Kitelepítés 1946

Navigation
Kitelepítés 1946
Navigation

                           70 éve történt a magyarországi svábok kitelepítése
Emléknapja: január 19.


 
A magyarországi németség, közismertebb nevén a svábság 1946-os kitelepítésének tényleges felelöseit nem a potsdami értekezleten résztvevök körében kell keresni, hanem az akkori magyar kormányban. A miniszterek két kivétellel 1945. december 22-én megszavazták a svábok kényszerkitelepítését. A SZEB, a Szövetségesek Ellenörzö Bizottsága "csak" hozzájárult.
Mintegy 220.000-et kiebrudaltak.
(Részletek megtalálhatók ugyanezen a honlapon a Megszabdulni! menüpontban.)

The responsibles of the expulsion of the Germanic Hungarians 1946), better known as Swabians, you shouldn´t surch among the negotiating countries of the Potdsdam Conference but at the Hungarian Government that time. Except two secreteries the administration voted for the expulsion of the Swabians. The ACC, the Allied Control Comission has "only" approved it.
Approximately 220,000 Germans with Hungarian citizenship were expelled from Hungary.

Die Verantwortliche der Vertreibung (1946) der Ungarndeutsche, die s.g. Schwaben, sollte man nicht bei den Teilnehmern der Potsdamer Konferenz suchen, sondern bei der damaligen ungarischen Regierung. Die Alliierten Kontrollkommission (ACC) hat "bloß" zgestimmt.
Etwa 220.000 Ungarndeutsche wurden aus Ungarn vertrieben.
Weitere Information finden Sie unter dem Menüpunkt
1) "Megszabadulni!" (ein Zeitungsartikel) und
2) "Megszabadulni!" (ACC Meeting)


 

Dr. Schmidt Mária történész egy 2006-os kiállítást megnyító beszéde mottóként szolgálhatna ehhez a témához.

www.svabkitelepites.hu

Német sors Európában, sváb sors Magyarországon

2006. június 1.

"Tisztelt Hölgyeim és Uram, Kedves Vendégek!

Boldogok azok az országok, ahol az emlékezésnek nem kell egyúttal igazságtételnek lennie. Ahol a föhajtás csakis és kizárólag tiszteletadás a sokat szenvedettek emlékének.

Ha nem ismerjük azok sorsát, akik itt, ebben az országban, ezen a földön éltek velünk, vagy elöttünk, akik itt szerettek volna boldogulni, ebben az országban akarták tehetségüket, tudásukat kifejleszteni, de helyette elüldözték, megszégyenítették öket, akkor nem ismerhetjük meg saját történelmünket sem.

Ha nem ismerjük azoknak a német származású magyaroknak a múltját, akiket javaikból kiforgattak, földjükröl elhajtottak, házaikból elüldöztek, ha nem tudunk semmit sem azoknak az életéröl, akik itt neveltek gyerekeket és gyümölcsfát, itt telepítettek szölöt, és itt vették el mindenüket, ha nem ismerjük azok múltját, akiknek a politikai rövidlátás elvette a jövöjét, ha minderröl nem tudunk semmit, akkor meg fog ismétlödni velünk a történelem, akkor nem tudunk közösen jövöt építeni magunknak."

 


  "(...) Csak sor kerül arra, hogy a budakeszi mentesítö bizottság elé kerüljön. Tiszecker József felhozza a mentesítésre esetleg jogot adó érveit:
   - Az egyik fiam magyarosított Tasnádira, a lányom magyar emberhez ment férjhez, másik fiam még nem tért vissza hadifogságból.
Az elnök ellenérvei:
  - Viszont a legkisebbik fia SS katona, aki elveszítette a magyar állampolgárságát és mint ilyen annak a családját is ki kell utasítani az országból, öreget, fiatalt egyaránt. És még valami.

Tiszecker József és neje
Forrás: családi archivum
A maguk családja a legutóbbi népszavazáson német anyanyelvünek vallotta magát. Nézze! Ne akadékoskodjon! Nem én döntök, de jobb, ha rám hallgatnak: Készüljenek! A két fiával, Istvánnal és Józseffel és azok családjaival mennie kell. Erzsébet lányáék, valamint Vince fiáék maradását javasolni fogom. Mátyás és Márton ugyan még nem tértek vissza. De ha megérkeznek öket is azonnal kitelpítik. Az is lehet, hogy Mátyást elötte még felelöségre vonják az SS-be való belépése miatt.
Tiszecker József köszönés nélkül távozik. Eröt kell vennie magán, hogy be ne csapja maga mögött az ajtót.
Az ülnök kérdezi a fönököt:
   - Nem lehetett volna öt mentesíteni? Hiszen ismerem és látható cserzett arcán, kezén is, hogy rendes, dolgos ember.
   - Te tényleg azt hiszed, hogy nekem nincs szívem? Egyszerüen nem tehetem. Az eddig megvizsgált több, mint négyezer esetböl négyszáznak már felmentést adtunk itt Budakeszin. Te legalább annyira ismered mint én a felsöbb utasítást, hogy nem haladhatja meg a mentesítési szám a tiz százalékot. És azt is tudod, hogy kell a hely a Felvidékröl lakosságcserével ide irányított magyar családoknak. Házhoz, földhöz sem jutnának máskülönben az igénylök..."

Részlet a "forgatókönyvem" anyagából.

A Tiszecker család tragédiája abban csúcsosodott, hogy szegény fiúk, Vince, gépkocsivezetö lévén, vitte ki teherautón a szüleit a vasútállomásra. Mindegyiküket a zokogás rázta. Csoda, hogy ilyen lelki állapotban egyáltalán vezetni tudott..."


Pentei család kitelepítése
grafika: Albrecht György

 

  "(...)Nem maradt sok idönk. Következö reggel a kapunk elött állt egy lovaskocsi. Fel kellett erre rakni a csomagjainkat. Addigra a házunkban, a mi otthonunkban már két ÁVO-s tiszt tartózkodott és ellenörizte, hogy folyik-e a víz a kádban. Vajon a villanykapcsoló müködik-e. Vajon a konyhai tüzhely begyujtható-e. Csak mellékesen megemlítve a két ÁVO-s tiszt testvér volt és minkettöjük sváb lányt vett feleségül.
  Örökre kitörölhetetlenül él bennem a következö kép. Lovaskocsi. A bakon a kocsis és nagyapám. A kocsi után apám és én. Gyalog. Mögöttünk két katona feltüzött szuronnyal. Igy hajtottak végig bennünket Budakeszi föutcáján, mint közönséges bünözöket. Miközben a házunkban már megkezdték a berendezkedést.
  Drága jó keresztanyám a járdán követett bennünket egészen a templomig. Nem engedték meg nekünk, hogy beszéljünk egymással..."

Kiemelés a budakeszi születésü Pentei (Pfendtner) Edith visszaemlékzéseiböl. A komplett anyag az "Arcképcsarnok" menüpontban található.

