Forgatókönyv
Munkafüzetem címlapja |
|
Jelenetek jegyzéke:
Szeretné megnagyobbítani?
|
|
|
| Grafika: Albrecht György |
|---|
WEISS RACHEL
Azt is észrevettem, hogy nemcsak a budakeszi sváb tájszólást, hanem az irott németet is jól ismered. Ez már biztos, hogy az iskolában ragad rád.
SCHWARZINGER MÁRIA
Persze ott is, de nem lenne ilyen jó, ha nem lennének itt néha Németországból vendégek és azok gyerekei.
WEISS RACHEL
És mész velük is ide-oda?
SCHWARZINGER MÁRIA
Csak itt a környéken, de bementünk együt Anyuval a fövárosba, hogy ott is körülnézzünk egy kicsit, amikor a millimári körútunkat tettük.
WEISS RACHEL
Az meg mi?
SCHWARZINGER MÁRIA
Bocsánat. Nekem ez annyira természetes, hogy igy mondjuk. A budakeszi tejesasszonyokat hívják Millimariknak még Pesten is. Hosszú idö óta kialakult vevököreik vannak, mint nekünk is és házhoz szállítjuk a friss tejet.
WEISS RACHEL
Elhozod megint az imakönyveinket, úgy mint a múlt héten szabatkor?
SCHWARZINGER MÁRIA
Hát persze. Nektek szívesen. Ugye oda a zsidó imaházba a Kossuth Lajos utca és a Virágvölgy sarkán lévö épületbe?
WEISS RACHEL
Igen, oda.
SCHWARZINGER MÁRIA
Csak azért kérdezem, mert egy-két hónappal korábban arra jártam, de be volt zárva.
WEISS RACHEL
Igen, mert csak nyáron használjuk. Igy is elég borsós a bérlete.
SCHWARZINGER MÁRIA
Nem gondoltam volna, hogy ez gondot okoz nektek.
WEISS RACHEL
Mostanában már igen, mert a felsöbb körökböl már nem jönnek ide nyaralók. Finnyásak. Panaszkodnak az itteni gyakori
vizhiányra. De mi ezt egyáltalán nem érezzük, mert te ebben is annyira a segítségünkre vagy.
Te, Manci! Én annnyira szeretlek téged! De még jobban szeretnélek, ha nem sváb lennél.
vissza a ennek a lapnak az elejére
8.BELSÖ:FALUSI HÁZ.ÉJSZAKA
1941 május. Budakeszi. Hazaérkezik, beesik az ajtón egy fiatalember, kék-zöld foltok és alvadt vér az arcán. Anyja izgult, már várta, ilyen késön nem szokott hazajönni.
MAMA
Te szentséges Isten! Mi történt veled?
TISZECKER VINCE
Semmiség. Szóra sem érdemes.
MAMA
De hiszen véres még a ruhád is! Vegyél le mindent! Készítek neked gyorsan meleg vizet a lavórba. Igy nem feküdhetsz le.
A fiú nehezen levetközik, alsógatyáig, minden mozdulatra fájdalmasan felszisszen.
MAMA
Hol jártál? Ittál? Leestél valahonnan? Csúnyán összetörted magad.
| Vince Solymáron |
TISZECKER VINCE
Nem, nem estem le.
MAMA
Beszélj már! Minden szót úgy kell kihúzni belöled.
TISZECKER VINCE
Megvertek.
MAMA
De az Isten szerelmére, ki és miért? És te hagytad magad?
TISZECKER VINCE
Sokan voltak, nem birtam velük.
MAMA
De kik müvelték ezt veled?
TISZECKER VINCE
Tudod, azok közül a fiúk közül, akik a falunkban az új mozgalomba beléptek.
MAMA
Csak nem a Leventék?
TISZECKER VINCE
Áh, dehogy. Oda mindenkinek be kellett lépnie. Ök nem eröszakoskodnak. Ott van egy csomó barátom is.
MAMA
Akkor azok a csirkefogó, mihaszna Volksbundosok lehettek csak.
TISZECKER VINCE
Most ráhibáztál.
MAMA
Menj el a csendörökhöz, jelentsd fel öket, majd megleckéztetik öket!
TISZECKER VINCE
Ugyan mama! Te nem tudod, hogy ezekhez nem mernek még a hatóságok sem hozzányúlni? Nagy urak lettek az utóbbi
idöben, pedig valamikor mindegyikük szolid sváb fiú volt. De valamitöl megbolondultak.
MAMA
De ezért nem kellett volna, hogy téged megverjenek. Én is ismerek sok rendes szülöt, nagyszülöt, akinek a gyereke,
unokája eltévelyedett. Hogy ütöttek el ennyire a családjuktól? De te mit csináltál, hogy neked estek?
TISZECKER VINCE
Nem tetszik nekik, hogy én a barátaimmal és a lányokkal részt veszek több szerintük túlságosan „hazafias” rendezvényen,
mint az arató- és szüreti bálokon, hogy nem átallok sváb létemre magyaros népviseleti ruhát is felvenni ezeken a
rendezvényeken. Azt is mondták, hogy... mit is? Ja, hogy hungarus* vagyok. Azt hiszem ezt a szót használták. Sértésnek
szánták, de hiszen mi itt élünk, mi mást kéne csinálnom? Pedig én mindkét hagyományt igyekszem ápolni. Van sváb népviseletem
is. Azt is mondták, hogy vagy át fognak minket telepíteni a német birodalomba, vagy azok terjesztik ki a határukat a Duna
vonaláig. És jajj annak, aki nincs benne a Volkdbundban. És még azt is a fejemhez vágták, hogy aki a német szokásait és
nyelvének használatát feladja, az a fajtánk árulója.
