetlen volt továbbszámolni, mert egybefolytak a robbanások, amelyek egyre közeledtek búvóhelyük felé. Remegett alattuk a föld, mint egy tartós és erös földrengéskor.
kastélyrom
Forrás: schloss-bruchsal.de

Akik távolabb esö hegyekröl, dombokról figyelték a pokoli színjátékot, azok azt láthatták, hogy a közel háromnegyed óráig tartó légitámadás elején a belvárosban „csak” robbantak a bombák. A háztetök elöször felemelkedtek, majd lassított felvétel szerüen magukba roskadtak. A szüntelenül érkezö újabb repülögéprajok csak úgy ontották magukból a gyilkos eszközöket. A tetejüktöl megfosztott épületekre megszámlálhatatlan mennyiségü gyújtóbomba jutott, ahol az általuk okozott tüzek idövel összeértek és lángtengert alkottak. A füsttöl, a tüznyelvektöl alig lehetett felismerni a várost, még a templomtornyok sem adtak támpontot, hiszen azok is megsérülek, egyedül a környék legszebb barokk kastélyának lefejezett tornyát lehetett felfedezni, mert egy kicsit külön állt a belváros házaitól.

A bombariadó lefújása után lassan kimerészkedtek az emberek a föld alól. Apokaliptikus kép tárult eléjük. Nem ismertek rá saját városukra. Már soha nem lesz olyan, mint ahogy egy órával korábban láttuk, ahogy megszoktuk! – gondolták többen. Az utcákon alig lehetett még gyalog is közlekedni a feltornyosult romok miatt. A házaknak nem volt sem ablaka, sem ajtaja, lángcsóvák türemkedtek kifelé, az emeletek is leszakadtak. Úgy néztek ki a házak, mintha diszletfalak lettek volna. Aki nem volt sebesült rohant a felismerhetetlenségig elpusztított épületekhez, hogy a bennszorultaknak segítsen az égö romok közül kiszabadulni és oltsa a tüzet. Nehéz volt megállapítani ilyen körülmények között, hogy mekkora volt az emberveszteségük, de körülbelül ezerre saccolják.
házromok 1945. március
Forrás: schloss-bruchsal.de

Történészek utólag kikutatták, hogy milyen mennyiségü és hatóanyagú bombát dobott le a városra az amerikai gépek személyzete ezalatt az örökkévalóságnak tünö bö 40 perc alatt, akik önmagukat jellemzöen Pokol angyalainak nevezték.

Aznap ezer gépböl álló támadás egyik egysége repült Bruchsal fölé és 6500 méterröl hajított le mintegy 900 robbanó- és csaknem 50.000(!), nem elirás: ötvenezer gyújtóbombát erre a stratégiailag jelentéktelen kis városra. A támadás az angolszászok által álságosan azóta is hangoztatott célja a vasútállomás volt, de a totális háború, a civil lakosság megtörése volt az igazi indok. A légitámadás utáni felderítö légifelvételek is igazolják, hogy nem a vasútállomásnál látható a legtöbb bombatölcsér, hanem attól egy kicsit távolabb esö városmagnál. 80%-a megsemmisült a házaknak.

Az emberéleteken túl a városka legnagyobb vesztesége a gyönyörü barokk-rokokó kastély volt. Szerencsére az elörelátó városvezetés az értékesebb tárgyakat biztonságos helyre szállították. A fa mennyezetek, a stukkók, a freskók elégtek. Hetvenkét év csipkerózsika álom és kilenc év elökészületi munka után csak a napokban nyilt meg az úgynevezett „beletage”, a kastély legdíszesebb, valamikori elökelö vendégek részére kialakított emeletrésze. Tízenhét csodás, eredeti bútorokkal, gobelinekkel, festményekkel, freskókkal berendezett/díszített termet adtak át a látogatóknak. Ha a kor sztárépítésze Balthasar Neumann által tervezett impozáns lépcsöházban felmegyünk az emeletre, már nem csak az eddig is különbözö rendezvényekre használt márványtermet csodálhatjuk meg, hanem a körbe-körbe egybenyíló szebbnél-szebb helységeket.
helyreállított Fürstensaal/fejedelmi terem
Fotó: Albrecht Klári

A megnyítóra érkezö rengeteg érdeklödöt korhü ruhákba öltözött hölgyek és urak várták és igazították el készségesen a látnivalók sokaságában. A barokk kastélyt az 1800-as évek elején történt szekularizációig a fejedelemséget birtokló föpapok sora építette és alakította késöbb át a maga izlésének megfelelöen Damian Hugo Philipp von Schönbornnal az élen. A felújított helységek között található vadászterem, a fejedelmi rangú föpapok díszes trónterme, a bádeni örgróf özvegyének Amalie-nek a hálószobája, hogy csak néhányat említsek. Róla annyit kell tudni, hogy ügyes házassági praktikáival lányainak elökelö partnereket sikerült kerítenie. Nem véletlenül nevezték Amalie von Banden-t Európa anyósának, mert a vöjei között cár és királyok (bajor, svéd) találhatók, de a többi lányának kéröinél sem adta alább hercegi rangnál.

A megnyítón elhangzott ünnepi beszédekben szinte kivétel nélkül dicsérték az elödök eröfeszítéseit, elörelátását, hogy a háború alatt teljesen elpusztított kastélyt nem hagyták végleg elveszni, eredeti formájában újra felépítették. Ez nem volt mindenhol igy, például az "arany város" Pforzheim esetében. A megmaradt falakat nem tudták mindenhol megmenteni, a magas hötöl teljesen kiégtek. Ezeket le kellett bontaniuk és újra felépíteni. Valamikor a gyermek Mozart is járt a bruchsali kastélyban, mostantól pedig a nagyközönség számára is nyitva áll. A müemlék kastélyokat értékelö bizottság Bruchsalnak adományozta Baden-Württembergben az „év kastélya” megtisztelö címet.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

bruchsali kastélyzöld teremEurópa elrablása, gobelinintarziás bútor és ösi kályhaMária Terézia
trónteremmíves óraAmalie ágyaAmalie mosdótálahostessBalthasar Neuman
az építömester

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Ladenburg, Rajna-Neckar-körzet, Baden-Württemberg


speciális épület Ladenburgban
            Fotó: Albrecht Klári

Vannak olyan személyek, akiknek néha tudatosan, de letöbbször akaratlanúl is a nyomába szegödünk, ha Németország különbözö vidékein járunk. Ilyen volt például Luther Márton. No nem idén, a reformáció 500. évében, hanem évek során. Ha elutzatunk Wittembergbe, ahol a legenda szerint 95 tézisét a
Freiherr Karl von Dreis
Forrás: közlekedési múzeum
Karlsruhe

templom kapujára szegezte, ha átruccantunk például a viszonylag közeli Wormsba, ahol a fiatal V. Károly császárral és Werböczy Istvánnal is találkozott, vagy ha a festöi Marburgba kirándultunk Árpádházi Erzsébet emlékeit felkeresni. Ott Luther a svájci Ulrich Zwinglivel folytatott teológiai vitát, vagy Augsburgban, ahol Fugger Jakab adott neki szállást, vagy Wartburgban, ahol Erzsébet volt valamikor az úrnö, ahol Luther görögröl lefordította németre a Bibliát, ezzel téve le az egységes német nyelv alapjait. És még lehetne sorolni, hogy hol jártunk mi is, ahol ö megfordult a szülöfalujától halálának színhelyéig.

Nem is beszélve Goethéröl akinek emlékeivel csavargásaink során szinte mindenhol találkozunk. Minden egyes kis helység büszkén emeli ki történetében a nevét, ezzel kivánva fényezni a hírnevét. Lám-lám, Goethe még nálunk is járt!