 


a falu határában
Forrás: www.facebook.com/
Budakesz/photos_stream

 
(...) A szekér csaknem eléri a pincesor elött lévö utolsó házakat, ahol le kell adniok a kulcsokat, mikor a papa hirtelen a fejéhez kap.
   - Az Isten szerelmére! Álljon meg ember! Valamit otthon feljetettem. Jóska! Szaladj már gyorsan vissza a kontaméteremért (optikai eszköz), az ablakban felejtettem.
   A fiú máris ugrik, nagy iramban rohan a lejtön felfelé, keresztül-kasul az embereken, szekereken. Kezében kulcsok, de nincs szüksége rájuk. A zárak feltörve, az ajtók tárva-nyítva. Beszédet hall belülröl. Belép. Ismeri öket. Új telepesek. A rendben elhagyott otthonuk szomorú látványt nyújt: ruháik, kedves tárgyaik szanaszét dobálva.
  - Mit csinálnak maguk itt?
   A fosztogatók láthatóan zavarba vannak. Meglepetésükben nem tudnak szólni, csak állnak tanácstalanúl, kezükben néhány családi tárgy. De Jóska csak fölkapja a kontamétert az ablakpárkányról és szalad a szülei után..."

 

Részlet a "forgatókönyvemböl" . A De Ponte József család kitelepítésének elképzelt epizódja.


 

a fiatal Müller János
Forrás: Müller János

 

  (...)1944 októberében 14 éves, amikor rábeszélik szüleit, hogy 60-80 társával és Dr. Follath Ferenc tanár úrral Németországba menjen továbbtanulni. Szörnyü kálvária után, állandó éhezés és bizonytalanság után jutottak vissza szülöhelyükre. Távollétében édesapja meghalt. Budaörs határában a szovjetek lötték le. Hat hétig feküdt ott temetetlenül, mire rátaláltak. Évekkel késöbb Müller János Gondelsheimben a II. világháborúban elesett hösök emlékmuvére bevésette édesapja nevét.
   Nem sokáig élvezhette Müller János Budakeszin az otthon melegét. Fél év múlva kitelepítették sokadmagával abba a Németországba, ahonnan semmivel sem törödve nemrég hazaszökött.
   Németországban igen nehéz volt a kitelepítettek számára az indulás. A helyi vállalkozók az építkezésekhez a férfiak izomzatát vizsgálgatták, mint egy rabszolgapiacon, hogy alkalmasak-e a nehéz fizikai munkára. Müller János elöször egy gazdánál talált munkát, majd 16 évesen az erdögazdaságban fakitermelésre fogták. Késöbb belenyugodva a megváltoztathatatlanba, barátokra lelt, családot alapított. Felesége Irmgard, aki a Bretten melletti Gölshausenben 1929-ben született, hü társa a mai napig...."

"Müller Jánosról" irt cikkemböl idézet, ami a Budakörnyéki Iránytüben jelent meg.

 

 


kitelepítés, marhavagonokban
Forrás: mult-kor.hu

   1946 március, az osztrák-magyar határon vesztegel egy marhavagonokból álló szerelvény tele nökkel, gyerekekkel, öregekkel. Az egyik marhavagon oldalára felmászik egy férfi, krétával felir valamit. Az osztrák határör közelebb jön, de igy sem tudja elolvasni. Megkérdezi egy mellette álló embertöl:
   - “Was bedeutet das? – Mit jelent ez?
   - "Leb wohl unser Vaterland! – Isten veled Hazánk!

Részlet a "forgatókönyvemböl" .

 

 


Holl Antal és neje
Forrás: Holl család

  (...) - Mi volt a legszomorúbb esemény az életben?
   - Legszörnyübb élményem a Hazámból való elüzés volt. Isten büntetésének tartottuk, de az embrek gonoszsága volt. Isten volt az aki itt Németroszágban jobbra fordította a sorsunkat.
  - Önt, mint árvát, miért telepítették ki? A fiatalokat általában a szüleikkel együtt utasították ki.
  - Nem tudom a miértjét. Nekem is furcsa volt. Listákat függesztettek ki. Aki a listán szerepelt, annak mennie kellett. A pótmamánk, azaz a Nagynénénk, aki nem beszélt magyarul, érdekes módon ö maradhatott. Nem került fel a listára. Magáról a kitelepítésröl senki sem gondolta komolyan, hogy ez végleges. Biztosak voltunk benne, hogy úgyis hamarosan visszajöhetünk szeretett Budakeszinkre.
   -Milyen volt a kitelepítettek élete kezdetben Németországban?
   -Személy szerint nem panaszkodhatok, jó helyet találtam. Általában azonban nagyon nehéz volt. Féltek tölünk. Flüchtlingeknek, azaz menekülteknek neveztek bennünket. Kényszerelszállásolásokat hajtottak végre. Gondoljanak csak bele, hogy egyszer megjelenik maguknál a hatóság és megszámlálja hány szobával rendelkeznek. Ennek alapján akár tetszik, akár nem, egy, vagy több idegen családot szállásolnak be magukhoz, gyerekekkel, idösekkel, betegekkel ahogy jön. Maguk sem lennének boldogok....

"Holl Antall"-lal 2005-ben készült interjúm részlete.


Natto Rici 1946
Forrás: Natto Rici

  "(...)- Hogyan alakult itt Németországban az élete?
  - Anyukámnak a kitelepítés után egy német családnál egy ici-pici szobát jelöltek ki egy faluban, ahol együtt egy ágyban aludtunk. El kellett onnan mennem bentlakásos cselédnek Heidelbergbe. Késöbb kapott anyukám egy valamennyire nagyobb szobát, igy vissza tudtam költözni hozzá. Elmentem cipögyárba dolgozni, de a fizetésemért csaknem egy hajcsattot, vagy harisnyát sem lehetett kapni. Komolyan terveztem, hogy elszegödöm cselédlánynak Angliába mert nagyon rossz volt a helyzet itt Németországban.
   Egyszerüen éheztünk. Ha Angliában két évet sikerül rendben letöltenem, akkor lehetöségem lett volna Kanadába, vagy akár Ausztráliába kivándorolni. Ez nagy dolog volt; elszabadulni, el innen! Öszintén mondom, nem szerettek bennünket itt. A németeknek sem volt semmijük és ráadásul jöttünk mi, milliónyian!
   Már rendelkeztem munkahellyel Angliában, csak a vizumra vártam, amikor búcsuképpen a barátnömmel elmentünk egy zenés helyre. Ott ismerkedtem meg leendö férjemmel. Állandóan engem nézett és csak velem akart táncolni. Nagyon szeretett volna velem közelebbröl is megismerkedni, pedig nekem már semmi érdekem nem volt maradni.
   - Ha nem mész el Angliába – mondta a késöbbi férjem – akkor megigérem, hogy elveszlek feleségül.
   Mérlegeltem, tanakodtam. Igy maradtam itt. 24 éves voltam ekkor és amikor egybekeltünk 30. Ez a sors. Szerintem már a bölcsöben készen kapjuk a sorsunkat. Hiába akarunk mást csinálni. ..."

Részlet. Igy számolt be "Natto Rici"a kitelepítés utáni elsö idöröl.


A magyar országgyülés 2012. december 10-i dötése:

Január 19

Kitelepítési tábla
a budakeszi városházán
de Ponte József rajza
fotó: Albrecht Klári
a magyarországi németek elhurcolásának emléknapja. Ekkor hagyta el Magyarországot a Budaörsröl induló elsö vonatszerelvény, amely elüldözött német lakosokat szállított Németországba.
Budakesziröl 1946. március 19-én mintegy 1000 emberrel amelyet még három követett.

19 January is the memorial day of the the expulsion of the Germanic Hungarians. On this day the first vaggons left Hungary to the direction of West Germany in the year 1946. The first transport was from Budaörs.
On 19 March 1946 about 1000 persons were transported from Budakeszi. Three further shipments followed.