*hungarus = idegen anyanyelvü, de magyar patrióta
TISZECKER VINCE
Ja, és azt is mondták, hogy auchdeutsch vagyok.
MAMA
Ezt még nem hallottam. Ezt miért mondhatták?
|
|
| Forrás: rubicon.hu 2012/11 |
|---|
TISZECKER VINCE
Ezt mindenkinek mondják, aki nem lépett be a Volksbundba.
MAMA
Én is látom, hogy az utóbbi idöben mindennaposakká válnak az összetüzések, a leventék és a volksbundosok, ha jönnek a templomba az úton, nyíltan rivalizálnak, egymást túlharsogják a zenekaraikkal. A házak falait is összefirkálják. De még mindig nem értem, hogy miért kell ezért verekedni.
TISZECKER VINCE
Mert nem hagytam magam, beszóltam nekik, hogy ök is jobban tennék, ha maradnának a börükben és nem ingerelnék a magyarokat, akik amúgy is irigykednek ránk, hogy spórolós természetünkkel mit érünk el. Nem látják be, hogy nekik is telne arra, amire nekünk, ha ök is igy élnének.
Szégyelhetnétek magatokat! – mondtam nekik. Szó, szót követett, aztán elkezdtek lökdösni, majd az egyik elgáncsolt, másik belém rugott, aztán már nem tudom igazán, hogy mi történt, csak azt vettem észre, hogy fekszem a földön, és közben sötét lett, fázom, és a fiúk eltüntek.
MAMA
Most téged kaptak el, holnap majd mást. Hova vezet ez?
TISZECKER VINCE
Nem ijedünk meg tölük.
MAMA
Csak ne legyen olyan nagy szád! Azt akarod, hogy újból megverjenek?
vissza ennek a lapnap az elejére
1944. december. Pfentnerék egész délelött figyelik a házukat, de semmi mozgást nem észlelnek.
MAMA
Gyere, menjünk át a házunkba! Úgy látom elmentek.
Ahogy fellépnek néhány lépcsön a verandára az asztalról egy tyúk szárnyával ijedten csapkodva landol a földön. Azért furcsa, mert nem tartanak csirkét. Az asztalra egy tojást tojt.
MAMA
Ez szerencsét jelent.
Belépnek a szobába.
MAMA
Borzalom, hogy mit müveltek. Nézd! Nyitva vannak az ablakok, a virágok megfagytak ebben a hidegben.
A szekrényajtók tárva-nyitva, a dolgaink, az agynemüink szanaszét a földön hevernek. Ezek nem emberek.
Gyorsan lepedöt kerítenek, a legfontosabb dolgaikat beleteszik, batyut kötnek, hátukra vetik. Úgy néznek ki, mint a tolvajok a saját házukban. A batyuval átmennek a szemben lévö házba, a sogoré, aki a fronton van.
Késöbb palacsintát sütnek. Jön egy orosz katona.
|
|
| szovjet katona zsákmányolt karórákkal
Forrás: Flucht und Vertreibung Frank Grub, Gerhard Richter |
|---|
OROSZ KATONA
Sto étó?
MAMA
Palacsinta.
Megkosolja. Izlik neki.
OROSZ
Te csinálni sokat.
Mama és lánya kézzel lábbal mutogatnak.
KETTEN
Nincs elég hozzávalónk.
OROSZ KATONA
Én hozni.
Az oroszok tényleg megszereznek mindent és szünet nélkül palacsintát kell sütniük. Amikor elfogy minden, újból hoznak hozzávalókat. Már alig állnak a lábukon, de sütniük kell.
A lány kimegy egy kicsit kiszellözni az udvarra, ahol a szovjetek jármüvei állnak. Látja, hogy a hideg miatt az egyiknek a motorházteteje valamivel le van takarva.
PFENDTNER EDIT
Mama! Nézd! A mi legszebb dunyhánk.
A falubeliek, hogy a fosztogatást megelözzék, elássák kertjeikben az értékeiket. Az orosz katonák felfigyelnek erre és hegyes vasrudakkal szurkálják mindenhol az udvarokat és mint a gyerekek örömmel kurjantanak fel, ha találnak valamit.
PFENDTNER EDIT
Láttam, hogy az oroszok elvitték a szomszédból azt a nöt krumplit pucolni, tudod, akinek nemrég elhurcolták a
férjét és van egy két éves gyerekük.
MAMA
Reméljük, hogy tényleg csak krumplit pucolni.
PFENDTNER EDIT
Valószínü, hogy a mamájának is kételyei támadtak, mert nem akarta engedni, ököllel ütötte azt a katonák, aki a
lányát maga után húzta. Erre öt is elvitték.
Este mindketten keservesen sirva, meggyalázva jönnek vissza.
vissza ennek a lapnap az elejére
32.KÜLSÖ:FALU.NAPPAL
1946 március. Budakeszi. Idegen ember (új telepes lehet) parasztszekérrel áll az udvarban. Szótlanúl rakják fel a család csomagjait. Körülöttük néhány fegyveres katona.
| |
| kitelepítés
Grafika: Albrecht György |
|---|
ANNA (MAMA)
Jóska! Itt vannak a kulcsok. Zárd be a házat.