De nem róluk akarok irni, hanem egy másik, szintén híres emberröl, akinek a mobilitásunkat köszönhetjük. Sokáig abban a városban éltünk, ahol született, igaz egy másik feltaláló is, Karl Drais, akinek többek között a ma is igazán népszerü, környezetkimélö kerékpárt köszönhejtük. De térjünk vissza az elözö zsenire, aki nem maradt szülövárosában, hanem máshol fejlesztette tökélyre tudását és valósította meg merész elképzelését. Ezért több város, városka is a sajátjának tekinti.

Legutóbb Ladenburgan jártunk. Ott fedeztük fel a világ elsö, általa terveztetett speciális épületét (fenti nagyméretü kép). Wieslochban is megfordltunk. A városka egyébként egészen más intézményéröl ismert, az emberek rögtön arra asszociálnak, ha meghallják a nevét, úgy mint amikor otthon kiejtjük a Lipótmezö szót: elmegyógyitézet. Vagy Gondelsheim, melynek temetöjében ennek a híres embernek az édesanyja nyugszik. Vagy ha útra kelünk Mannheimböl Pforzheimbe és egy másik úton vissza, akkor számalan emléktáblán olvashatjuk felesége, Bertha Ringer, asszonynevét. Még ha akarnánk sem tudnánk elfelejteni ennek a kiváló embernek a nevét.
emlékmüve a ladenburgi háza mellett
Fotó: Albrecht Klári

Kiröl is van szó? Ja, még nem mondtam? Bocsánat. Dr. Carl Benzröl (1844-1929), az autó feltalálójáról. Igaz, hogy csak itt Baden-Württembergben ismert, mert más tartományban már nem ápolják annyira az emlékét. Amerikában pedig egyenesen Henry Fordot tartják az autó feltalálójának.

Ez a zseni Karlsruheban született, Mannheimben dolgozott, majd Ladenburgban élt élete végéig.

Minden két évben, idén augusztusában rendeznek egy autós túrát felesége tiszteletére a Mannheim-Pforzheim-Mannheim Bertha Benz Memorial Route útvonal 110 kilométeres szakaszán. El lehet képzelni, hogy milyen nagyszerü tett volt ennek a hihetetlen távolságnak a megtétele egy még csak kezdeti stádiumban lévö autómobillal és az akkori útviszonyok közepette. Az is kiemelendö, hogy az elsö autós túrát egy nö hajtotta végre. Jusson ez eszünkbe, ha hölgy-sofförtársainkat merészelnénk kritizálni!

Garázst addig nem kellett tervezni. Az elöbbiekben említett világ elsö ilyen jellegü épülete Ladenburgban található. Wiesloch meg azért vált híressé, hiszen ott volt a világ elsö benzinkútja. Pontosabban egy patika, mert persze nem léteztek még töltöállomások sem. A
Bertha és Carl Benz
Forrás: ismeretlen

gyógyszerész biztos szörnyen elcsodálkozhatott, hogy tisztítószernek tartott ligroinból nem a szokásos kis adagot vette Bertha, hanem az egész készletét. És persze az elforrt hütöviz pótlását is meg kellett oldani, ezért az egyik kúttól a másikig hajtottak.

Az erösebb emelkedöket nem birta a 2,5 lóerös kis motor, ezért fel kellett tolni a járgányt. A másik oldalon meg a lejtö okozott gondot, miután a fék nem volt elég erös a felgyorsuló autó visszafogására. Útközben eldugult a benzinvezeték. Azt kalaptüjével, amikor meg rövidzárlat keletkezett, akkor meg a harisnyakötöjével hárította el a problémát. Mint látjuk ügyes, technikához is értö feleség volt Bertha. Szerencsés visszaérkezését követöen javasolta Carlnak, hogy építsen be egy további sebességet a visszakapcsolás érdekében.

És miért pont Pforzheimbe hajtott két teenager fiával Bertha Benz? Mert onnan származott és a mamáját akarta meglátogatni. Onnan táviratozott a férjének, hogy sikerült az út. Azon izgult Bertha, hogy a rendörség esetleg feltartóztatja. Nem volt jogosítványa, se forgalmija – mondhatnánk mai fogalmakkal.

Az autóval nem ez volt az elsö próbaút, de azokat rövid szakaszokon, csak Mannheim határain belül engedélyezték. Egyébként rendkívül különös látványt nyújthatott annakidején ez a hintó formájú járgány, sokan azt hitték, hogy a lovakat valahol útközben elveszítették.

 

Bövebbet az internetröl:
"térkép"
"történet"
"Bertha-Benz-körút"

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

Wiesloch-i gyógyszertár:
világ elsö "benzinkútja"
hegymenet, forrás: ARD MediathekMannheim: 2,5 lóerös motor

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


St. Georg templom, Hockenheim, Baden-Württemberg


A szecessziós Szent György templom Hockenheimben
            Fotó: Albrecht Klári

Szecesszió szó a Wikipedia szerint kivonulást, elkülönülést jelent, utalva arra, hogy 1897-ben Bécsben negyvenkilenc alkotó kivonult a városi müvészeti központból, hogy új irányzatot kövessen.

Ausztriában ezt Sezessionstilnek, Németországban Jugenstilnek, Franciaországban Art nouveau-nak, Németalföldön Nieuwe Kunstnak, Spanyolországban Modernismonak hívják, de lehetne még folytatni, hiszen nagyon sok országban elterjedt ez az új müvészeti irányzat, melynek kiemelkedö müvelöi és alkotásaik:
Földtani Intézet, Budapest
Forrás: ujszo.com

- a föleg plakátokat tervezö cseh Alfons Mucha,
- a bajor gyökerekkel rendelkezö Lechner Ödön
      - Stefániai úti Földtani intézete (külföldi épitészhallgatók zarándoklatainak egyik célállomása)
      - Hold utcai takarékpénztár (Baumgarten Sándorral)
      - Iparmüvészeti múzeum (Pártos Gyulával)
- Márkus Géza kecskeméti Cifrapalotája
- az erdélyi születésü Kós Károly számos épülete
- Quittner Zsigmond és a Vágó testvérek Greshham palotája
- a katalán Antoni Gaudi Sagrada Familia temploma Barcelonában
hogy csak néhányat említsek.

De nem szabad elfeledkezni az École de Nancy-ról sem, vagyis a Nancy Iskoláról, ami a szecesszió egyik fellegvárának számított.
szecessziós városi müvház, Philippsburg
Fotó: Albrecht Klári

A philippsburgi városi müvelödési ház (Stadthalle) 1909-ben is ebben a stilusban épült. Eredetileg testnevelési- és rendezvénycsarnoknak építették, de az Elsö világháború alatt katonai kórháznak használták, hiszen a nagyszámú sebesültek fogadására a környék lehetöségei kimerültek, igy ezt az épületet is befogták erre a célra.

1958-ban renoválták, de nem szakszerüen, mert számos szecessziós elemet befedtek, vagy építészeti szempontból megváltoztattak. A húsz évvel késöbbi felújításkor viszont igyekeztek ezeket a hibákat kijavítani és eredeti állapotába visszaállítani. Ma színházi elöadásoknak, iskolai záróünnepélyeknek, karácsonyi ünnepeknek és további rendezvényeknek kedvelt színhelye. Egyik leghíresebb, már évtizede hüségesen visszajáró országszerte, söt külföldön is nagyra becsült együttes a mainzi Hofsänger férfi kórus.
Szt. György templombelsö, Hockenheim
Fotó: Albrecht Klári

Nem messze tölünk, a következö helységben, a Forma 1-es versenyeiröl híres Hockenheim községben (Philippsburgtól 15 km) is található egy százéves templom, amelyik a szecesszió közelben és távolban kiemelkedikedö képviselöje.