An diesem Tag, also am 19. Januar 1946 wurden die ersten Viehwaggons voll mit Ungarndeutschen gen West Deutschland wegtransportiert. Die ersten Vertriebenen wurden von Budaörs weggeschickt.
Aus Budakeszi wurden die am 19. März 1946 ausgeliefert. Drei weitere Ladungen je mit 1000 Menschen folgten.

 


Theresia Geiselhardt, 1997
fotó: Albrecht Klári
Buchinformation:

Theresia Geiselhardt
DAS ERBE DER SLUMS
Autobiographie

ISBN 3-929207-28-1
Verlag Tabbert KG, Münster/Westf.
1995
770 Seiten

 

 

Zitate aus ihrem Buch:

"(...) Ja Höhen und Tiefen durchkreuzten mein Leben, die Tiefen erscheinen mir weitaus überwiegend. Viele Stunden habe ich gesessen, oft schrieb ich, im Auto, im Wald, ich schrieb und schrieb!
.
.

(...) da kam Jo nach Hause und sagte, Papa ich habe gehört, daß wir fort müssen, die Leute im Dorf reden alle ganz aufgeregt darüber, sie sagen am Bahnhof stehen schon die Waggons, mit den sie uns fort transportieren wollen.
Vater sagte, mach kein Quatsch, wer sagt das denn? . . .

forrás:
svabkitelepites.hu

Zwei Tage danach kamen zwei Herren zu uns. Sie nahmen auf, alles was da war. Das Haus, auch wann es gebaut war, wieviel Räume waren da. Das Grundstück, den Brunnen. Das Mobiliar, alles was in den Schränken war (damit hatten sie die wenigste Arbeit).
Vater fragte die Herren, wie und was, wofür sie diese Bestandaufnahme gemacht hätten. Da sagten die Herren, weil ihr das bald verlassen müßt (also doch).
- Und wohin werden wir kommen?
- Nach Deutschland!
- Und wann und wie lange können wir das alles noch unser Eigen nennen?
- Das werdet ihr schon noch sehen. . . .

Eine Woche später, am 16. Januar, haben wir dann die Aufforderung bekommen, daß wir am 19. Januar im Laufe des Tages uns am Bahnhof einzufinden hätten. Jeder Mann, auch Kinder dürfen 50 kg Gepäck mitnehmen.

Das erste Wort, was Vater sagte, nachdem er den Schrieb gelesen hatte, war 50 kg pro Person, wo sollten wir das hernehmen. Wir haben zusammen nicht mehr als 50 kg. . . .

 


Forrás:
www.budaorsiinfo.hu

Orbán Viktor Budaörsön
Megemlékezés a németek kitelepítésének 70. évfordulóján

Budaörsi INFÓ
2016 január 19.

Amikor Magyarországot megszállták, akár Nyugatról, akár Keletröl, annak mérhetetlen szenvedés lett a következménye – mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Budaörsön, a magyarországi németek elhurcolásának és elüzetésének emléknapján rendezett megemlékezésen.

A kormányfö a Nepomuki Szent János-plébániatemplomban tartott beszédében úgy fogalmazott: a 20. század története arról tanúskodik, hogy amikor Magyarország elveszítette függetlenségét, akkor kitaszította, kifosztotta, elüldözte és végletesen kiszolgáltatott helyzetbe juttatta saját polgárait.

Orbán Viktor beszédet mond
kép az M1-es tévéhiradóból

Ezért “a legkisebb esélyt sem adhatjuk egy olyan világ eljövetelének, amelyben hasonló rendeletek és listák születhetnek” – hívta fel a figyelmet, hozzátéve: csak egy szuverén ország erös kormánya képes megvédeni különbözö nemzetiségü állampolgárait a külsö eröktöl és az azokat kiszolgáló belsö csatlósoktól.

A miniszterelnök hangsúlyozta: hetven éve egy kitelepítésnek álcázott deportálás zajlott le Magyarországon és Európa más országaiban, és nem akadt egyetlen józanul gondolkodó felelös személy, beleértve a gyöztes hatalmak képviselöit is, aki szembeszállt volna ezzel. Azokban az idökben Európa “kétszer is kapitulált egymás után: elöször a nemzetiszocializmus, majd a nemzetközi szocializmus csábításának engedett” – fogalmazott, hozzáfüzve: szomorú közös nevezöje a nemzeti- és a nemzetközi szocializmusnak, hogy “a kollektív bünösség elve alapján egész népeket voltak képesek marhavagonokba terelni”.

Európa egyesítésének döntö oka éppen az volt – folytatta Orbán Viktor -, hogy soha többé ne fordulhassanak elö ilyen szörnyuségek. Ma azonban napról napra bomlik a kontinens biztonsága, kerül veszélybe keresztény kultúrára épülö életformája. Azt mondta, ma már nem az a kérdés, hogy egymás ellen fordulnak-e az európai nemzetek, inkább az, lesz-e Európa.

A kormányfö beszédében hosszan méltatta a magyarországi németeket, szavai szerint a magyarországi sváb közösség Magyarország és a magyar kultúra szerves és elidegeníthetetlen része. A kormány támogatja az itt élö németek identitásának, kultúrájának megörzését – mondta.

“A magyarországi németek szenvedéstörténete emlékeztessen minket arra, hogy az ember elidegeníthetetlen joga ott élni, ahová született. (…) Adjon a Jóisten elegendö kitartást és türelmet, hogy Európát megvédjük és megtartsuk. És adjon elegendö eröt, hogy a szülöföldön maradás jogát Európán kívül is érvényesíteni tudjuk” – zárta beszédét Orbán Viktor.

Wittinghoff Tamás
forrás: Wikipedia

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere (Budaörs Fejlödéséért Egyesület) köszöntöjében felidézte, hogy 1946-ban ezen a településen kezdödött a németek kitelepítése. Hetven évvel ezelött a város történetének legszomorúbb napjait élte – mondta. Hozzátette: 1946-1947-ben Németország példát mutatott emberségböl, együttérzésböl, befogadásból, miképpen napjainkban is.

“70 évvel ezelött Budaörs, újkori történetének legszomorúbb napjait élte át. A magyarországi német ajkú lakosság elüzetésének kerek évfordulóján ma városunk ad otthont a központi megemlékezésnek. Nehéz egy köszöntö keretében megfogalmazni mindazt, amit ilyenkor elmondani kötelesség.

A második világháború budaörsi áldozatainak nevét emlékfal örzi, melyet közös adakozásból emeltünk itt a templomkertben. A város határában ezernyi sír, német és magyar elesettek fejfái és egy békepark hívja fel a figyelmet, hová vezetett az esztelen háború.