A fiú hamar végez. Elindul a szekér, lefelé a torbágyi vasútállomás felé. Nincsenek egyedül, számos lovaskocsi halad ugyanabban az irányban. A lejtön csikorognak a fékek. A szerekek mellett felnöttek, rajta gyerekek, idösek.
Józsi nénikéje, aki nem volt rajta a listán a járdán kiséri öket, kezében kendö, azzal törölgeti a szemeit.
RÉZI (NAGYNÉNI)
Vigyázzatok magatokra! Isten vezesse az útatokat! És irjatok, ha megérkeztetek!
KATONA
Jobb, ha elhallgat néném! Nem tudja? Tilos a kitelepítettekkel beszélni.
A szekér csaknem eléri a pincesor elött lévö utolsó házakat, ahol le kell adniok a kulcsokat, mikor a papa hirtelen a fejéhez kap.
JÓZSI (IDÖSEBB DE PONTE)
Az Isten szerelmére álljon meg ember! Valamit otthon feljetettem. Jóska! Szaladj már gyorsan vissza a
kontaméteremért (optikai eszköz), az ablakban felejtettem.
A fiú máris ugrik, nagy iramban rohan a lejtön felfelé, keresztül-kasul az embereken, szekereken. Kezében kulcsok, de nincs szüksége rájuk. A zárak feltörve, az ajtók tárva-nyítva. Beszédet hall belülröl. Belép. Ismeri öket. Új telepesek. A rendben elhagyott otthonuk szomorú látványt nyújt: ruháik, kedves tárgyaik szanaszét dobálva.
JÓSKA (FIATALABB DE PONTE)
(meglepetten)
Mit csinálnak maguk itt?
A fosztogatók láthatóan zavarba vannak. Meglepetésükben nem tudnak szólni, csak állnak tanácstalanúl, kezükben néhány családi tárgy. De Jóska csak fölkapja a kontamétert az ablakpárkányról és szalad a szülei után.
vissza ennek a lapnap az elejére
|
|
Kitelepített budakeszi svábok házainak leadott kulcsai
Forrás: www.facebook.com/Budakesz/photos_stream
Döbbenetes kép! Ki lehetett a fotós, aki ezt a szörnyü tragédiát megörökítette az utókor számára?
Minden szónál beszédesebben érzékelteti azt, hogy mit érezhettek azok az emberek, akik idegeneknek igy kellett leadni otthonaik kulcsait. Szívük szakadhatott meg közben. Bizonyára csak a nevüket és címüket irták fel, de nem azt, hogy melyik kulcs melyik zárba való. Ök csukott szemmel tudták.
Soha be nem hegedö sebet ejtett rajtuk az, hogy egyik napról a másikra sorsára kellett hagyni mühelyeiket, földecskéiket, pincéiket, jószágaikat, kinek milye volt, valamint házaikat amelyekben születtek, éltek, amelyeket ök maguk, esetleg szüleik, nagyszüleik vagy még távolabbi öseik kemény munkával megteremtettek, bövítettek, csinosítottak.
Háttérben a teherautó az 1933-ban megalakult Magyar Teherautó-fuvarozók Országos Központi Szövetkezete (MATEOSZ) felirattal látható.
"Szinopszis" gyanánt
| |
| úrnapi virágszönyeg
Forrás:facebook /Budakesz/ photos_stream |
|---|
Tiszecker Márton már kisgyerek korában megismerkedik Mayer Teréziával, más családokkal együtt az övék is részt vesznek a hagyományos vallási körmenet, a messze híres úrnapi virágszönyegdíszítésben, közben a gyerekek családi szájhagyomány nyomán elmesélik egymásnak mit tudnak honnan származhat családjuk és milyen viszontagságos körümények közepette kerülhettek éppen Budakeszire.
Különleges élményben van része a falunak 1931-ben. Budakeszin éppen amatör szini elöadás folyik, amikor Tiszecker Márton testvérével berobban a szinházba és izgatottan beszámol arról a rendesen megdöbbent szereplöknek és közönségnek, hogy egy hatalmas égi szivar (Zeppelin léghajó) húz át a falu fölött. Persze erre kitódult mindenki elfeledve az áhitat megzavarása miatti kellemetlenségüket. Valószínü méginkább bosszankodtak volna, ha elpasszolják ezt a nem mindennapi látványt.
Tiszeckeréknél disznóvágás (svábul Sautanz) van. Ilyenkor rokonok, ismerösök, esetleg szomszédok közül sietnek segítségül köztük két Tiszecker fiú késöbbi felesége Mayer Teréz és Schwarzinger Mária is. Ég a kezük alatt a munka, közben megy a vidám beszélgetés, ugratás.
Közeleg a népszámlálás (1941), a felnöttek borúlátók, mert megtudják, hogy a hatóságok mást is kérdeznek, nem csak azt mint eddig. Mégpedig arra is kiváncsiak, hogy mi a nemzetiségük és mi az anyanyelvük. Ez igencsak felkorbácsolja a hangulatot, a félelmeiket. Mint néhány évvel késöbb valóban kiderül, hogy félelmeik nem voltak alaptalanok.