Az építész, Johannes Schroth azelött neogótikus és neoromán épületeket tervezett. Itt alaposan eltért addigi müvészi irányzatától. Az elözöekkel egy lett volna a többi közül, igy viszont csaknem egyedülállót alkotott és beirta nevét a halhatatlanok sorába. Már a templom méretei is tekintélyt parancsolnak: hatásos, nagyvonalú lépcsösor, a templombelsö harminc méter széles. De nem is a külsö egyszerüségével, monumentalitásával tünik ki, hanem a belsö kiképzéssel, diszítöelemek asszimetriájával, formájával, mint a szecesszióra jellemzö rombuszokkal, a szokásostól eltérö szószékével, annak boltozatával, különös orgonájával, a felületek erös, sok helyen arannyal kombinált színeivel

A hockenheimi templom belsö terének ornamentikája nagyon sok hasonlóságot mutat Korb Flóris és Giergl Kálmán budapesti Zeneakadémiájával.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

szószék jellemzö szecessziós díszítésselZeneakadémia Budapest
Fotó: MTI-Kallos Bea
Orgona, HockenheimApokalipszisbeli bárány
Oltármellékoltár díszítésefények és dekorációkáldás

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Walldorf, Baden-Württemberg


Walldorf, Astor ház
Mi közös a fenti épület, a kirrlachi csöpnyi napszámos ház, az augsburgi, kisebb városrészt kitévö Fuggerei és egy neibsheimi emlékhely esetében?
Az alábbi leirásból fény derül erre.
            Fotó: Albrecht Klári

Többek között Uli Pfitzenmayer Spuren am Strom és Thomas Adam Streifzüge könyveiböl merítve ötleteket járjuk be szisztematikusan a környék érdekességeit. Egy hüvös, de szépnek igérkezö nap elindultunk a hozzánk húszegynéhány kilométerre lévö Walldorfba. De közben persze bekukkantottunk a szomszédos Kirrlach faluba, mert ott is volt néznivaló.
napszámos ház és az emlékpark
Fotó: Albrecht Klári

Mégpedig egy úgynevezett Taglöhnerhaus, vagyis napszámosok által lakott ici-pici favázas házikó, amit a helytörténeti egyesület hozott 1993-ban helyre és tart rendben.

Ahogy lenni szokott itt is "idegenvezetöre" találtunk. A bejárat elött egy kerékpár állt, véletlenül (?) az egyik egyesületi tag éppen akkor nézett körül a kis épületben, hogy minden rendben van-e. Töle részletes felvilágosítást, kis prospektust kaptunk. Kivülröl megörizték az áttelepített házacska eredeti hangulatát, de belül már a modern kor követelményeivel (angol vécé is dukál, hiszen eredetileg kivül volt a budi) rendbehozott épület. Korábban viz sem volt az épületben, egy kis részt is csak késöbb építettek hozzá.
Taglöhnerhaus/napszámos ház
Fotó: Albrecht Klári

Roland Haag említette nekünk, hogy azért áttelepített, mert eredetileg nem ezen a helyen, hanem a Schloßstraßen állt, de itt méltóbb helyet kapott az otthonukból, hazájukból elüzöttek, például a budakeszi születésü Holl Antal, emlékére emelt városi kút és kis park közelében.

Nehéz elképzelni, hogy volt idö, amikor a 9x4m alapterületü házban tíz személy is lakott. A napszámosok a faluközösség legalacsonyabb rétegéhez tartoztak, vagyis az ilyen kis épületeket úgy is lehetne nevezni, hogy szegényházak.

Innen továbbmentünk Walldorfba, hiszen az eredeti uticélunk az ottani Astor ház volt. Ma föként múzeumnak használják. A fenti nagyméretü kép alapján és a kirrlachi kitérö után szabad találgatni, hogy milyen céllal épülhetett. Vidéki kúriának egy tehetös földbirtokos részére? Vagy kórháznak? Vagy iskolának? Nevelöintézetnek? Kolostornak? Egyik sem talált. Akár hiszik, akár nem, úgy mint a kirrlachi 36 négyzetméteres "ház", ez is szegényház!
Johann Jakob Astor
Fotó: Albrecht Klári

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy szerény körülmények között Walldorfban élö fiatal fiúcska, aki 16 éves korában kitántorgott Amerikába. A korlátlan lehetöségek hazájában megcsinálta a szerencséjét. Hamarosan prémekkel kereskedett, majd ingatlanokkal, kölcsönökkel üzletelt. Manhatten, majd egész Amerika egyik leggazdagabb embere lett. De. Nem felejtette el, hogy honnan jött és milyen körülményekböl. Ezért végrendeletében (1848) hátrahagyott az akkori viszonylatokban hatalmas összeget (50.000 dollárt) szülöfalujának, hogy a szegényeknek építsenek egy házat. A falu teljesítette is végsö akaratát és egy nagyvonalú parkba felépítették ezt a palota nagyságú házat a szegényeknek, elesetteknek, árváknak, amit egészen 1936-ig erre a célra használtak. Ezt követöen már másra, többek között irodának, iskolának, napközinek. Ma egyik része múzeumként szolgál, de van házasságkötö terme is és helyet ad a honismereti egyesületnek is.
augsburgi Fuggerei egyik kapubejárata
Fotó: Albrecht Klári

Nevezzük nevén ezt a jótevöt, szegényeket támogató férfiút: Johann Jakob Astor. A neve nem cseng németesnek. Valóban. Olasz bevándorló család sarja. De ha tovább töprengünk a nevén, akkor kezd derengeni, hogy ismerünk Budapesten is egy Astort, pontosabban egy Astoria szállodát. Lehet valami köze hozzá? És tényleg. Johann Jakob Astor Leszármazottai alapították az elökelö Hotel Waldorf-Astoriát New Yorkban, innen a név.

Említettük még a Fuggereit. Hogy jön az ide? A mérhetetlenül gazdag, háborúkat inditani-, megakadályozni-, császárválasztást és sok minden mást befolyásolni tudó Fugger Jakab (érdekes ö is ezt a keresztnevet kapta, mint Astor) minden, róla kialakult, sokszor jogosan negativ közvélemény ellenére szintén meg volt áldva szociális, szolidáris érzékkel, amiröl a kritkusai szeretnek megfeledkezni. Ennek ma is látható, kézzelfogahtó bizonyítéka az augsburgi Fuggerei.

