A honlap kezdeti éve: 2014
Wudigeß = Budakeszi
Miért éppen Budakeszinek szenteljük a honlapunkat? Mert öseink sokadmagukkal az ezerhétszázas évek elején Felsö-
Svábföldröl a kilátástalan jövö miatt, a jobbágysor igájából menekülve új hazát, megmüvelhetö
földet
kerestek maguknak, ahol azt remélték, hogy megtalálják megélhetésüket. A Duna mentén szétszóródva telepedtek le.
Innen a nevük: dunai svábok. Egy csoportjuk elöször Ofenbe (Budára) került, onnan
Budakeszire, amely a török hódoltság során lakatlanná vált.
Elsö templomuk, a Szent György, a baloldali pecséten látható.
Reményeik hamarosan szertefoszlottak, sokaknak már az utazás az életükbe került. A Duna ulmi partjainál ácsolt
tutaj szerü tákolmányok, az úgynevezett Schachtelek (skatulyák), inkább lélekvesztök voltak, mint valamennyire is biztonságos vizi
jármüvek. Nemcsak az örvények és az éles zátonyok veszélye leselkedtett rájuk, hanem az is elöfordult, hogy kalózok
támadták
meg öket elrabolva a magukkal hozott kevéske értékeiket is.
Az elsö generáció a semmiböl igyekezett egzisztenciát építeni magának. Hogy ez mennyire nehéz lehetett érzékelteti
az a mondás, amit évszázadokkal késöbb nemzetközi hírnevet szerzett budakeszi származású akadémiai festömüvész
de Ponte József is emlegetett, valamint a
munkáiban is megjelenített: Dem Ersten der Tod - dem Zweiten die Not - dem Dritten das Brot. A híres-neves sváb szorgalom
valóban meghozta több nemzedéken keresztül az eredeményét, amit - mint a legutóbbi történelemböl ismerünk - megirigyeltek
és a legtöbbjük leszármazottait legfeljebb ötven kilós batyúval ki is ebrudalták az országból. A kitelepítettek
lelkükben cípelt tragédiaként élték/élik meg ezt az égbe kiáltó jogtalanságot. 1946 után nemsokára
azonban már maguk sem tudták, hogy melyikükkel történt
nagyobb méltánytalanság. Az idegenbe, de jobb sorba került hontalanokkal, vagy a saját hazájukban sinylödökkel.
Mit jelent a "Kemma auf Wudigeß"? = Gyerünk Budakeszire!
A balra látható hivogató szórólap a Budakeszi Szépítési
Egyesület kiadása 1940 körül.
1946 Budakeszi
Ezt a virágzó, tiszta, egykori klimatikus gyógyhelyet kifosztották, meggyalázták,
szétzúzták és nyolcezer lakosának a felét elzavarták - irta többek között a visszaemlékezésében
Pentei (Pfendtner) Edit. Szerencsére a legutóbbi évtizedekben újra talpra állt, mindenhol
látni a fejlödést, csinosítást, gondos kezek munkáját. Újból kedvelt lakóhely lett a
fövárosban élök számára (is). A balra látható felhívás aktuálisabb, mint valaha:
Jöjjön Budakeszire!
17. és 18. század
Visszatérve a történetére, miután a német császári csapatoknak magyar egységekkel karöltve mintegy háromszáz
évvel ezelött sikerült kiüznie hazánkból a törököket, behívtak tudvalevöleg szorgos és takarékos
földmüvelöket és kézmüveseket az elnéptelenedett, megmüveletlen területekre, köztük Budakeszire is.
Itt éltek és dolgoztak a Németország különbözö részeiböl érkezett telepesek és leszármazottaik
három évszázadon keresztül megtartva szokásaikat, hagyományaikat, nyelvüket.
1918 és 1945
Az Elsö világháborút sok sváb fiatal végigharcolta. A föutcai téren emlékmüvet emeltek
az elesett és eltünt katonák tiszteletére. A talpazatra vésett zömmel német nevek árulkodnak a falu
akkori összetételéröl is. A Második világháborúról hosszú évtizedekig beszélni sem volt szabad.
1946 után valahol Németországban
A kitelepítettek álmatlan éjszakáikon visszaidézték és még most is visszaidézik azon kevesek, akik
még köztünk vannak, szép Budakeszijüket, gondolatban
az utcáin, földjein jártak és lelki szemeik elött látták a temetöt régi sírköveivel, a barokk Havas Boldogasszony
templomot, az úrnapi virágszönyeget, a Kálváriát, a kápolnákat,
Máriamakkot, a Bagolyvárat, az ország talán legrégibb sváb iskoláját, a zárdát, az Ecce homo ülö Krisztust, a Natto-telepet, a Weiss Manfred szanatóriumot, Virágvölgyet,
a Froschlacke-t, a faluvégi kacsaúsztatót, a Weinkellereket, vagyis a borospincéket, az Ochsenzunge-t,
az ökörnyelvre hasonlító termöföld-csíkot, a mamutfenyöket, a Szent Vendelt (St. Wendelin) ábrázoló Bildstock-ot, az útszéli szentképet, saját
magukat fiatalon, a portájukat, állataikat, mühelyeiket, szerszámaikat, hüséges kutyájukat, dülöiket
és még sorolni tudnák, hogy mi minden rakódott le a szívükben.
|
vissza a fölapra