Márton bátyját Vincét véresre verik a faluban. Belekötöttek a felheccelt volksbundisták, mert hogy ö már egy “Hungarus” vagyis aki a német szokásait és nyelvének használatát feladja, az a fajtájának árulója.
Tiszecker Vince egy batyus (svábul Pingel) bálon beleszeret Schwarziger Máriába és nemsokra rá eljegyzést tartanak. A kocsmában ez persze téma, mint az is, hogy melyik lány esett bünbe, akinek a helyi szokások szerint el kell hagynia a falut és a szégyenben maradt szüleinek kell felnevelnie a fattyút.
Nem mindenki, de vannak a faluban, akik nagy megtiszteltésnek tartják, hogy 1942. októberében ellátogat egy helyi nagyszabású sporteseményre a népcsoportvezetö, Basch Ferenc.
1944. Tiszecker Vince és Schwarzinger Mária esküvöje. Ebben a nehéz idöben is igyekeznek hagyományos lagzit rendezni. A völegény zeneszóra érkezik a lányos házhoz, vele együtt szülei, testvérei, közeli rokonai. Együtt indulnak a Templomba. Az udvari fotós, id. De Ponte József szorgalmasan fényképezi öket és a násznépet. Utána böséges étellel fogadják öket, talpalávalót játszik a zenekar, amire nem kell kérlelni a párokat. Sok-sok bankó is összejön a menyasszonytánckor, ahogy illik.
Éjfélkor a keresztanyja leveszi az újdonsült feleség fejéröl a lányok által hordott fejkendöt és asszonyhoz illöt köt föl a helyébe. Hajnalban nagy sokára elmegy az utolsó vendég is, a fiatal pár már alig várja, hogy egymáséi lehessenek... Elsö gyermekük nem érte meg a hatodik hónapot sem. Nagyon gyenge volt a szervezete az akkori kemény életre.
A sváb hagyományok szerint a holttestét fehér koporsóba helyezik és otthon ravatalozzák fel. Már gyülekeznek néhányan a családból és a szomszédoktól. A kislányok fehér ruhát és hajukban koszorút viselnek, ami a tisztaságot jelképezi.
1944. októberben menekültek érkeznek a faluba Debrecenböl. Nem akarják elhinni azokat a borzalmas híreket, amit elmesélnek a szovjetek rémtetteiröl. Az egy ázsiai horda, mondja egy férfi, fosztogatnak, asszonyokat gyaláznak meg, pincéket törnek fel, részegek, minden ok nélkül embereket lönek le, kiszámíthatlanok. Sokakat összefogdosnak és elhurcolják öket malenkij robotra.
|
|
| Forrás: facebook/Budakesz/photos_stream |
|---|
1944. december 24-én délelött 9-kor kezdödik a mise Budakeszin. Nagy dörrenés rázza meg a templomot, utána tompa zuhanásokat hallani a torony irányából, néhol még a vakolat is hullik. Egy Páty felöl érkezö orosz tank találta el. Mindenki fut haza, köztük a 13 éves Oszter Évi. Repülözúgást hall, azt hiszi mindenki, hogy a mienkéi. Mélyrepülésben jönnek, szinte látják a pilóták arcvonásait. Sötét foltok válnak le róluk Fülsiketítö dörrenések az alsó szomszédok felöl, a következö pillanatban felkiált a nagynénje: Te jóságos ég! Ez pont felénk jön. A bomba az udvarukban robban. Mindkettöjüknek azonnal vége. A gépek éles kanyarral húznak fel, a szárnyukon megcsillan a vörös csillag.
1945. február, az oroszok berendezkedtek Budakeszin. Egyik nap minden ok nélkül lelövik Pfendtner Edit édesanyját a nyílt utcán. Amikor el akarják temetni a fagyos földböl nehezen kivájt sirgödörben már feküdt egy orosz katona. Újra kellett kezdeni az egészet, csak napokkal késöbb készült el az új sírhely.
1945 nyarán fokozódik kollektiven a svábság elleni gyülöletkeltés, pedig csak kis százalékban voltak olyanok, akik részt vettek a Volksbundban, vagy önként jelentkeztek az SS-hez. Az emberek érzik, hogy nem is a svábsággal van bajuk, hanem, hogy kitelepítésükkel helyet csináljanak az ide menekülöknek és a társadalmi feszültségeket orvosolják. Például a Szabad Nép öles betükkel uszítja a népet: „KI AZ ORSZÁGBÓL A SVÁB HAZAÁRULÓKKAL!“, de Kis Újság sem marad el töle: „KI KELL TELEPÍTENI A SVÁBSÁGOT“.
1945. december 22-én összeül a Minisztertanács. Egyik fö napirendi pont a németség sorsának eldöntése. Hosszas ülésen vitatják meg a kérdést. Többek között Hidasi elvtárs mondja: “Az elödeink, azaz az ideiglenes nemzeti kormány kérte az engedélyt, hogy a magyarországi németeket kitelepíthesse.” Dr. Kisjenöi elvtárs szerint “soha nem lesz ilyen alkalom, hogy megszabaduljunk a németektöl.” A miniszterek csupán két ellenszavazattal a svábok kitelítése mellett dönt. Az elnök megállapítja: “jelen van 16 miniszter, a szavazás érvényes.”