Csak néhány szót erröl, mert az interneten utána lehet olvasni. Az augsburgi Fuggerei egy kisebb városi kerületet kitévö szociális házak csaknem 70 épületböl álló együttese, ugyanúgy, mint Kirrlachban és Walldorfban, vagyis ne szépítsük szegényházak. Fugger Jakab és utódai azoknak adatták ki bérbe ezeket a házakat illetve lakásokat (kb. 60 négyzetméteresek, kis kertekkel), akik nincstelen ausburgiak, katolikusok és tisztességes életvitelüek voltak. A mai napig is az ottlakóknak durván évi 1, azaz - nem tévedés - egy euró bérleti díjat kell fizetni, plusz a rezsit. Ezen kívül még egy kötelességük volt/van a bérlöknek. Naponta imájukba kell foglalniuk a Fugger család nevét.
a neibsheimi szegényház emléktáblája
Fotó: Albrecht Klári

A neibsheimi (Baden-Württemberg) emlékhelyröl is szót ejtettünk. Ehhez családi szálak is füzödnek. Ott lakott a rokonunk, a budakeszi születésü 1946-ban kitelepített Czemmel József a feleségével. Sokszor voltunk apró, régies kis házukban vendégségben anélkül, hogy tudtuk volna házuk eredetét. Haláluk után egyszer Neibsheimen átutazva meg akartuk nézni, hogy ki lakhat benne, miként néz ki azóta. Hült helyét találtuk. Helyette egy emlékhelyet emeltek, hogy megmutassák az utókornak: itt állt egy valamikori szegényház. Furcsa érzés volt a szinpadszerüen kialakított nyított részben lépkedni ott, ahol finom falatokkal, szeretettel számalanszor vendégségül láttak bennünket Józsi bácsiék. Az emléktábla szerint az a legenda járta Neibsheimben, hogy innen egy titkos földalatti járat vezetett a közeli Bannwald erdöbe. A legendának valóságalapja lehetett, mert Józsi bácsi egyszer levitt a pincébe, ami egyáltalán nem volt arányban a felette lévö kis házzal. Hosszú, tágas, magas boltíves kialakítású volt, mintha valamilyen nagyobb tárolóhelység lett volna valamikor. A faluban csatornaépítésekkor is belebotlottak ilyen maradványokba.

Amikor elmeséltem családtagjainknak a szegényház emlékhelyet tiltakoztak, hogy az nem lehet igaz. Czemmel Józsefék ugyan nem voltak gazdagok, de szegények sem. Becsületesen dolgoztak, nem voltak nagy igényeik, megéltek. Söt jószívüek voltak, ha lehet még ök segítettek, támogattak rászoruló családtagokat.

Maradva még a Waldorf-Astoria névnél, most már eltérve a szegényház témától, híres volt a cigarettagyáráról.
a világcég walldorfi központja madártávlatból
Forrás: saját honlapjukról / panorámakép: Albrecht Klári

Az egyik igazgatósági tag álmodott egy nagyot és megalapította az ungyancsak híressé vált (Magyarországon is müködö) Waldorf iskolát, amelyik forradalmasította az oktatási rendszert hasonlóan Pestalozzi és Montessori elképzeléseihez.

Végül, de nem utolsósorban Walldorf méginkább ismert, mégpedig az egész világon, ha sokan nem is tudják, hogy a térképen hol taláható ez a helység, mégpedig egy cégnek köszönhetöen. Öt szakember alapította 1972-ben, mert a Hollerith féle, azaz lyukkártyás bérelszámolási és könyvelési adatfeldolgozást már elavúltnak találták és kifejlesztettek egy olyan rendszert, amellyel már a képernyöre vitték az adatokat. Ez volt az alapja annak a sikertörténetnek, amely a céget hamarosan világméretüvé fejlesztette.

A Wikipédiát segítségül hívva néhány adat:
-csaknem 83.000 alkalmazott világszerte (2016),
-központja Walldorf, város a városban:
-Walldorf népessége mintegy 16.000 fö,
    csaknem ugyanennyi a cégnél dolgozók létszáma (kb. 13.000)
-Magyarországon is van fejlesztö irodája
-20,8 milliárd eurós forgalom (2015)
-csaknem 336.000 üzleti partner
-mintegy 12 millió felhasználó
-világviszonylatban közel 30% a piaci hányad

Még adós vagyok a cég nevével: SAP

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

Kirrlach, szegényház még eredeti helyénWalldorf, evangélikus templomódon házakkatolikus templom
különös szoborrégi ház májusfávalHotel Waldorf-Astoria, New Yorkbudapesti Astoria szálloda

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Szorványgyümölcsös, Philippsburg, Baden-Württemberg


Még téli álmukat alusszák a fák a szorványgyümölcsösben
            Fotó: Albrecht Klári

Városi ember lévén azelött nemigen hallottam az úgynevezett szorványgyümölcsösröl. Eleinte elmentem itt mellette, annélkül, hogy pillantást vetettem volna rá, pedig számtalan tábla figyelmezteti az arrajárókat. Igaz már az elsö összetett szónál elkadat az ismeretem: Streuobstwiese. Az egyes szavaknak volt értelme számomra is, csak együtt nem. A Streu- elötagot számtalanszor lehet látni nagyobb

tartályokra irva. Föleg télen vesszük hasznát: Streugut, vagyis szóróanyag, például homok sikos utakra. De mit jelenthet az, kérdeztem magamban még kezdet-kezdetén, hogy szórógyümölcsmezö. Egy kis utánjárás után kierült, hogy ezek általában magasnövésü, tehát nem visszavágott, hosszabb törzsü fákból állnak, ami nagyon elönyös volt a helybélieknek, akik már nem föfoglalkozásként üzték a mezögazdaságot, hanem iparban, vagy máshol keresték meg a betevö falatot. Ezek a fák amolyan háztartáspénz kiegészítök voltak, hiszen nem túl igényesek, nem kell sokat foglalkozni velük, szinte csak a termést kellett begyüjteni a tulajdonosoknak részben saját fogyasztásra, részben piacra eladni.

Amikor megtudtam az internetröl a Streuobstwiese magyar megfelelöjét, a szoványgyümölcsöst, akkor meg ezzel voltam bajban. Szorvány alatt nekem eddig mindig a szegény hányatott sorsú magyar etnikum jutott eszembe, akik mindig is a szülöföldjükön éltek, csak fejük felett vonult át a határ. Kárpátalján nem is egyszer. Az utódállamok viszont igyekeztek felhígítani a magyar "tömböt" és folyamatosan egyre több "idegent" telepítettek közéjük.

Mindjárt az elsö táblán tájékoztatják az érdeklödöt, hogy ez a Wiese, vagyis terület veszélyeztetett fajták gyüjtö- és menekülési
búbos banka
Forrás: erdekesvilag.hu

helye. Vagyis a szorványgyümölcsösöknek már megszünt a szükös családi kasszát kiegészítö szerepe viszont egy másik igen fontos feladatot vettek át. Mégpedig a diverzitás fenntartását, ebben az esetben a helyi gyümölcsfajták és az ott élö állatok, rovarok megörzése az utókornak.

Búbos banka, mint példa a leginkább veszélyeztetett madárfajok egyikére

Ez a madár megveszekedett rendszeretetünk áldozata. Korábban elterjedt volt németországszerte, de már a 20. század harmincas éveiben észlelték számuk csökkenését. Néhány évtized múlva két tartományban (Szárvidék 1966, Észak-Rajna-Westfalia 1973) már teljesen kipusztultak. Állományuk a többi tartományban is vészesen zsugorodott. A mára megmaradt néhány pár jól mutatja, hogy a búbos banka egyike a leginkább veszélyeztetett madárfajoknak.

A búbos banka föleg kényszerképzetünk áldozata, hogy mi emberek mindent át akarunk alakítani, rendezni és egyben eltüntetni, ami egyébként közép-európai életünket jellemezte. Például csökkentettük a legelö állattartást, csökkentek a mezögazdasági területeken a mezök aránya, magas fák kivágásra kerültek, öreg gyümölcsfák ugyancsak, a mezögazdasági területek határait kiegyengették, vagyis földrendezést hajtottak végre.