A harcok során a civil áldozatokkal, s a haláltáborokban megsemmisítettekkel együtt több, mint 900ezer honfitársunkat veszítettük el. A háború borzalmai után a társadalom megtalálta maga helyett a felelösöket. Anélkül vádoltak meg minden német származásút, hogy az egyéni felelösséget vizsgálták volna. A kollektív bünösség elfogadhatatlan elve alapján bélyegezték meg öket…

Családi emlékem is van ezekböl az idökböl, hisz nagyapámat 1945. április 04-én távolították el budapesti munkahelyéröl. A büne a német származás, a polgári klerikális háttér volt. Ö ragaszkodott német nevéhez, mondván, a háború mindent elvett, ami örökségként megmaradhatott, apja nevét nem adja. Pap illetve tanítónö testvére biztonságosabbnak tartották magyar név felvételét. A hazát elhagyni szerencsére nem kényszerültek… Nem úgy, mint az a 200 ezer ember akiket marhavagonokba zsúfolva üztek el otthonaikból, egy szál batyuval. Megfosztva öket mindentöl, amit saját erejükkel évszázadok alatt létrehoztak. A társadalom nagy része ismét passzív és érzéketlen maradt… A kitelepítések Budaörsön kezdödtek…

koszorúzás Budaörsön
a kép az M1-es tévéhiradóból

Erröl emlékezik meg a márványtábla a volt községháza falán, s az elüzetési emlékhely az Ó temetöben…

Sokszor gondolkodom azon, milyen szörnyek laknak az emberi lélekben, mindez a borzalom hogyan történhetett meg? Tanultunk-e bármit is közelmúltunk történelméböl? Lehetséges-e, hogy olyan világban éljünk, melyet nem feszítenek szét az elöítéletek, ahol minden egyént a saját tettei, s nem származása, nemzetisége, világnézete, bármiféle identitása alapján ítélnek meg. A választ nem tudom, de magam ezt tartom az egyik legfontosabb célnak.

Ma a német kormány és a követség, illetve testvértelepülésünk, Bretzfeld delegációjának tagjai is velünk vannak. Együtt emlékezünk a 70 évvel ezelötti eseményekre.

Köszönet német barátainknak, hogy akkor, amikor szembe kellett nézniük a háború következményeivel és okaival, menedéket és az új otthon megteremtésének a lehetöségét nyújtották elüzött honfitársainknak. És köszönet azért, hogy Bretzfeldben évröl évre találkozhatnak a Kiritog rendezvényén az egykori és mai budaörsiek.

1946-47-ben a porig rombolt Németország példát mutatott emberségböl, együttérzésböl, befogadásból. Miként példát mutat napjainkban is. Tisztelet érte!”

Hartmut Koschyk, a német kormány kivándorlási kérdésekért és nemzeti kisebbségekért felelös megbízottja – Angela Merkel, német kancellár üdvözletét is tolmácsolva – a múlttal szembenézés jó európai példájaként jellemezte az emléknapot és köszönetet mondott a magyar kormánynak, a parlamentnek és a magyar embereknek ezért.

Koschyk hangsúlyozta: a magyar-német kapcsolatok ma szorosak és barátiak, ennek különös jelentösége van a magyarországi németek számára is. Egyúttal dicsérte Magyarország példamutató kisebbségi politikáját, és kiemelte, hogy a magyar alaptörvény államalkotó tényezökként tekint a nemzetiségekre.

Heinek Ottó
a kép az M1-es tévéhiradóból

Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke beszédében elmondta: a 200 ezer kitelepített magyarországi német között alig voltak olyanok, akik ne úgy érezték volna, hogy Magyarország a hazájuk. Nem értették, hogyan tehetett velük ilyet az ország, amelyet szerettek és otthonuknak tartottak.

Hangsúlyozta: ezeket a fájdalmas történeteket nem szabad elfelejteni, ugyanakkor csak a múltra és a múltban elszenvedett sérelmekre nem lehet identitást alapozni. A magyarországi németek identitása összetettebb lett, ma már egyszerre németek, magyarok és európaiak. Ennek a közösségnek anyanyelve és kulturális öröksége megörzésével modern, 21. századi képet és önképet kell kialakítania – húzta alá.

A beszédeket megelözöen német nyelvü szentmisét tartottak a Nepomuki Szent János-plébániatemplomban és koszorúztak – köztük a kormányfo is – a budaörsi ótemetöben, amely a magyarországi németség egyik legrégebbi épen maradt temetöje.

Az Országgyülés az elözö ciklusban arra emlékezve nyilvánította a magyarországi németek elhurcolásának és elüzetésének emléknapjává január 19-ét, hogy 1946-ban ezen a napon hagyta el Magyarországot az elüldözött német lakosokat szállító elsö vonatszerelvény.

(Budaörsi Infó)

 


Ez csaknem ugyanaz, mint a fenti, csak egy kicsit bövebb.
Forrás:
www.budakesziirantyu.hu

ezen a honlapon láthatók a fotók is.

 

Országos megemlékezés a 70. évfordulón
budakesziirantyu > Budaörs > Közélet
2016-01-20

A magyarországi németek elhurcolásának kezdetére emlékeztek Budaörsön január 19-én. 1946-ban ekkor indult a budaörsi állomásról az elso vonat Németországba, miután a magyar kormány 1945. december 29-i rendelete azokat, akik az 1941. évi népszámlálásnál német nemzetiségunek vallották magukat, kitelepítésre ítélte.

Mentességet elsosorban azok kaphattak, akik kommunista szervezethez kötodtek vagy épp nem volt olyan jelentos vagyonuk, amelyre az állam igényt tartott volna. 1946 és 1948 között mintegy 200 ezer német származású állampolgárt telepítettek ki, többségüket kezdetben az amerikai megszállási övezetbe, a késobbi Nyugat-Németországba vitték, 1947 augusztusa után azonban már a szovjet megszállási övezetbe, a késobbi Kelet-Németországba kerültek.

A "kitelepítés" mögött részben nemzetközi, részben belpolitikai okok és célok húzódtak meg. A nagyhatalmak már a negyvenes évek elejétol elfogadhatónak tartották az etnikai viszonyoknak áttelepítésekkel való újrarendezését, amelyet a kelet-közép-európai országok politikai elitjei, és részben társadalmai is támogattak. A németek kiuzetésének nem titkolt oka volt a magyar szegényparaszti és agrárproletár réteg földhöz juttatása is.

Az Országgyulés 2012. december 10-én döntött arról, hogy január 19. a magyarországi németek elhurcolásának és eluzetésének emléknapja lesz.

A város emléktáblát avatott a vasútállomáson

A január 17-i rendezvényen Wittinghoff Tamás polgármester ünnepi beszédében úgy fogalmazott, hogy „Budaörs sok évszázados története ezen a napon kettétört. A mintegy nyolcezer német ajkú lakos közül a folyamat végén alig maradtak nyolcszázan itthon. Voltak, akik már a háború végén elmenekültek, a többieket 1946-47 folyamán uzték el otthonaikból.” A kitelepített családoknak néhány órájuk volt csupán, hogy százkilónyi csomagjukat összerakják és a vasútálllomásra szállítsák oket, ahonnan marhavagonokban nyolcnapi utazással a farkasordító hidegben érkezhettek meg a szétbombázott Németországba. „Az elhagyott sváb házak állatai étlen-szomjan felverték bogésükkel az éjszaka csendjét, az elhagyott lakásokat rendszerint már az elso éjjel feltörték, kifosztották, és az aprójószágot, valamint a feltalálható sertéseket elhurcolták.” Káosz, megaláztatás, embertelenség, kapzsiság és gátlástalanság jellemezte a kitelepítés teljes folyamatát, amelynek végso célja a svábok házainak, földjeinek megszerzése volt. Wittinghof Tamás szavai szerint „még fel sem szabadult az ország teljes területe, már elokerült a hazai németség ügye a földreformot elokészíto bizottságok ülésein. A Parasztpárt fotitkárától Kovács Imrétol származik az elhíresült mondás: „A svábok egy batyuval jöttek ide, úgy is menjenek el”. Az ideológia mindig csak a felszín, ami a tömegek számára elleplezi a valódi célt és elfogadhatóvá próbálja tenni az egyébként elfogadhatatlant.”

Az emléktáblát Varga János budaörsi plébános szentelte fel.