1946. február, központi tér, az Elsö világháborúban elesett hösök emlékmüvénél Tiszecker József beszélget egy jó ismerésével, aki kérdezi: “Megnézted a községházán a kitelepítésre kötelezettek névsorát? Ha rajta vagytok akkor is lehetne mentesítést kérnetek.” Tiszecker József - “Nézd ezt az emléktáblát! Tele van sváb férfiak neveivel, akik alig harminc éve a legtöbbet, azaz az életüket adták a magyar hazáért. Látod? Köztük van a nagybátyám is. Gondolod, hogy ha bemennék a mentesítö bizottság elé és felhoznám nekik ezt az érvet, akkor könybelábadt szemmel, térdenállva könyörögnének, hogy maradjak? Ne legyél naiv!
| |
| I. világháborúban
elesettek. Fotó: Albrecht Klári |
|---|
Csak sor kerül arra, hogy a mentesítö bizottság elé keröljön. Tiszecker József felhozza a mentesítésre esetleg jogot adó érveit: “Az egyik fiam magyarosított Tasnádira, a lányom magyar emberhez ment férjhez, másik fiam még nem tért vissza hadifogságból. Az elnök ellenérvei: “Viszont a legkisebbik fia SS katona, aki elveszítette a magyar állampolgárságát és mint ilyen annak a családját is ki kell utasítani az országból, öreget, fiatalt egyaránt.
1946 március, az osztrák-magyar határon vesztegel egy marhavagonokból álló szerelvény tele nökkel, gyerekekkel, öregekkel. Az egyik marhavagon oldalára felmászik egy férfi, krétával felir valamit. Az osztrák határör közelebb jön, de igy sem tudja elolvasni. Megkérdezi egy mellette álló embertöl: “Was bedeutet das? – Mit jelent ez? Leb wohl unser Vaterland! – Isten veled Hazánk!
1944 októberében meghírdették Budakeszin is, hogy a Volksbund német nyelvü iskolából nyocadikosok kimehetnek továbbtanulni a német birodalomba. El is indultak jó sokan, de a háború fejleményei miatt lehetetlen helyzetbe kerültek. Nem kaptak ellátást, fütetlen helyeken aludtak. Müller János és egy barátja közel egy éves kálváriájuk után elszöktek és kalandos úton visszatértek Budakeszire. Figyelem: Sváb fiú hazavágyott Magyarországra! Mi lett a sorsa? Nem sokra rá kitelepítették az édesanyjával. Addirra édesapja már nem élt, lelötte egy orosz katona Budakeszi határában.
1954-ben megérkezik Németországba a már nyolc éve ott élö, Budakesziröl kitelepített családjához orosz hadigogságból a kazincbarcikai magyar kényszer hadifogoly internáló táboron keresztül Tiszecker Márton. A felesége: „Majdnem nem ismertelek meg“. Márton: Abban biztos voltam, hogy nem tett nekem jót ez az „üdülés“. De ennyire?“ A feleség: „Nemcsak tíz évet öregedtél, amióta nem láttuk egymást, hanem már bocsáss meg, de annál idösebbnek látszol.
A feleség kérleli az urát, hogy meséjen az „élményeiröl“. Nehezen, de kötélnek áll. Sokáig tart a beszámoló. A végén a felesége mondja: Milyen jó lenne ebböl egy könyvet irni, vagy filmet készíteni, hogy megtudja a világ ezt az égbekiáltó igazságtalanságot.
vissza a ennek a lapnak az elejére
Megmagyarázom a "bizonyítványomat"
Tudom, hogy nem ortodox ilyesmit leirni, de enélkül talán elvész a gondolat és nem világit rá néhány részletre, ami nélkül esetleg érthetetlen. (Lehet, hogy ezzel is, de legalább megpróbálom megmagyarázni a „bizonyítványomat” :-)
| |
| Kényszermunkásnök a Mercknél
Forrás: Merck belsö újság |
|---|
Az álom (25.jelenet) nejem, Klári, szerint eröltetett. Meglehet. Ennek ellenére benne hagyom, mert az egész a kényszermunkával teljes. Másként nem tudtam volna az ezredfordulót is belevenni (nagy lett volna szerintem az idöbeni ugrás) és nem tudtam volna kiemelni, hogy a sváb származású magyar hölgyet, Rohr Magdolnát, szemben az orosz Klara Kirucsenkóval nem kárpótolták.
Meggyözödésem, hogy a Volksbund, ha nem lett volna világháború, akkor legfeljebb csak mintegy szürke kultúrális egylet müködött volna.
Sajnos nem tanultunk Trianonból, mert a belsö nemzetiségi kérdést utána sem sikerült megnyugtatóan rendezni, pedig akkor nem fordultak volna szerintem még ennyien sem (kb. 10 %-a volt Volksbundtag a hazai németségnek) az ország egysége ellen. De az un. guruló márkákkal támogatott népi német mozgalmak megerösíteték a követelések súlyát, egyszerüen vérszemet kaptak.