A mai szorványgyümölcsösök reményteli életteret biztosítanak ennek a 60 gramm súlyú rovarevö, oduban meghúzódó, ott fiókákat felnevelö madárfajnak.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

tájékoztató tábla 1tájékoztató tábla 2hosszú szárú gyümölcsfákhosszú szárú gyümölcsfák 2

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Fejedelmi sír emlékhelye, Altlußheim, Baden-Württemberg


Tábla emlékezteti az arravetödöket a feltárt sír színhelyéröl. Nehéz felfedezni, mert két tuja eléggé eltakarja a szem elöl.
            Fotó: Albrecht Klári

Azt hinné az ember, hogy ezen a környéken csak a megszokott helyi érdekességek, mint a különbözö népvándorláskori leletek, germánok, nyugati gótok, kelták és a rómaiak emlékei találhatók. De nem. Altußheimnél (Hockenheim körzet) a Rajta partjához közel
altlußheimi kard
Badeni Tartományi Múzeum, Karlsruhe

az 1930-as évek elején földmunkálatok közben egy kisebb földkitüremkedést megbontottak, - föl akartak tölteni egy szomszédos vizes gödröt - miközben egy sírra bukkantak. Kiderült, hogy 1500 éves csipkerózsika álmából ébresztették fel egy férfi és egy nö földi maradványait. Önmagában ez még nem lett volna nagy szenzáció, hiszen ösi alemán és frank temetkezési helyek nem ritkák a Rajna partján. Csakhogy a férfi nem lehetett valamilyen egyszerü halandó a sírjába helyzett tárgyaiból itélve. És azért sem, mert mellé temették feltételelezhetöen az asszonyát is, ami nem volt szokás alacsony rangúaknál. Szakértelem hiányában a munkások durván széttúrták a sírt. Jóval utánuk a helyszínre érkezö régészek siralmas állapotban találták és csak néhány dolgot tudtak megmenteni az utókor számára.
Attila (410-453)
Forrás: Steam Community

Bár az emléktábla a lelet korát idöszámítás utáni 378. évre teszi, a vizsgálatok megállapították, hogy a temetésre a 450. év körül kerülhetett sor. Ami igazán meglepte a tudósokat az a kétélü kard maradványa és az aranylapokkal díszített hüvely volt. A keresztvasat több szív- és lapformájú motívum és vörös féldrágakö, gránát családjához tartozó almandin dísziti. Ez az ötvös munka teljesen ismeretlen ezen a területen, hasonló csak Ázsiában és Kelet-Európában ismert. Ami még érdekesebb, az a fából készült arannyal bevont hüvelyen alkalmazott dísz, a lazúrkö, amely iráni, vagy ahhoz közeli eredetre utal.

Képeket keresve az interneten egy komputerjátékokat programmozó csoport, a Steam Community honlapján teljesen véletlenül(?) találtam egy romantikus Attila képet. Ha figyelmesebben megnézzük a kard ugyanolyan egyenes, mint amit a sírban találtak és döbbenetesen hasonlít a markolat elötti keresztvas formája. Tudom, hogy ez nem bizonyíték, de aki Attilát megszemélyesítette az bizonyára tanulmányozta a hun öltözeteket, fegyvereket.

Nézzük meg, hol tartózkodtak a hunok 433-tól kezdödöen. Abban az évben lépték át a Kárpátokat kelet felöl és telepedtek le Pannónia területén. Tizenegy év múlva Nyugat felé nyomultak és 451-ig Germánia valamint Gallia térségben portyáztak. 452 tavaszán indultak Attila vezetésével itáliai hadjáratukra. Egy évvel késöbb Attila már nem élt. De hol halt meg? Lehet, hogy valahol a mai Baden-Württemberg területén?

A magyar elképzelés szerint a Tisza egyik ágát elzárták, hármas koporsóba tették és a folyómederbe süllyesztették, majd újra ráengedték a Tiszát. Ha igy van, akkor Attilának a kiséröivel együtt igyekeznie kellett Itáliából Pannoniába lovagolnia.

Viszont a források szerint nem maradt élö ember, ki megmondhatta volna, hogy melyik folyó medrében, s hol alussza örök álmát a világ ura, hunok királya, Isten ostora, Attila. Hiába keresik azóta is. Kérdés: Nem lehetett az a folyó éppenséggel a Rajna?

Semmi sem akadályoz meg bennünket abban, hogy fantáziánkat szabadjára engedve arra gondoljunk, hogy Attila és a halálakor megölt Ildikó (Krimhilda) sírját találták meg az 1930-as években a Rajna partján. Mégpedig itt a szomszédunkban! (Philippsburg - Altlußheim 11 km)

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

térkép Altlußheimröl és környékéröl
Forrás: Thomas Adam, Streifzüge
odenwaldklub.de útbaigazító táblája
Ez már jó régi lehet, mert Speyert jelenleg a
HW21-es (Hauptwanderweg) útvonallal jelölik
Altlußheim a fejedelmi sír és a Rajna felöl nézve

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


2017

Niederbronn-les-Bains, Elzász, Franciaország
2017


Niederbronni központi német katonai temetö az alsórajnai és Mosel környéki területeken elesett több, mint 15000 katona sirjával. Itt nyugszik Heuschmidt József is (*Budakeszi 1921.07.04. † Elzász 1945.01.12.) a 31-es parcellában (Block-ban) a 166-os számmal megjelölt sírban.
            Fotók: Albrecht Klári

2013


2014

Már negyedszer látogattuk meg ezt a temetöt. Elsö izben nem találtuk Heuschmidt József sírját, mert a kapott információban nem a pontos sírhely volt megjelölve. Másodszor, 2013-ban már sikerrel jártunk. 2014-ben, amikor újra elmentünk megnézni, hogy minden

2017

rendben van-e kiderült, hogy a régi, kopott köveket kicserélik. Az a sor, ahol József sírja volt, éppen akkor készülhetett el, mert még jónéhány sírkö nem volt a helyén. Erröl beszámoltam ezen a honlapon a "hadisir" címszó alatt.

2014-ben a biztonság kedvéért vittünk magunkkal nemzetiszínü szalagot, vizhatlan, befóliázott névjegykártyát, hogy a csapadékos idöszakot is kibirja. Jól tettük, mert a régi sírkövel együtt ezeket is elvitték.

Idén Saarbrückenben volt dolgunk, gondoltuk visszafelé benézhetnénk a niederbronni temetöbe. Most is vittünk magunkkal szalagot, névjegykártyát és müvirágot, mint eddig. De legnagyobb meglepetésre nem volt rájuk szükség, a szalag, valamint a kártya három év multán is a helyén volt, igaz egy kicsit megtépázva az idöjárás viszontagságaitól. De igy még patinásabb.

Csak a müvirág tünt el, de erre is gondoltunk, igy most újból van virág a távoli földben nyugvó budakeszi honfitársunk sírján.

A sírgondozók, többek között a Volksbund Deutsche Kriegsgräberfürsorge és a Bundeswehr, jószándéka nem vitatható, de talán ügyetlen tanácsot követve nem igazán megfelelö köfajtát választottak ki. Még szerencse, hogy tudtuk hol a sír, különben nagyon nehezen találtuk volna meg, mert hiába a viszonylag új kö, a feliratok már alig olvashatók rajtuk. Megfeketedtek.

Úgy látszik nemcsak mi találtuk meg öseink szökebb pátriájának egyik tagja sírját, hanem mások is. Ritkán ugyan, de látni virágcsokrokat, koszorúkat a hetven egynéhány évvel ezelött elesett katonák sírfájánál. Nem feledkeznek meg höseikröl.

Sajnos mi nem jártunk sikerrel a budakeszi Heuschmidt József rokonai keresésében, csak annyit tudtunk meg, hogy él egy lánytestvére Amerikában, akit értesítettünk, de valószínüleg és érthetöen nem vállalkozik már a nagy útra.