Fotó: budaors.hu

***

Balog Zoltán: bunt újabb bunnel nem lehet kioltani

Január 19-én délelott Integráció vagy további megkülönböztetés? címmel konferenciát rendeztek a budaörsi városházán a kárpát-medencei németek ötvenes évekbeli helyzetének elemzésére. A konferenciát a két rendezo szervezet vezetoje, Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke és Frank Spengler, a Konrad Adenauer Stiftung magyarországi képviseletvezetoje nyitotta meg. Eloadást tartott Michael Prosser-Schell, a Kelet-Európai Németek Néprajzi Intézetének professzora a magyarországi németek délnyugat-németországi integrációjáról 1946-60 között. Dr. Tóth Ágnes, a Pécsi Tudományegyetem német történelem és kultúra Délkelet-közép-Európában alapítványi tanszék munkatársa az itthon hagyott németek helyzetét elemezte 1948 és 1956 között. A romániai németek sorsát 1944-1956 között Hannelore Baier romániai német újságíró-történész ismertette, míg dr. Zoran Janjetovic, a Szerbiai Újkori Történelem Német Intézetének munkatársa a Jugoszláviában élo németek sorsáról beszélt 1948-60 között.

Bunt újabb bunnel nem lehet kioltani, különösen a feltételezett bunt - hangsúlyozta a konferencia zárszavában Balog Zoltán, az emberi eroforrások minisztere. Mint mondta, a második világháború után bosszúból hoztak olyan törvényeket, amelyek alapján "aki német volt, automatikusan háborús bunös lehetett", de így járhattak azok is, akik német nevet viseltek.

Balog Zoltán kiemelte, közös veszteségnek kell tekintenünk mindenkit, aki faji, nemzetiségi vagy osztálygyulöletnek esett áldozatul. Szólt arról is: mind a mai napig eltéro emlékezéskultúrát ápol kontinensünk keleti és nyugati fele, mivel az utóbbiak térségünkre hagyják az 1945 után történtek feldolgozását, holott azzal nekik is volna teendojük. A XX. század szenvedéstörténetére nemcsak emlékeznünk kell, fejet hajtva az áldozatok elott is, de azt is elemeznünk kell, miért történtek meg ezek a tragédiák. Ez akkor is elengedhetetlen, ha nem mindig egyszeru a történeti kutatás, és néha megjelenik egyfajta szenvedési versengés is, amely azt kutatja, lehet-e viszonyítani egymáshoz az átélt kínokat - tette hozzá.

A magyarországi múltfeltárás eredményeirol szólva Balog Zoltán megemlítette, ma már nem a németek kitelepítésérol, hanem kiuzetésrol, eluzetésrol beszélnek, a migráció kérdése kapcsán pedig a romákról szólva kijelentette, a jó kisebbségi politika azt is jelenti, hogy az emberek a hazájukban maradnak, mert ha nem is jó a helyzetük, de látnak esélyt a javulásra.

A németek évszázadokkal ezelotti Magyarországra érkezése és a mostani migrációs hullám különbségérol szólva a miniszter közölte: a németekkel közös kulturális alapot jelentett a kereszténység, ami egy olyan bázis, amire szükség van az együttéléshez.

A magyarországi nemzetiségekkel kapcsolatosan Balog Zoltán megjegyezte: ez a térség egyetlen olyan állama, ahol ezek lélekszáma no. Ennek háttereként említette, hogy a 2010-es népszámláláson már kettos identitásukat is megvallhatták a polgárok.

Hartmut Koschyk, a német kormány áttelepülokért és nemzeti kisebbségekért felelos kormánybiztosa a közös emlékezés és a közös tanulás fontosságáról beszélt, kiemelve annak lényegességét, hogy nincsenek tabuk a múlt feltárása során. Közölte, az ország hatalmas utat tett meg azzal, hogy a közbeszédbe emelte a magyarországi németek szenvedéstörténetét, felvállalja erkölcsi felelosségét, és megemlékezik a történtekrol. A kormánybiztos annak a véleményének adott hangot, hogy Európának közösségként kell helytállnia a migráció és az integráció kérdésében, és ha ezen a feladaton elbukik, akkor elveszti a lehetoséget, hogy érzékelheto szerepet játsszon.

***

Amikor Magyarországot megszállták, akár Nyugatról, akár Keletrol, annak mérhetetlen szenvedés lett a következménye

Ftó: MTI: Kovács Tamás

Január 19-én 14.45-kor a budaörsi Ó-temetoben kezdodo központi rendezvényen többek között Magyarország miniszterelnöke, Orbán Viktor is elhelyezte a megemlékezés koszorúját. A rendezvény a budaörsi Nepomuki Szent János plébániatemplomban német nyelvu szentmisével folytatódott, ahol a miniszterelnök is beszédet mondott.

A kormányfo arról beszélt, hogy a XX. század története arról tanúskodik, hogy amikor Magyarország elveszítette függetlenségét, akkor kitaszította, kifosztotta, elüldözte és végletesen kiszolgáltatott helyzetbe juttatta saját polgárait. Ezért „a legkisebb esélyt sem adhatjuk egy olyan világ eljövetelének, amelyben hasonló rendeletek és listák születhetnek” - hívta fel a figyelmet, hozzátéve: csak egy szuverén ország eros kormánya képes megvédeni különbözo nemzetiségu állampolgárait a külso eroktol és az azokat kiszolgáló belso csatlósoktól.
    A miniszterelnök hangsúlyozta: hetven éve egy kitelepítésnek álcázott deportálás zajlott le Magyarországon és Európa más országaiban, és nem akadt egyetlen józanul gondolkodó felelos személy, beleértve a gyoztes hatalmak képviseloit is, aki szembeszállt volna ezzel. Azokban az idokben Európa „kétszer is kapitulált egymás után: eloször a nemzetiszocializmus, majd a nemzetközi szocializmus csábításának engedett” s a szomorú közös nevezojük, „a kollektív bunösség elve alapján egész népeket voltak képesek marhavagonokba terelni”.
    Európa egyesítésének dönto oka éppen az volt - folytatta Orbán Viktor -, hogy soha többé ne fordulhassanak elo ilyen szörnyuségek. Ma azonban napról napra bomlik a kontinens biztonsága, kerül veszélybe keresztény kultúrára épülo életformája. Ma már nem az a kérdés, hogy egymás ellen fordulnak-e az európai nemzetek, inkább az, lesz-e Európa.
    A kormányfo beszédében hosszan méltatta a magyarországi németeket, szavai szerint a magyarországi sváb közösség Magyarország és a magyar kultúra szerves és elidegeníthetetlen része. A kormány támogatja az itt élo németek identitásának, kultúrájának megorzését - mondta.
    „A magyarországi németek szenvedéstörténete emlékeztessen minket arra, hogy az ember elidegeníthetetlen joga ott élni, ahová született. (...) Adjon a Jóisten elegendo kitartást és türelmet, hogy Európát megvédjük és megtartsuk. És adjon elegendo erot, hogy a szüloföldön maradás jogát Európán kívül is érvényesíteni tudjuk”- zárta beszédét Orbán Viktor.

Wittinghoff Tamás, Budaörs polgármestere (Budaörs Fejlodéséért Egyesület) köszöntojében felidézte, hogy 1946-ban ezen a településen kezdodött a németek kitelepítése. Hetven évvel ezelott a város történetének legszomorúbb napjait élte. Hozzátette: 1946-1947-ben Németország példát mutatott emberségbol, együttérzésbol, befogadásból, miképpen napjainkban is.