Ahogy a magyarok nem nézték annak idején jó szemmel a svábok nemzetiségi megerösödését, úgyanúgy nem nagyon tolerálják manapság a szlovákok, az ukránok, a románok, a szerbek, a horvátok a magyarok önrendelkezési jogukhoz való ragaszkodását föleg az unión belül. Azt hiszem nincs kivétel. Minden többségi állam a kisebbségek asszimilációjára törekszik, lásd iskolarendszer, nyelvhasználati tilalmak, törvények. Bármilyen fájó megállapítás, de nem ezt tettük mi is a háború elött? Azt hiszem ez az egész a belénk, az emberekbe kódolt viselkedési minták alapján müködik. Nem tudok a történelemben olyan helyzetet találni, amikor ez nem igy lett volna. Tehát arra kell berendezkednünk, hogy ez a jövöben is igy lesz. Nem akarok Nosztradamusz lenni, és nem is akarok sokáig élni, de azért arra kiváncsi lennék egy-két száz év múlva, vagy még késöbb, hogy nekem van-e igazam, vagy az emberek tényleg tanulnak-e saját hibájukból. Lehet, hogy a dél-tiroli minta elterjed majd, vagy az agyonhallgatott és emberi jogokat ott lábbal tiport, a tizenhatodik század óta Franciaországhoz tartozó bretagne-i kisebbség sorsa lesz e a tipikus? Vagyis, hogy az iskolákban tilos volt a saját nyelvüket használni, és aki ez ellen vétett megjelölték, mint a zsidókat a gyalázatos sárga csillaggal.
Ezuttal is müködött a kettös mérce. Mig joggal aggódtunk Nagymagyarországért és érthetöen könnyeinket hullattuk más országokban kisebbségbe szorult honfitársainkét, (ezt sem mindig, mert 2004. december 5-én szégyenszemre nem ment el mindenki szavazni a kettös állampolgárság ügyében) addig nem adtunk meg minden kedvezményt az országon belüli kisebbségnek, akik szintén magyar állampogárok voltak, mindaddig, mig jogtalanúl egy részüktöl el nem vették azt. Figyelem! Nem önszántukból mondtak le róla.
A helytelen kisebbségi politika, vagyis a svábok (egy részének) kitelepítése jó ürügy volt a csehszlovákoknak a szlovák-magyar lakosságcserére. Nem véletlen, hogy a kitelpítés felelöségét az akkori magyar vezetök a SZEB-re (Szövetséges Ellenörzö Bizottságra) akarták háritani, mintha nekik semmi közük nem lett volna hozzá. A mai napig az rögzült a köztudatban, hogy a potsdami egyezmények szerint került sor a kitelepítésre. Ez egyszerüen nem igaz. A SZEB csak kegyesen hozzájárult a kivánságunkhoz.
|
|
| A Tildy kormány
Forrás: http://mult-kor.hu/ |
|---|
Az 1945. december 22-i minisztertanácsi ülés. Ez közel igy történt – ahogy megjelenítettem - a levéltárakban megörzött jegyzökönyv szerint, (a honlapomom közzétettem ezt a jegyzökönyvet fakszimilében: http://www.kemma-auf-wudigess.de/jegyzokonyv.html) de idösebb Antall József negativ szerepe (ebben az ügyben, mert sok másban igenis pozitiv hozzáállása volt, például a lengyelek vonatkozásában, de ez egy másik történet) miatt nem szeretném befeketíteni fiának is a nevét. Inkább fiktiv neveket választottam – biztos nem mindig frappánsat - neki és a többieknek is. De aki egy kicsit is elgondolkodik és ismeri az akkori föszereplöket hamar rájön a csavarra. Például Antall családnevet kisnemesi származásukra utaló elönéven említem = Kisjenöi, vagy Rákosi születési nevét lefordítottam: Rosenfeld = Rózsaföldi, vagy Gyöngyösit egy másik közelebbi városra cseréltem: Hatvani, Gerö Ernö nevét Hidasi-ra, hiszhen öt úgy csúfolták, hogy Gerö a hídverö, és igy tovább.
Az álomban látott nök valós személyek: 1) Pintér Károlyné Rohr Magdolna. 2001-ben Pista (András István) postán küldte nekem Budapeströl a Mangyar Nemzet cikkét, amit most megtaláltam a neten is: http://mno.hu/migr_1834/elrabolt-ifjusag-avagy-egy-serdulo-lany-a-gulagon-840793 2) a darmstadti óriás Merck konszern belsö használatú újságában számolt be 2000-ben a csaknem 300 orosz és lengyel kényszermunkásnöröl, a még életben lévök megkésett kártérítéséröl, itt volt szó Klara Kirucsenko történetéröl is.
Mennyire beívódott a közhiedelembe (persze igyekeztek ezt tudatosítani a felelöség egymásra hárítása érdekében –
mosom kezeimet mottóval - úgy a SZEB, mint a magyar kormány), hogy a potsdami határozatok értelmében került sor
a svábok kitelepítésére és nem a magyar kormány (elöször az ideiglenes 1945. május 26-án, majd a tényleges 1945.
december 22-én) saját kezdeményezésére. Álljon itt csupán egy példa erre, a mosonmegyei regionális lap 1945.
augusztus 13-i cikkéböl idézve:
„A potsdami határozatok (!?- A.Gy.) értelmében rövidesen sor kerül a magyarországi svábok kitelepítésére is. Magyarország,
amely nem utolsó sorban a magyarság lelkétöl mindig idegen német kisebbségnek köszönheti pusztulását, örömmel és
megnyugvással üdvözli* ezt az intézkedést. És különösen elégtételt érez vármegyénk magyarsága, amely mindig
legerösebben érezte a német imperializmus itthoni képviselöinek átkos, magyargyülölö törekvéseit. Mosonmegye
28 községéböl 14 majdnem tiszta sváb nyelvü. Az ezekböl kitelpítésre kerülö németek száma közel 25.000. Mielöbbi
kiköltöztetésük a nyugati végek tiszta magyarrá válásának legföbb elöfeltétele. (Mintha mai szlovák nacionalista
újságot olvasnánk, csak itt már a magyarok a szenvedö alanyok).