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Saarbrücken, Saarvidék
2017


A saarbrückeni kastély elötti „Láthatatlan emlékmü terén" 2146 macskakövet helyeztek el, melyek aljára felvésték az öszes német zsidó temetö nevét.
            Fotó: Albrecht Klári / wiki

 

Ahogy Buda és Óbuda Pesttel, úgy egyesült nagyvárossá St. Johann, Malstatt-Burbach és a folyó tulsó oldalán lévö Alt-Saarbrücken. Igaz késöbb, mint Budapest, pontosabban 1909-ben. Tulajdonképpen másodjára, mert valamikor már létezett ezen a vidéken egy laza városi közösség.
Alte Brücke, Saarbrücken
Fotó: Albrecht Klári
A város nevéböl is adódik, hogy itt egykor hid, vagy hidak állhattak, talán már a római idök óta, de egy legenda szerint nem mindig. V. Károly császár amikor át akart itt kelni a Saar folyó egyik gázlóján, napokig nem sikerült neki, mert áradás miatt magas volt a vízállás. A város vezetöségének javasolta egy köhíd megépítését, amit 1547-ben meg is valósítottak. Azóta már számos hid köti össze a két partot, de ez is megmaradt Alt-Brücke néven a mai napig, igaz már csak gyalogos és kerékpáros közlekedésre használják.

Saarbrücken Németország legkisebb, mintegy egymillió körüli lélekszámú tartományának, Saarvidéknek a fövárosa. Németország nyugati szélén elhelyezkedö kis országrész Franciaországgal és Luxemburggal határos. Elzászhoz hasonlóan sokat szenvedett a francia és német ellenségeskedések miatt.

Hogy csak a közelmúltat említsük, az Elsö világháború után a "német Trianon", vagyis a versaillesi békediktátum Saarvidéket elcsatolta Németországtól és a Népszövetség felügyelete alá helyezte. Ennek másfél évtized múlva egy népszavazás vetett véget, hiszen a többség megszavazta (mint a hü város, Sopron esetében) a Németországhoz való csatlakozást.
saarbrückeni kastély és alkotója: F.J. Stengel
Fotó: Albrecht Klári

A Második világháborút követöen a francia katonai megszállók átvették a tartomány kormányzását. Néhány év múlva sikerült Saarvidéknek részleges autonómiát kivivnia magának. 1955-ben kétharmados többséggel elvetették az önálló politikai egység gondolatát. Két évvel késöbb Saarvidék tizenegyedik tartományként csatlakozott a Nyugatnémet Szövetségi Köztársasághoz. További két év telt el, mig gazdaságilag is felfejlödött hozzá. 1959. július 5-e "Tag-X"-ként, vagyis X-napként vonult be Szárvidék történelmébe.

A Második vilégháború során súlyos bombatámadásokat szenvedett Saarbrücken, ötödrésze maradt valamennyire épségben, ami meg is látszik a mai városképen. Nagyon sok az új épület. Sok helyen jól kombinálják a régiekkel. Már csak St. Arnual városrész mutat némi középkori hangulatot, valamint St. Johann belvárosa büszkélkedhet müemlékekkel, sétálóutcákkal, üzletsorokkal, tele hivogató vendéglátó hellyel, keskeny, hangulatos régi utcákkal.

Berlint felvirágoztató Karl Friedrich Schinkelnek, Karlsruhe jellegét meghatározó Friedrich Weinbrennernek, vagy az országszerte müvészi alkotásokat létrehozó Balthasar Neumann-nak méltó társa volt Saarbrücken történetében Friedrich Joahim Stengel építész, aki többek között a város jelképének számító alt-saarbrückeni barokk kastélyt is tervezte, építette. Ezen a helyen már 1000 körül állt a Castellu Sarabruca, majd eröddé kialakított vár, melynek vastag falait és körbástyáit részben ma is látni, ezt követöen egy reneszánsz palota majd a mai kastély. Ez sem eredeti formájában maradt meg, mert alig ötven évvel az elkészülte után 1793-ban részben leégett. A Második világháborúban elszenvedett rombolások következményeit ugyan hamarosan helyreállították, de csak ideiglenesen. Véglegesen az 1980-as években hozták renbe.
régi tanácsháza és macskakövek
Fotó: Albrecht Klári

Nem túl jó idöt fogtunk ki a város megtekintéséhez. Esös, borús idö nem igazán kedvezett a fényképfelvételekhez. Hiányoztak a napsütésben megélénkülö színek. Az alt-Saarbrückeni kastély parkjához tüdöt próbáló lépcsösor vezet fel, de a kilátás a városra, az Öreg híd látványa kárpotólta a fáradozásainkat. Az "U" alakú kastély bejáratával szemben széles, hosszan elhúzódó tér pompás épületei tárultak a szemünk elé. Köztük a régi városháza, amit több átépítés, tüzvész után a mai formájába szintén a híres Friedrich Joahim Stengel építész tervei alapján újították fel.

A Kastély-tér meglepetést tartogatott a számunkra.
Ez a "Láthatatlan emlékmü tere"
- Hogy lehet ez?
- Úgy, hogy 1993-ban 2146 macskakövet emeltek ki a tér kövezetéböl és azután a rájuk vésett szöveggel fejjel lefelé visszahelyezték öket.

- És mit véstek a macskakövekre?
- A németországi zsidó temetök neveit, összesen 2146-ot.

Nagyszerü ötlet! Akik például hozzátarozóik révén érdekelve vannak, vagy akik érdeklödnek az emlékeik, vagy a közelmúlt történelme iránt, azok ezeken a köveket lépdelve elgondolkodhatnak a mulandóságon, az elöttünk járó embertársaink tiszteletén, kegyeletén. Figyelemre méltó, hogy ezek nem jelentenek közlekedési akadályt mindazoknak, akik itt élnek és szabadon szeretnének napi ügyeikben bármely irányba is sietni a téren. Bár ez macskakövek tengere, de ezen lehet mobil tartókban vidám zöldet (bokrot, fát, virágot) elhelyezni az évszaknak megfelelöen. Biztos vagyok benne, hogy ez nem kegyeletsértés és a helyiek megértéssel fogadják, helyeslik. Rájuk van bizva, hogy gondolnak-e azokra, akiknek végsö nyughelyük nevei a talpuk alatt lapulnak, de nem kényszerszerüen, mint Berlinben a különbözö nagyságú, container formájú, szürke, betontömbökböl kialakított holocaust emlékmünél.
Berlin
A holocaust emlékmü betonrengetege
Fotó: Albrecht Klári

Kicsit elkalandoztam a szokásos utijelentés témájától. Mit is akartam ezzel? Azt, mégha sokan elitélnek is engem ezért, hogy a berlini holocaust emlékmü egy túldimenzionált, semmiképpen sem a városlakók elönyére szolgáló mü. Egy megalómánia, egy a német múlt nyomasztó terhének továbbviselése, nemzeti lelkiismeretének ki tudja meddig marandandó kifejezése. Miért? Egy-két túlélön kivül már csak utódgenerációk élnek, akiknek nincs személyes élményük, tapasztalatuk szüleik, nagy- és dédszüleik idejéböl, az akkori meghatározó lelki-, társadalmi-, tömegpszichózis-, túlélési viselkedésre kényszerítö körülményekröl.