Hartmut Koschyk, a német kormány kivándorlási kérdésekért és nemzeti kisebbségekért felelos megbízottja - Angela Merkel német kancellár üdvözletét is tolmácsolva - a múlttal szembenézés jó európai példájaként jellemezte az emléknapot, és köszönetet mondott a magyar kormánynak, a parlamentnek és a magyar embereknek ezért. Hangsúlyozta: a magyar-német kapcsolatok ma szorosak és barátiak, ennek különös jelentosége van a magyarországi németek számára is. Egyúttal dicsérte Magyarország példamutató kisebbségi politikáját, és kiemelte, hogy a magyar alaptörvény államalkotó tényezokként tekint a nemzetiségekre.

Heinek Ottó, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke beszédében elmondta: a 200 ezer kitelepített magyarországi német között alig voltak olyanok, akik ne úgy érezték volna, hogy Magyarország a hazájuk. Nem értették, hogyan tehetett velük ilyet az ország, amelyet szerettek és otthonuknak tartottak. Hangsúlyozta: ezeket a fájdalmas történeteket nem szabad elfelejteni, ugyanakkor csak a múltra és a múltban elszenvedett sérelmekre nem lehet identitást alapozni. A magyarországi németek identitása összetettebb lett, ma már egyszerre németek, magyarok és európaiak. Ennek a közösségnek anyanyelve és kulturális öröksége megorzésével modern, XXI. századi képet és önképet kell kialakítania.

(MTI/Iránytu, MTIFotók: Illyés Tibor)

Forrás: www.budakesziirantyu.hu


Gedenkkonferenz des 60. Jahrestages der Entrechtung
und Vertreibung der Ungarndeutschen
16. November 2007 Budapest

„Vertreibung der Ungarndeutschen und ihre Brückenfunktion vor und nach der Wende“

Dr. Friedrich A. Zimmermann
LDU Ehrenvorsitzender
Forrás: Landesmannschaft
der Deutschen aus Ungarn

Sehr geehrte Frau Präsidentin Dr. Szili,
sehr geehrte Ehrengäste,
liebe heimatverbliebenen und heimatvertriebenen Landsleute,
meine Damen und Herren,

zunächst möchte ich mich bei Ihnen, sehr geehrte Frau Präsidentin, für die sehr persönlich gehaltene Einladung zu dieser Gedenkkonferenz bedanken. Es ist eine große Ehre für mich, heute vor diesem Auditorium in diesem hohen Hause, sprechen zu dürfen. (Kurz zu meiner Person: bei unserer Vertreibung in Kaltenstein/Levél am 27.8.1945 aus den Häusern und Transport in das benachbarte Dorf Zanegg/Mosonszolnok war ich 11 Jahre alt; wir waren bis zum Abtransport April 1946 in diesem Ghetto Zanegg). Meine Damen und Herren, Der französische Schriftsteller Victor Hugo hat einmal gesagt: „Die Vergangenheit ist ein Teil von uns selbst, vielleicht sogar der Wesentlichste. Was ist der Baum ohne seine Wurzel, was ist der Fluss ohne seine Quelle?“

Wir sind heute bei diesem „Festakt“ an die Quelle zurückgekehrt, um zu gedenken und unsere, die ungarndeutsche Geschichte, Revue passieren zu lassen. Wenn wir uns auf diese Zeit vor 60 Jahren und danach besinnen, werden wir feststellen, dass sie die tragischsten in unserer fast 300-jährigen bzw. für Westungarn ihrer 1200-jährigen Geschichte, waren, und wir müssen uns fragen, wie konnte es dazu kommen und wer trägt dafür die Verantwortung? Dies gelingt aber nur, wenn wir die Geschichte – unsere Geschichte – objektiv und ehrlich analysieren, wozu natürlich hier nicht die Zeit ist, aber bereits schon einiges von kompetenten Persönlichkeiten gesagt wurde.

Arnold Toynbee (der berühmte englische Geschichts- und Kulturphilosoph) sagt zur Geschichte: „Da die Zukunft verborgen vor uns liegt bis sie Wirklichkeit wird, müssen wir nach der Vergangenheit schauen, um Licht über die Zukunft zu erhalten, und die Erfahrungen der Vergangenheit vermitteln uns das einzige Licht für die Zukunft, das uns zugänglich ist. Erfahrung ist aber nichts anderes, als ein anderer Ausdruck für Geschichte.“

Da wir Heimatvertriebene in unserer neuen Heimat infolge erfolgreicher Integration unserer Nachkommen eine aussterbende Ethnie sind, können sicherlich Schlussfolgerungen aus den Geschehnissen der vergangenen 60 Jahre für die weitere Existenz bzw. Überleben der heimatverbliebenen Ungarndeutschen sinnvoll sein, auf die wohl Herr Heinek näher eingehen wird.

Ich möchte also, meine Damen und Herren, kurz einige Gedanken – als Nichthistoriker zum Hintergrund unserer Vertreibung, ausführen.

Die „innere Vertreibung“ der Ungarndeutschen begann bereits weit vor dem 1. Weltkrieg durch die beginnende Zwangsmagyarisierung und dem Apponyischen Schulgesetz von 1907 durch Abschaffung der über 1200 deutschen Schulen z.Zt. des Ausgleichs; Nach dem 1. Weltkrieg gab es praktisch keine reine deutsche Schule mehr. Dies geschah in der Ideologie und dem Rahmen des grassierenden Nationalismus zur Herstellung eines reinen Nationalstaates, was sich in dem, von dem „größten Ungarn – Graf Stefan Széchényi“ formulierten, Satz wiedergeben lässt: „Nyelvében él a nemzet“ – eine Nation lebt in ihrer Sprache“ – man könnte auch sagen: überlebt ein Volk. Aber genau diese Erkenntnis hat man den Minderheiten nicht zugestanden!

Dem, während des 1. Weltkrieges und vor allem nach dem sog. „Trianoner Friedensdiktat“ von 1921, zunehmenden Druck auf die deutsche Minderheit versuchte der Germanist und kurzzeitige Minderheitenminister Prof. Dr. Jakob Bleyer, 1921 durch Gründung des „Sonntagsblattes“ – Wochenblatt für das deutsche Volk in Ungarn –, entgegenzuwirken (geboren in Tscheb im heutigen rumän. Banat; die Vorfahren kamen aus Au im Murgtal in der Nähe von Baden-Baden).

1923 gründete er zur Unterstützung und Stärkung der ungarndeutschen Identität den „Ungarländischen Deutschen Volksbildungsverein“ (UDV) und die seit 1925 jährlich stattfindenden Schwabenbälle, die auch heute noch in Gerlingen, Backnang, Ulm u.a. Städten stattfinden. Ebenfalls 1925 gründete er die Studentenverbindung „Suevia“, zur Heranbildung einer neuen, jungen ungarndeutschen Intelligenz.

Diese seine Aktivitäten führten zu einem Wiedererwachen des Ungarndeutschtums, weshalb er zurecht als der „Erwecker“ des schon fast verlorenen Ungarndeutschtums bis zum heutigen Tag verehrt wird. Ohne sein Wirken wäre unsere Geschichte sicherlich anders gelaufen.