| |
| kitelepítettek vagonokban
Grafika: Albrecht György |
|---|
*Ez igy egyszerüen nem igaz. Ebben biztos lehetett az újságcikk szerzöje is, mégis ezt írta, ezt kellett írnia. Például a távoli vasútállomásra áthajtott budakeszi kitelepitetteket megsiratták a magyarlakta Pátyott. A kitelepítettek 1946 és 1955 között Nyugatnémetországban kéthetente megjelenö, dr. Gödrösy Béla volt budakeszi jegyzö által szerkesztett újságában, az Értesítöben nemegyszer lehet olvasni, hogy nem okolják a magyarok zömét, söt legtöbbször szeretettel gondolnak vissza rájuk.
A Volksbund németnyelvü elöadása Budakeszin 1942. január 4-én a Junggesellensteuer cimü vigjáték: Egy osztrák rövid videórészlet ebböl a darabból: http://www.theaterverbandtirol.at/stuecke/3210
Azt gondolom, hogy egy ilyen anyagot nem lehet befejezni, csak abbahagyni. Most éppen ennél a pontnál tartok.
Lehetne csiszolgatni, de nem tudom érdemes-e, hiszen biztos vagyok, hogy az esetleges rendezönek lesznek gondolatai ezzel kapcsolatban, feltéve ha érdemesnek találja ahhoz, hogy egyáltalán foglalkozzon vele. Akkor meg úgy is át kell majd dolgozni (bárcsak ott tartanánk!) és legalább megtudjuk, hogy miként kellett volna egyáltalán megirni, mit kellett volna jobban kidomborítani, vagy mely részeket elhagyni.
Elsösorban dialógusokat irtam, azokat is egy picit(?) szájbarágósan, hogy megmagyarázzam a hátteret. A képi megjelenítés, nem tudom melyik jelentnél mennyi oldható meg, de ami igen, az ki fogja majd a vonatkozó párbeszédet szorítani. Azt hiszem a legjobban teszem, ha a cselekményt ráhagyom Önre és az operatörre, Önök mégis jobban tudják, hogy mit lehet megvalósítani és mit nem, mi hatásosabb és mi nem.
Úgy gondoltam mellékágakat is beleveszek, igy a történet íve néha megtörik, de lehet, hogy be lehetne építeni egyiket-másikat a fösodorba, mert jellemzöek az akkori helyzetre. Azt is látom, hogy esetleg hosszúra sikerültek a dialógusok, de ezekböl lehet húzni. Mottó: a hosszabból egyszerübb rövidebbet vágni, mint fordítva.
| |
| Budapestre jön a Zeppelin!
Forrás: Uj Idök, 1931 |
|---|
A 4. jelenetben egy különös eseményt örökítettem meg, amely Budakeszin történt. A helyi amatör színésztársulat éppen a Passiójátékokat adta elö, amikor zajos ajtónyítások, kiabálások zavarták meg az áhitatot. A közönség elöször hallatlanúl dühös lett a hangoskodókra, de amikor megtudták az okát bibliai ruhákba bújt színészekkel együtt felfokozott kiváncsisággal tódult ki a teremböl. A világhírü óriás (236 m) Zeppelin léghajó 1931. márciusában Csepelen landolt és néhány napos budapesti látogatása után méltóságteljesen (70-90 km/óra) pont Budakeszi fölött húzott el a hazai bázisának (Friedrichshafen) irányába.
További érdekesség, hogy nem kerestem képet a léghajóról, hanem "belebotlottam". Herczeg Ferenc által szerkeszett Uj Idök szépirodalmi, müvészeti, képes hetilapjának 1931-es összegyüjtött és bekötött oldalait lapozgatva véletlenül erre a felvételre bukkantam, melynek aláirása beharangozza a léghajó közelgö budapesti látogatását. Létezik véletlen?
A karakterek (szerplök) sok-sok alakból és persze saját fantáziámból vannak összegyúrva. A dialógusok is természetesen a képzeletem szüleményei, de a témák alapjai a családi történetek, számtalan olvasmányunk (az évtizedek alatt elmosódnak a címek, szerzök, csak egy-egy részlet marad meg az emlékezet rostáján), a beszélgetések, esetenként videó interjúk, amiket mi készítettünk itt élö kitelepítettekkel, az Értesítö füzetek, a budakeszi sváb kiutasítottak szemléje, amelyek (1946-1955) kötve a birtokunkban vannak. Ezeket felsorolni szinte lehetetlen vállalkozás lenne. Egy-két nevet azért szeretnék kiemelni, akiknek a forrást köszönhetjük: feleségemnek Klárinak, hiszen felmenöi a Tiszecker/Mayer/Schwarzinger család, akik név szerint is szerepelnek az anyagban (Márton karaktere csak annyiban fiktív, hogy szegény nem érte meg a háború végét, eltüntnek nyilvánították), valamint Somlai Péter, budakeszi születésü történész, aki diplomamunkájának témájává választotta ezt a korszakot. Somlai Péter egyebek mellett sokat hivatkozik az Értesítökre, itt Németországban és otthon Budakeszin folytatott magánbeszélgetéseire, valamint többek között Máténé (Pfendtner/Pentei) Edit és Müller János szóbeli- és irásos visszaemlékezéseire. Így visszaköszönnek a munkájából azok a részletek, ami közvetlenül is hallottunk, olvastunk a fent említett két kitelepítettöl.