Meg kell említeni, hogy vannak más nemzetek is, akik ha nem is olyan mértékben, mint a zsidók, de szenvedtek a múltban. Kevesen gondolnák, hogy köztük vannak a németek is. Csak egy példa. Volt olyan idöszak, amikor milliónyi keresztényt, köztük németeket is berber kalózok 1530 és 1780 között Észak-Afrikába hurcoltak, mégpedig rabszolgának. Azonban, hogy ne menjek annyira vissza a történelemben, gondoljunk csak arra, hogy milyen népirtást végeztek például a partizánok Jugoszláviában a Második világháború után a németajkú civil lakosság soraiban. Pusztán el kell menni a sindelfingeni Dunai svábok múzeumába, hogy ennek az állításnak a valóságáról meggyzözödhessünk.
Wilhelm Gustloff hajó
Bundesarchiv, Foto Hans Sönke, 1939 öszén

Vagy milyen volt a Magyarországról kitelepített svábság sorsa? Igaz nem haláltáborokba vitték öket marhavagonokba zsúfolva, de csak egy fokkal volt annál jobb. A fiatalok még valahogy birták az utazással, a kényszerelhelyezésükkel járó tortúrát, de az idösebbek már nem. Sokan hamarosan a kiérkezésük után eltávoztak az élök sorából. Milyen lehetett a Kelet-Poroszországból a Szovjetúnió belsejébe hurcolt németek élete? Milyen volt azoknak a sorsa, akik még ottmaradtak és 1944 januárjában az elörenyomuló kegyetlenkedö* Vörös hadsereg elöl menekültek minusz 25-30 fokban. Becslések szerint 300.000 ember veszett oda.

Hogy viselkedett a Vörös hadsereg, amikor 1944-ben elöször német földre tette a lábát? ( Eredetiben és magyar fordításban)

Im Herbst 1944 war der Kreis Gumbinnen das Ziel der russischen Angriffe. Hierzu gehörte auch der Vorstoß nach Nemmersdorf, der als das Massaker von Nemmersdorf und erste Gräueltat der Roten Armee auf Deutschem Boden bekannt wurde. Frauen, alte Männer und Kinder wurden auf bestialische Art umgebracht und teilweise an Scheunentoren mit dem Kopf nach unten gekreuzigt. Alte Männer wurden mit der Zunge auf dem Tisch festgenagelt, während sie zusehen mussten, wie ihre Angehörigen vergewaltigt und dann umgebracht wurden. Säuglinge und Kleinkinder fand man mit zertrümmerten Schädeln, als nach der Rückeroberung eine internationale Kommission Nemmersdorf aufsuchte.

Hevenyészett fordításban:
1944 öszén Gumbinnen (Kelet-Poroszrország) körzet volt az orosz támadás célja. Ehhez tartozott az elörenyomulás Nemmensdorf faluba, aminek a neve mint Nemmersdofi tömeggyilkosság vált ismertté, amit a Vörös hadsereg követett el elöször lépve német felségterületre. Nöket, idös férfiakat és gyerekeket bestiálisan meggyilkoltak és volt, hogy a pajták kapujára fejjel lefelé keresztre feszítettek. Idös férfiakat a nyelvüknél fogva az asztalhoz szögeztek miközben végig kellett nézniük miként eröszakolják és gyilkolják meg a hozzátartozóikat. Csecsemöket és kiskorú gyerekeket szétzúzott fejjel talált egy nemzetközi bizottság a falu visszafoglalását követöen.
hullahegy, Drezda, Altmarkt, 1945 febr.
Bundesarchiv, Bild 183-08778-0001
/ Hahn / CC-BY-SA 3.0

A fentiek nem mentik a németek által elkövetett borzalmakat, de az éremnek két oldala van. Vagy mondhatnánk az is, hogy elkövettek, elkövetnek és sajnos nincs garancia arra, hogy a jövöben nem fognak elkövetni emberiségi elleni büntetteket, de... Legjobb lenne megakadályozni, viszont ha ez nem megoldható, mindegyiket egyformán el kell itélni, függetlenül a nemzeti, politikai, vallási vagy bármilyen más hovatartozástól.

És amikor az oroszok a menekülteket már bekerítették szinte egyetlen lehetöség adódott: a tenger. Elöször szerencsésnek mondhatták magukat azok, akiknek Gotenhafen (Gdynia) kikötöjében sikerült felnyomulniuk a Wilhelm Gustloff nevü német utasszállító hajóra, egy párezres féröhelyre épített jármüre becslések szerint több, mint 9000 föleg németajkú menekült, köztük rengeteg nö és gyerek is. Alig futott ki a nyilt vízre, amikor egy orosz tengeralattjáró torpedójával elsüllyesztette.

Furcsa mód nem ez, hanem a Titanic szerepel idézöjelben "csak" 1514 halottal a köztudatban, mint a történelem legsúllyosabb hajószerencsétlensége. Titanicról mindenki hallott már, Lusitaniáról már kevesebben, Gustloffról meg nem igazán. A Lusitaniáról talán azért, mert azt a német haditengerészet küldte a hullámsírba 1200 emberéletet követelve. Ha viszont feltennénk a kérdést, hogy ki tudja ki, vagy mi volt Wilhelm Gustloff, valószínü igen kevesen tudnák a választ. Ezt is a kettös mércéhez lehetne sorolni.

Vagy emlékezzünk Drezdára, az akkor viszonylag biztonságosnak hitt városba menekült zömmel németajkúakra (mai napig nem tudják megközelítöleg sem az áldozatok számát, hiszen a városban tartozkodó menekültekröl vagy nem volt, vagy nem maradt fenn lista),
városi park Karlsruheban
Fotó: Albrecht Klári
akiket a helyi lakosok jó részével együtt az angolszászok terrorbombázással pusztítottak el. Az áldozatok számát azért is nehéz lett volna megállapítani, mert a tüzorkánban sokan felismerhetetlenségig elszenesedtek és összezsugorodtak.

A tettesek tagadják, de a túlélök egyöntetüen vallják, hogy Jabo-k pilótái, vagyis a vadászbombázók fedélzeti fegyvereikkel vadásztak a tüzorkánból az Elba parján és az elviselhetetlen forróság elöl annak vizében menedéket keresö civilekre.

Elég a borzalomból. Nem folytatom.

Kérdezem én. Nem érdemelnének meg a német áldozatok is ugyanolyan emlékmüvet a saját fövárosukban, mint a holocausté?

De szerencse, hogy nem emeltek nekik ilyen beton rengeteget. A környezetvédökkel együtt mi is minden négyzetméter zöldterület bebetonozásáért könnyeinket hullajtjuk és nem gyözzük hajtogatni, hogy ezzel tönkretesszük saját életterünket. Ha a vezeklö emlékmütervezök, megrendelök és engedélyezök mindenképpen meg akartak rossz lelkiismeretüktöl szabadulni, akkor a holocaust áldozatainak honos fákat, növényeket ültethettek volna a füvel bevetett térre kihagyva a fö csapásvonalakat, ahol a az emberek a téren áthaladnak. A fák, bokrok között elhelyezhettek volna az összes eröszakos halált leltek emlékére táblácskákat.

Erröl jut eszembe egy finn építész, kertépítö, ha jól emlékszem a nevére Alvar Aalto-nak hívták, aki ha megalkotott valami objektumot Makovecz Imréhez hasonlóan igyekezett organikus egységet alkotni az épületek és a természet között, vagyis szépen elegyengette körülötte a terepet és ... várt. Amikor a naponta arra járó emberek kitaposták a számukra két pont közötti legrövidebb utakat, vagyis kialakultak a föbb "csapásirányok", csak akkor kezdett hozzá a park véglegesítéséhez. És a növények, fák közé oda építette a gyalogutakat, ahol a mesgyék voltak. Azután senki sem lépett a füre. Nem volt szükség rá. Mindenki elégedett volt. Igy is lehet (kellene) emberközelit alkotni.
a zebra után letaposott füves terület
Fotó: Albrecht Klári

Mi történik ma? Például Karlsruheban is majd megpukkadtam a mérgemben, amikor a közeli, városi kis erdörészleten egy ilyen kitaposott gyalogút két végére fa korlátokat emeltek és befüvezték. Mai napig nem értem, hogy miért? A fegyelmezett járókelök – pedig nem erre számítottam – nem lépték át a korlátokat, hanem a továbbiakban a kerülöutat választották, ami betonozott volt. Rájuk kényszerítették.

Egy másik példa és abbahagyom. Itt Philippsburgban átépítettek egy bevásárlóközpontot. A parkolót is felújították, igy a szegélyköveket is kicserélték. Van egy része, ami a szomszédos közút gyalogátkelöhelyéhez van közel. Jól látszott, hogy az emberek az utat leröviditve eddig átjártak a füves területen, letaposva azt. Azt reméltem – késöbb kiderült, hogy mennyire naiv voltam –, hogy a tervezök figyelembe fogják venni ezt a néhány méteres sávot és kikövezik, nem teszek oda szegélyköveket. Nem jelentett volna nekik nagy ráfordítást. De nem. Ragaszkodtak az eredeti nyomvonalakhoz. Hogy az újbóli átadáshoz szép legyen a környék, többek között a letaposott rövid kis ösvényt felásták, virágfölddel fedték be és befüvezték. Nem akartam hinni a szememnek. Aztán már csak azt vártam, hogy mikor lép rá valaki a régi megszokott szakaszra. Persze nem láttam a „renitens” vásárlókat, de egy idö után újból jelezte a letaposott fü, hogy nem tudták, vagy nem akarták megváltoztatni szokásaikat. Nesze neked kényszerpálya! Csak korláttal tudták volna elérni, hogy az emberek ne arra menjenek.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

Rathaus St. Johann, SaarbrückenRathaus, belsö udvarSt. Johann, Saarbrücken, piactérnem fázik ebben a zimankóban
modern és régi ötvözéseszecessziósaarbrückeni villamoség a vár, 1793

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


Burg Steinsberg, Weiler, Baden-Württemberg
2017


       Középkori vár, átméröje nem sokkal több, mint 250 méter. Az egyik félkörbástyáját egy öreg hársfa uralja.        Fotó: Albrecht Klári

 

Január 20-án szomorú napra ébredtünk, de a végén még köszönetet is mondtunk a véletlennek(?), hogy ilyen élményekben volt részünk.

Ezen a napon egy kedves ismerösünk temetése volt Grombachban, mintegy 45 kilométerre tölünk. Nem akartunk az autópályán menni, hogy idöben odaérjünk. Igy Susi, vagyis a nöi hangra beállított navigációs készülékünk legtöbbször olyan utakon vitt bennünket, amelyeken még soha nem jártunk, de szerintem még a helybéliek sem sokszor, mert elöfordult, hogy csak autó szélességü mezögazdasági utakon vezetett. Nagy ritkán jött velünk szemben gépjármü, amelyeket azonban a helyenként kiépített kiállókkal ki tudtunk kerülni.

Útközben felfedeztünk egy táblát: Burgstraße, vagyis nem is egy vár lehet a környéken. Elterveztük, hogy majd tavasszal, jobb idö beálltával becserkésszük ezt a területet. Egy alacsonyabb hegyen (kb 300 m) egy kisebb, ép váracskát láttunk. Gondoltuk, hogy majd visszafelé tüzetesebben szemügyre vesszük.
egyesülés emlékére 1870-71
Fotó: Albrecht György

Igy is történt. A faluban, a vulkánikus eredetü hegy lábánál letettük az autónkat és nagy elánnal nekiveselkedtünk a lejtönek. Hamarosan figyelmeztetett bennünket a tüdönk, hogy már nem vagyunk húsz évesek. Lecsökkentettük a tempót. A történet vége miatt ez érdekes részlet.

Csaknem a vár faláig érö dülökön a csupasznak hitt szölötökék a délutáni, lemenöfélben lévö nap sugaraitól pirosan világítottak. A nagy táblán egy férfi és egy nö metszette a tökéket. Futólag köszöntöttük öket és mentünk tovább „bevenni” a várat, persze óvatosan. No nem a nemlétezö „várörség” miatt, hanem mert a már nem friss, ezért eljegesedett hó miatt elég csúszós volt az út.

Felérve a vár szintjére egy emlékmü fogadott bennünket, a helybéliek, a weileri hösök emlékgúlája, amit a német egység alkalmából emeltek. Az 1870-1871-es francia-német háború után alakult meg Németország, hiszen addig csak kisebb, sokszor egymással szemben is álló hercegségek, grófságok, fejedelemségek laza szövetségét, a Szent Német-római Birodalmat nem lehetett egységesnek tekinteni.

A romantikus várkapukon, három egymás után, áthaladva felértünk a felsö szintre, ahonnan csodás körpanoráma tárult elénk. Egy férfi egy szál szakácsruhában, kötényben cigarettázott a belsö kapu elött. Kérdeztük töle, hogy nem fázik? Bemehetünk-e az udvarba körülnézni? Igenlö válasza után körbejártuk a közepén álló vártornyot, láttuk kivülröl az éttermet is, amit a tájékoztató tábla szerint rendezvényekre, esküvökre is bérbe lehet venni. Biztos emlékezetes marad a résztevök számára a középkori hangulat miatt.
Romantik pur
Fotó: Albrecht Klári

Mikor újra kimentünk a bástyasétányra a szakács még mindig ott volt és felhívta a figyelmünket a lemenö napra. És valóban. A bástya árnyékából kilépve láthattuk, hogy a hatalmas narancsárga korong komótosan bújik le a távoli hegyek mögé, bearanyozva a „porcukorral” beszórt földek feletti égboltot. Városban, vagy sík terepen az épített- és természetes akadályok miatt nagyon ritkán láthatjuk ezt a csodás színjátékot. Kellett ehhez a várhegy magassága, a megfelelö idöjárás is, hiszen hetekig szürkeségben éltünk, nem is láttuk a napot a ránktelepedö felhök, köd miatt.

Megint csak azt kell mondjam, hogy nincs véletlen. Ha hamarabb, vagy késöbb érünk fel a várba, ha nincs ott a konyhaséf, vagy nem tart éppen akkor cigarettaszünetet amikor felértünk, majd kijöttünk az várudvarból, ha nem lettünk volna neki szimpatikusak és igy nem lett volna kedve beszélgetni velünk, egyszerüen nem részesülhettünk volna ebböl a számunkra ritkán adódó égi tüneményböl.

Maga Burg Steinsberg, vagyis a Köhegyi vár átméröje nem sokkal több, mint 250 méter. Az egyik félkörbástyáját egy öreg hársfa uralja. Mikor ültethették a vár több, mint 800 éves történetében? Milyen izgalmas lenne megtudni, hogy mit látott egész életében! A belsö falakat még 1180-ban gróf Oettingen emeltette, negyven év múlva készült el a 30 méter magas és 4 méter vastag fallal rendelkezö nyolcszögletü lakó- és védtorony. Az úgynevezett staufi építészet (1138-1254) egyik mestermüve. A külsö falakat és azokon a kapukat 1436-ban már az a kraichgaui palotagróf építtette, aki az Oettingenek utáni tulajdonos volt.

Ez a váracska alkalmas lenne átépítés nélkül is kosztümös film kulisszájának.

Képgaléria
Fotók: Albrecht Klári

hársfa a körbástyána hárs uralja a bástyátlakótoronykapuk egymás utánvárudvar étteremmel
ciszternafegyvereklöréskilátás a várkapuból

 

  vissza ennek a lapnak az elejére

          vissza a fölapra


      

      Az alábbi e-mail címen vagyunk elérhetök:

   

 

 

© 2014 Georg Albrecht    

Swish Templates