Zu seinem Gedächtnis wurde von der Bundeslandsmannschaft der Deutschen aus Ungarn 1980 die Prof.-Dr.-Jakob-Bleyer-Medaille (in Silber und Gold) zur Ehrung von Persönlichkeiten, die sich um das Ungarndeutschtum verdient gemacht haben, eingeführt; erster Preisträger in Gold war der Ministerpräsident von Baden-Württemberg, Gebhardt Müller, als Dank für die Übernahmen der Patenschaft über alle Donauschwaben; weitere Preisträger waren u.a. Ministerpräsident Erwin Teufel, Staatssekretär Gustav Wabro sowie die Bürgermeister von Gerlingen, - die Patenonkel der LDU (Wilhelm Eberhard, Albrecht Sellner), und der hier Anwesende jetzige Bürgermeister von Gerlingen, Georg Brenner und zuletzt Prof. Dr. Jenö Kaltenbach. Verdiente Landsleute wie Josef de Ponte, Dr. Paul Ginder, Josef Brasch, Josef Schneider u.a. sollen hier ebenfalls erwähnt werden. Über die Zeit vor und nach Bleyer gibt es fundierte Kenntnisse durch die wissenschaftliche Historikerkonferenz 5./6. März 1988 in Budapest und die im Februar 2007 erfolgte „Tagung über den Volksbund“, im Haus der Ungarndeutschen, hier in Budapest, in denen auch die Hintergründe der Vertreibung bearbeitet und aufgezeigt wurden. Ich beschränke mich nur auf einige Publikationen (im Anhang), die belegen, dass die ungarische Regierung schon im Mai 1945 (damals mehrheitlich konservativ) den Antrag auf „Ausweisung seiner Schwaben nach Deutschland“, gestellt hat. Man bedenke, noch im gleichen Monat des Kriegsendes, wobei Ungarn bis zum Schluss auf der Seite des Reiches kämpfte.

Es ist Béla Bellér zu verdanken, der auf die von ungarischen Politikern gerne übernommene „Potsdam Legende“ hinwies, dass nämlich die Ungarn von den Alliierten gezwungen worden wären, ihre so „geliebten Schwaben“ , die Horthy schon 1940 Hitler anbot, zu vertreiben. Diese Potsdam Legende hat sich z.T. bis in die heutige Zeit erhalten, sowohl in Ungarn als auch in Deutschland , so z.B. bei dem Staatsbesuch von Ministerpräsident József Antal 1990 in Stuttgart, im Haus der Donauschwaben in Sindelfingen - wo er diese These vertrat -, bis hin zu den zahlreichen Reden und Vorträgen, z.B. auch bei den Millenniums-Veranstaltungen 2000 an den Universitäten in Heidelberg, Tübingen und Stuttgart, oder ungarischen Presseorganen, um nur einige zu erwähnen.

Dabei hat sich doch das Ungarische Parlament bereits 1990, und 1992 die ungarische Regierung, für die Vertreibung entschuldigt, wobei aber die Schuldfrage nicht so eindeutig angesprochen wurde wie in der Rede von Staatssekretär Csaba Tabajdi im März 1996, zum Gedenken des 50. Jahrestages der Vertreibung der Ungarndeutschen, wovon man aber später lesen konnte, dass dies in der veröffentlichten Meinung kaum bemerkt wurde.

Man sollte auch nicht vergessen, dass sich bereits 1983 der Wind in der kommunistischen Partei zu drehen begann. Beim 6. Kongress des „Demokratischen Verbandes der Ungarndeutschen“ hat der Generalsekretär des ZK der ungar. Sozialist. Arbeiterpartei, György Aczél , u. a. in etwa gesagt: „...tief beklagen wir, dass unschuldige Menschen für Sünden leiden mussten, welche sie nicht begangen haben...“ Dies war im Prinzip die erste Reaktion aus einem der Vertreiberstaaten auf die in der Charta der Heimatvertriebenen von 1951 angebotenen Hand zur Aussöhnung (s. dazu auch eine ausführliche Stellungnahme unseres damaligen Bundesvorsitzenden Dr. Hans Sauter in der „Unseren Post“ vom Januar 1985).

Besonders erwähnen möchte ich noch den Besuch von Staatspräsident Árpád Göncz 1991 in Stuttgart, wo er auch um einen Kontakt mit den offiziellen Vertretern der ungarndeutschen Vertriebenen bat und dabei folgende für die Ungarndeutschen wesentlichen Aussagen gemacht hat: „Ich möchte es noch erleben, dass jedes ungarndeutsche Kind wieder perfekt seine Muttersprache spricht“ und in etwa: „ die Ungarndeutschen haben aufgrund ihrer Doppelidentität eine wichtige Funktion für das Verhältnis von der BRD zu Ungarn und für Ungarn auf dem Weg nach Europa“. - Ungarn ist jetzt in der EU; aber was ist mit der Muttersprache der Kinder?? - Aufgrund des Kontaktes mit den vertriebenen Ungarndeutschen im Kloster Bebenhausen b. Tübingen, sind seine, Göncz’s, Bemühungen um das „Zweite ungarische Entschädigungsgesetz mit Berücksichtigung der vertriebenen Ungarndeutschen“ besonders erwähnenswert. Es gab zwar keine wirkliche Entschädigung für Verlust von Haus, Hof und Ländereien, aber doch war und ist die erfolgte „Teilentschädigung“ eine moralisch versöhnende und symbolische Geste.

Abschließend zu diesem Thema der Vertreibung, möchte ich nur darauf hinweisen, dass Ungarn ursprünglich alle seine Schwaben von ca. 500.000 mit Bezug auf die Volkszählung 1941 (s. Pester Lloyd v. 8.2.2006 “Eine schicksalsträchtige Volkszählung“) „aussiedeln“ wollte. Dieses musste aber nach der Weigerung der USA bei ca. 200.0000 in Viehwaggons Abtransportierten, wegen Überfüllung der US-Zone, eingestellt werden, worauf Ungarn sich nicht zu schade war, auch nach Erlaubnis durch die UDSSR, 50.000 in den Folgejahren in die SBZ (sowjetische besetzte Zone) abzutransportieren (s. DOD 10/2007, Peter Bien „Aus der schwäbischen Türkei nach Sachsen“!) .

Interessant ist in diesem Zusammenhang noch die Publikation von Prof. Kittel in der FAZ vom 12.7.2005 „Das deutsche Problem“, mit der Frage, wieso Ungarn seine Deutschen vertrieb, obwohl es doch wesentlich weniger unter den Nazis gelitten hatte als z.B. Frankreich, Belgien und Dänemark, die zwar Schuldige bestraft, aber keine kollektive Schuldzuweisung und Vertreibung durchgeführt haben.

Ein Sonderfall – aber doch auch repräsentativ für die damalige antideutsche Haltung in Ungarn – ist die Inhaftierung im Jahre 1950 von über 1200 aus der UDSSR in die Heimat entlassenen ungarndeutschen Soldaten, - vom Reich 1944 in die Wehrmacht und SS eingezogen -, die nach Ankunft in Ungarn in einem Schweigelager in Tiszalök zum Bau eines Staudammes unter unmenschlichen Bedingungen gefangen gehalten wurden, und die erst nach vielen Bemühungen von Seiten der BRD und zuletzt von Dr. Leber, Ungarndeutsche Landsmannschaft, Stuttgart, durch ein Telefonat mit dem damaligen Ministerpräsidenten Imre Nagy, endlich ab November 1953 freikamen.

Meine Damen und Herren, lassen sie mich noch kurz auf die Brückenbauerrolle der Ungarndeutschen, ergänzend zu Loderers Ausführungen, eingehen. Ein Spezifikum der vertriebenen Ungarndeutschen war und ist ihre starke Bindung an ihre alte Heimat, die sie bereits in den ersten Jahren nach ihrer Vertreibung wieder durch Reisen reaktiviert haben. Sie haben noch lange geglaubt, dass sie wieder nach Hause kämen. Besonders die Landsleute aus Westungarn, die nach dem 1. Weltkrieg aufgrund der „Ödenburger Abstimmung“ nicht zu Österreich kamen, hofften bei einem baldigen Friedensvertrag mit Österreich dem Burgenland angegliedert zu werden. Die Landsmannschaft mit ihrer Anbindung an die Caritas in Stuttgart bzw. dem ev. Hilfswerk in München war 1956 in vielen Aktionen für die Flüchtlinge aus Ungarn aktiv und danach entwickelten sich inoffizielle Kontakte zu den Vertretern des „Demokratischen Verbandes der Ungarndeutschen“; nach der Wende wurden diese mit dem neu gegründeten Verband intensiviert und gipfelten letztlich 2000 in einer offiziellen „Vereinbarung“ zwischen der Bundeslandsmannschaft der Deutschen aus Ungarn (LDU) und der Landesselbstverwaltung der Ungarndeutschen (LdU), (gleiches Wappen von Josef de Ponte) mit einer offiziellen Unterzeichnung im Oktober in Gerlingen.

Vorsitzende der Landsmannschaft, wie auch Vertreter der Landsleute in Ungarn, waren und sind Mitglieder in der Gemischten Kommission Baden-Württemberg/Ungarn und Teilnehmer bei offiziellen Besuchen der Landesregierung in Budapest.

Leider waren wir, die Vertriebnen, bei Besuchen von Vertretern der Bundesregierungen in Ungarn in der Vergangenheit und Gegenwart wenig gefragt, was dann dazu führte, dass sich z.B. Präsident Rau beim Gespräch mit Vertretern der Landesselbstverwaltung als nicht sehr kompetent über die Lage der deutschen Minderheit zeigte.

Abschließend erlauben Sie mir, Frau Präsidentin, noch einige Gedanken zu dem in Europa als hervorragend eingestuften Minderheitengesetz von 1993, wozu der bekannte Hungarologe Prof. Fischer damals ausführte: hoffentlich nimmt es nicht die gleiche Entwicklung wie das Gesetz von1868/69, nach Belgien damals das zweitbeste Gesetz in Europa, welches erstere sich aber nach kurzer Zeit ins Gegenteil verkehrte.

Die Aussagen des gerade ausgeschiedenen Ombudsmannes Prof. Jenö Kaltenbach über die gegenwärtige Lage der deutschen Minderheit (s. Pester Lloyd v. 18.4.2007; „Ungarndeutsche in kritischer Lage „) und des langjährigen Geschäftsführers der Landesselbstverwaltung Albert Koncsek (Neue Zeitung, 31.8.2007; Titel: „Wollende Herzen“..... Ungarn ist dabei, den Schein einer Minderheitenpolitik zu wahren..... und Deutschland, ... zieht sich still und leise aus seiner Verantwortung zurück......) zeigen die Schwierigkeiten, die für die deutsche Minderheit zukünftig noch bestehen.

Große Hoffnung setzen daher auch wir, sehr geehrte Frau Präsidentin, auf Ihre besonderen Anstrengungen für die Überwindung der jahrelangen Stagnation im Parlament in Minderheitenfragen, was Sie ja u.a. letztes Jahr bei Ihrer Rede in Budaörs, anlässlich der Einweihung der Landesvertreibungsgedenkstätte, schon deutlich bewiesen haben.

Wir danken Ihnen für das Zustandebringen dieser Gedenkkonferenz, wodurch Ungarn sich wieder weit von den anderen Vertreiberstaaten positiv abhebt!

Schließen möchte ich mit einem Ausspruch von Herrn Prof. Dr. Hans-Gert Pöttering, Präsident des Europaparlaments, am Tag der Heimat im August diesen Jahres in Berlin, u.a. sagte er: ....„Niemand hat das Recht von uns zu verlangen, dass wir vergessen..... ....Der Wille zu vergeben und der Wille zu vergessen sind nicht das Gleiche! .... Erinnerung, Vergebung und Versöhnung gehören zusammen.“ ... und ich möchte hinzufügen: Diese sind wesentliche Fundamente am gemeinsamen Haus Europa.

(Die Rede wurde nur in Ausschnitten vorgetragen („kursiv-klein“ weggelassen), aufgrund des Wunsches der Gastgeberin, Frau Präsidentin Szili, die „Charta der deutschen Heimatvertriebenen“ von 1950, im Wortlaut, innerhalb des mir gegebenen Zeitrahmens (15 Min.) in diesem würdigen Rahmen, zu verlesen!.)

Für weitere Informationen zu dem Thema Vertreibung der Ungarndeutschen verweise ich auf folgende Publikationen:

- Dokumente der Alliierten Kontrollkommission in Ungarn (1945 – 1947); Neue Zeitung 51-52/2000

- Dokument einer Regierungssitzung von 1945;
Pester Lloyd 22. 1. 1997,
mit dem Ausspruch des konservativen Ministers für Wideraufbau, József Antall (Vater von MP Antall 1990):“...wir werden nie wieder eine solche Möglichkeit haben, um die Deutschen loszuwerden..“

- Die Lage der deutschen Minderheit nach der Wende (nicht gut!)
Interview von Botschafter Alexander Arnot,
in Magyar Hirlap, 6.9.1993 (ungarisch)

- Die Genese der Deutschenfrage in Ungarn
Kristián Ungváry, Pester Lloyd 24.9.2003

- Das deutsche Geschwür im Körper der Nation; Reinhart Olt, FAZ 9.9.2006

- Von Aufstand keine Rede
Tiszalök – ein ungarisches Arbeitslager der 50er Jahre -
Pester Lloyd, 23.3.2005

- Vom Volksbildungsverein zum Volksbund
(Geschichte der Deutschen in Ungarn 1933-1938);
Béla Bellér, Suevia Pannonica 2000

- Der Volksbund der Deutschen in Ungarn 1938 – 1944
(Unter Horthy und Hitler)
Norbert Spannenberger, Oldenburg Verlag München 2002

- 300 Jahre Zusammenleben – Aus der Geschichte der Ungarndeutschen
(in deutsch und ungarisch), 2 Bände ; u.a. Dr. Sauter: „Die Brückenbaurolle der Ungarndeutschen!“;
Tankönyvkiadó, Budapest 1988

- Jakob Bleyer – Ein Leben für das Ungarndeutschtum (1874 – 1933)
St. Gerhards-Werk Ungarn, Budapest, August 1994

- Die ungarndeutsche Tragödie im 20. Jahrhundert
Dr. Paul Ginder, Stuttgart 2000

- Die Nemesis von Potsdam
Alfred de Zayas, 2005 München, Herbig Verlag

- Die Reden in Budaörs am 18.6.2006
Einweihung und Enthüllung des Landesdenkmals zur Vertreibung der Ungarndeutschen (Neue Zeitung 14.9.2006; in www.neue-zeitung.hu)

Quelle: Landsmannschaft der Deutschen aus Ungarn, http://www.ldu-online.de/110.html


   vissza ennek a lapnap az elejére

          vissza a fölapra

      

      Az alábbi e-mail címen vagyunk elérhetök:

   

 

 


 

 

© 2014 Georg Albrecht    

Swish Templates