| |
| Görbedi Miklós könyvei |
|---|
Sokat segített Görbedi Miklós füzete, a Szögesdrótok mögött a Sajó völgyében 1951-1954 címü, a kazincbarcikai tábor foglyairól szóló munkája is. (Tévedés lenne azt hinni, hogy ott csak sváb származásúak voltak. A láger létszáma folyamatosan változott; kb. 300 fiatal volt „német”, vagyis magyarországi sváb származású katona, 250 honvédtiszt, 200 csendör és rendör valamint 2-300 fö a társadalom minden rétegéböl. A kiszabadult svábok közül kb. 250 csatlakozhatott az NSZK-ba kitelepített családjához.) Az 1950-es évek elején a magyarországi gazdasági válság megérzödött Kazincbarcikán is. Anyaghiánnyal küzködtek, szervezetlenség uralkodott, nem tudták megvalósítani a tervet, máról-holnapra építkeztek, ahogy sikerült.
Ezzel szemben Vas Zoltán az „Ötéves tervünk: Béketerv” cimü kiadvány elöszavában többek között ezt irja:
„Ötéves tervünk nagy célkitüzései lelkesítik munkásosztályunkat, dolgozó parasztságunkat, értelmiségünk legjobbjait a terv célkitüzéseinek megvalósításáért folytatott harcban. Pártunkra és Rákosi elvtársra gondolnak sztahanovistáink, amikor versenyre indulnak a megdönthetetlennek vélt eredmények túlszárnyalására, pártunk tanítása és útmutatása nyomán szervezödik jobbá, eredményesebbé a munka, építésünk minden területén... ..Az Ötéves tervért, népünk, legnagyobb ügyéért milliók és milliók indulnak naponta a harcba. Sztálin elvtárs tanítása, a Szovjetúnió példája nyomán hazánkban is újabb és újabb mozgalmak bontakoznak ki, hogy jobban tudjunk takarékoskodni az anyaggal, a gépekkel, hogy az idöt, az anyagot és a technikát egyaránt célkitüzéseink maradéktalan megvalósításának eszközévé tudjuk változtatni”
Propagandával, nagy szólamokkal nem lehet építeni. Az adott kor kiadványai igyekeznek pedig ennek az ellenkezöjét bizonyítani. (Görbedi Miklós)
Gondolom az sem szokásos, hogy fényképekkel, rajzokkal illusztráljon valaki egy ilyen irást, de úgy hiszem, hogy ez a rendbontó forma jobban rá tud világitani a sorsokra.
A rajzok: Például Rohr Magdolna meséli el, hogy a vagonokban milyen megalázó módon tadták csak végezni menet közben a dolgaikat, ahonnan nem engedték öket kiszállni hetekig.
Vagy azt a jelenetet, amikor Pfendtner Editet apjával, nagyapjával Budakesziröl kivitték az állmásra. Két szuronyos ÁVH-s kisérte öket, mint a bünözöket, még azt sem engedték meg nekik, hogy öket a járdán követö rokonukkal beszélhessenek.
| |
| motor nélküli tutaj = "Schachtel"
Grafika: Albrecht György |
|---|
És persze az ulmi Schachtelt is lerajzoltam, amivel a hosszú és sokszor életveszélyes utat megtették csaknem háromszáz évvel ezelött az ösanyáink, apáink. Két-két hosszú lapáttal/rúddal kormányozták elöl, ill. hátul, ahogy a manöverezés megkívánta.
Német földröl a "svábok" elvándorlását remekül irja le Mayer Edina. Cikke a Budakeszi Hírmondóban
jelent meg és jelenleg a Budakeszi Német Önkormányzat honlapján olvasható:
http://bvno.hu/ez-lesz-a-tortenelem-oldal/
Egy technikai dolgot is meg kell említenem. Ismert, hogy az általánosan elfogadott irásjel (font) a forgatókönyvekben a 12 pontos monospace Courier, vagyis ahol a betük egyforma magasak és szélességben egyezö nagyságú helyet foglalnak el, igy a „w“ és az „i“ is. Ez valahol érthetö is, mert egy gépelt oldal igy az elvárt egy percre jön ki és nem 55, vagy 65 másodpercre. Igy lehet biztonsággal kalkulálni.
Mindent megrpóbáltunk, le is hoztuk az internetröl a Couriert, de nem tudtuk életre kelteni a MS Word programunkban. Csak a Courier New-t támogatja.
Meggodolandó lenne egy színes filmbeli párbeszédekböl, az emlékképeket – amiket meg lehet valósítani – fekete-fehérben megjelentetni és a kezdö dallamok ugyanazok lennének, amiröl már eleve fel lehetne ismerni, hogy az aktuális, vagy korábbi történetröl van szó.
A célom az volt ezzel a kis munkával, hogy emléket állítsunk azoknak a családtagjainknak, ismeröseinknek és és névtelen embereknek, akik végigszenvedték vagy belehaltak ezekbe az égbekiáltó törvénytelenségekbe.
vissza ennek a lapnap az elejére
vissza a fölapra
Az alábbi e-mail címen vagyunk elérhetök: